Színház

Hámori Ildikó 28 év után váltotta Molnár Piroskát Bors néni szerepében

2023.03.03. 11:50
Ajánlom
A Kolibri Színház 1994-ben bemutatott, kultikus előadásában több mint ötszáz alkalommal keltette életre a címszereplőt, Bors nénit Molnár Piroska. Szerepét Hámori Ildikó vette át, aki február 26-án debütált a legendás gyerekelőadásban.

1980-ban mutatták be Nemes Nagy Ágnes kötetének első színházi változatát az Egyetemi Színpadon, Dajka Margit főszereplésével. Az előadást Novák János, a Kolibri Színház igazgatója rendezte, aki 1994 karácsonya előtt újra színpadra állította Bors Józsefné történetét a Kolibriben, amelyet azóta is játszik a színház. „A Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, és mára szinte összeforrt a Kolibri nevével” – idézi fel Novák János, aki arra a legbüszkébb, hogy

a darabon immár a sokadik nemzedék nő fel, s a szülők és nagyszülők sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel.

„A költészet, a mese, a humor és a közönséggel való interaktív játék egyformán hangsúlyos a darabban” – mutat rá a rendező, mi lehet a Bors néni hosszú sikerének a titka. A gyerekek aktív részvételére épülő előadás az évek során úgy vált kultuszdarabbá, hogy közben megőrizte frissességét. Olyan, mintha valóban akkor és ott születne meg a játék, amelyben Bors néni 80. születésnapjának megünneplésére készülnek a gyerekek és a társak: Megyes Melinda mint Lackó, Ruszina Szabolcs mint Titilla, Mult István mint Vízimolnár és a Játékmester, Novák János.

333582030_5894526503928646_6879312629196149100_n-111652.jpg

Hámori Ildikó Bors néni szerepében (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Kolibri Színház)

Molnár Piroska kortalan, csupa-mosoly, titokzatos Bors nénije a bemutató óta varázsolta el a Kolibri Színház nézőit, több mint ötszáz alkalommal. Február 26-án az előadásban Hámori Ildikó váltotta, így a legendás szerep az ő nagyszerű alakításában él tovább.

A Bors néni legközelebb az alábbi időpontokban látható:

  • március 12. 10:00
  • március 13. 10:00
  • április 28. 15:00
  • április 30. 10:00

Fejléckép: Hámori Ildikó (fotó: Horváth Judit / Kolibri Színház) és Molnár Piroska (fotó: Szlovák Judit / jegy.hu / Kolibri Színház) Bors néni szerepében

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.