Ahogy azt egy évvel ezelőtt megírtuk, Novák Ferenc Tata azért mondott le a Magyar Táncművészek Szövetségénél elfoglalt tiszteletbeli elnökségi tagságáról, mert ezzel szeretett volna tiltakozni az ellen a helyzet ellen, hogy a független társulatok nagy része az úgynevezett többlettámogatásból vagy semmit, vagy nagyon kis összeget kapott, ami sok jeles alkotó munkáját lehetetlenítette el, több nemzetközileg is elismert, nagyszerű társulatot tett működésképtelenné.
A táncművészet legendás alakja most ismét hallatta a hangját az ügyben: a Kultúra.hu-hoz eljuttatott levelében – amelyet júliusban a szövetség elnökségének címzett – így fogalmaz: „Ugyan újabban néhányan jutottak némi aprópénzhez, de egy együttes fenntartására nem elegendőhöz.
Mintha a döntéshozók cinikusan úgy gondolták volna, hogy a függetlenek szűnjenek meg a nekik juttatott csekély javadalmazás miatt.
Gondoljátok el, milyen lesz a kortárs táncművészet hazánkban, ha egymás után szűnnek meg a nemzetközileg is elismert társulataink” – hívja fel a figyelmet.
A Kossuth-díjas koreográfus arra kéri az elnökséget és azokat az együtteseket, akik részesültek megfelelő támogatásban, hogy semmi szín alatt ne fogadják el azt a helyzetet, amelyben „sokszor a másképp gondolkodó, de tehetséges alkotók művei ne jelenjenek meg a magyar színpadon.” Levelét így zárja: „Harcra szólítalak benneteket. Én már nem tudok miről lemondani, de ha szükséges, így öregen is hajlandó vagyok a szavak erejével még kardot rántani.”
Forrás: Kultúra.hu
Fejléckép: Novák Ferenc Tata (fotó/forrás: Kaszner Nikolett / Nemzeti Táncszínház)