Egy ismert irodalmi mű kapcsán mindig komoly rizikót jelent, mennyire tudja jól visszaadni azt az abból készült színházi előadás. Fontos, hogy a szegedi színház sem magának Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényének pontos átültetésére vállalkozott, hanem egy színpadi adaptáció készült Vörös Róbert dramaturg, rendező, színházi író munkája nyomán. A produkciót a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Barnák László rendezi – és szerepel is az előadásban –, aki a szöveg kapcsán elmondta: „Az eredeti mű egyfajta kivonatát, sűrítményét vagy keresztmetszetét láthatják a nézők. A legfontosabb dolog a regényben és a mi esetünkben is a két nő, Emerenc és Magda kapcsolata.”
Mint az igazgató kiemelte, egy olyan változatot szerettek volna, amely kimondottan a Szegedi Nemzeti Színház számára készül, és az ottani színészekre íródik. Ennek megfelelően például a produkcióban többet megtudhatunk a férj, Szobotka Tibor karakteréről is a regényhez képest, de a többi mellékszereplő is hangsúlyosabb szerephez jut.
„A színházban mindig kérdés, hogy mennyi szabadságot adsz a képzeletnek, a nézőnek mennyi lehetősége van arra, hogy elképzeljen valamit – én azt a színházat szeretem, amelyik ad lehetőséget, de ehhez pontosan kell fogalmaznunk” – mondta el Vörös Róbert dramaturg, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy újra a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozhat, olyan színészekkel, akiket ismer és szeret. Ez írás közben segítségére volt, hiszen a szöveget már az előadója hangján hallotta. Fontosnak tartja, hogy a képzelőerő vigye a nézőt, a látottakat és a hallottakat a saját érzéseivel, tapasztalataival egészítse ki, a produkció így tud valóban maradandó élményt adni.
Szabó Magda olyan tudással és sűrűséggel ábrázolta műveiben az életet, ami az irodalomban és a színházban egyaránt ritka,
Emerenc karaktere pedig a világirodalomban is kivételes. Az ajtó 1987-ben jelent meg, azóta közel negyven nyelvre fordították le. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. A most készülő előadásban Emerenc szerepében a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Fekete Gizi látható, aki több szállal kapcsolódik mind a regényhez, mind Emerenc karakteréhez, mind az úgynevezett „debreceniséghez”, hiszen a 60-as években ő maga is élt a cívisvárosban.
A képre kattintva galéria nyílik:
Magdát, az írónőt Szilágyi Annamária alakítja, aki a regény szerzője kapcsán elmondta, Szabó Magdát egyfajta kíméletlen őszinteség jellemezte, amiért sokan voltak, akik nem tudtak hozzá megfelelően kapcsolódni. A színésznő a próbafolyamat alatt számos interjút visszanézett az általa megformált karakterről, hogy minél több személyiségjegyet tudjon beépíteni a szerepébe. „Nagyon sokat kapaszkodtam a regénybe a próbák alatt – emlékezett vissza –, de végül eljött az a pont, amikor azt mondtuk, engedjük el, mert nem tudunk mindent belesűríteni az eredeti műből az előadásba.
„A színház olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekre sokszor nincs egzakt magyarázat: hogyan küzdünk a magunk és mások érzelmeivel,
hogyan nyitogatjuk ki magunkban az ajtókat”
– fogalmazott Barnák László, hozzátéve, az előadás tétje, hogyan alakul ennek a két nőnek a viszonya, miközben folyamatosan felborul a kettőjük közötti egyensúly azon az érzelmi libikókán, amibe Emerenc hajtja Magdát.
A történet
Szeredás Emerenc, a megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőnél, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, hanem sok mást is elzár és eltakar. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött? Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.
A készülő produkció további különlegessége, hogy nem lesz díszlete, csupán néhány bútordarab, kellék segíti majd a történet térbeli behatárolását. Az előadás így teljesen a színészi játékra fókuszál.
A további szerepekben Borovics Tamás, Szegezdi Róbert / Barnák László, Tánczos Adrienn, Csorba Kata, Gömöri Krisztián, Bánvölgyi Tamás és Rácz Tibor látható.
Az előadásról további érdekességeket árultak el az alkotók az alábbi videóban:
Az ajtó című előadás bemutatóját február 2-án 19 órakor tartják a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában.
További időpontok:
- február 3. 19:00
- február 4. 15:00
- február 6. 18:00
- február 7. 18:00
- február 8. 18:00
Fejléckép: Fekete Gizi és Szilágyi Annamária Az ajtó című előadásban (forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)