Színház

„Használjuk a bábszínházat arra, hogy ismét megidézzük az alkotás örömét” – Nina Malíková üzenete a Bábszínházi világnapon

2023.03.21. 13:15
Ajánlom
2003 óta ünnepeljük a Bábszínházi világnapot a nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) kezdeményezésére március 21-én. Ennek kapcsán minden évben két színházi – egy nemzetközi és egy magyar – alkotó osztja meg gondolatait.

2003 óta ünnepeljük a Bábszínházi világnapot a nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) kezdeményezésére március 21-én. Az azóta hagyománnyá vált ünnephez számos bábos esemény kapcsolódik, de a világnaphoz szorosan hozzátartozik

a színházi és bábszínházi szakmára való reflektálás, és az aktuális valóságunkról való gondolkodás is.

Minden évben két színházi – egy nemzetközi és egy magyar – alkotó osztja meg gondolatait.

Az idei, 2023-as világnap nemzetközi üzenetét az UNIMA felkérésére Nina Malíková cseh bábszínházi szakértő fogalmazta meg. Nina Malíková munkássága jelentős a cseh bábszínházi világban, színdarabokat fordít, és bábszínházi folyóiratokat gondoz. Az UNIMA prágai Színházi Intézetének kortárs cseh bábszínházi szakértője. A DAMU Színművészeti Főiskola bábszínházi tanszékének, és az alternatív színház és bábszínház (Katedra alternativního a loutkového divadla) tanára.

A magyar köszöntőt Horváth Mária (Horimari) animációs rendező írta a Magyar Bábművészek Szövetségének felkérésére. Horváth Mária, és ahogy Kecskeméten mindenki szólítja: „Horimari”, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió egyik alapító tagja, ahol 1971 óta dolgozik animátorként, rajzolóként, animációs rendezőként. Az animációs filmkészítés szinte minden fázisában dolgozott, valamint foglalkozik könyvillusztrációval, plakáttervezéssel, látvány- és bábszínházi tervezéssel is.

Generációk nőttek fel a legendás Magyar népmesék sorozaton, amelynek több, mint negyven epizódja köszönhető neki.

1990-ben Balázs Béla-díjban részesült. 2023. március 15-én a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült.

Nina Malíková világnapi üzenete

Az elmúlt évek világjárványa, háborús konfliktusai és a fokozódó gazdasági problémák mindannyiunk életét megnehezítették, hiszen mindez a nyugtalanság feszültséget, félelmet és aggodalmat kelt a jövővel kapcsolatban. Az aggodalom az elménkbe telepedett és az arcunkra ült. Nem tudom elképzelni, milyen volt az előző évszázadokban, de ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a történelmet, azt látjuk, hogy hasonló helyzetek – bár más formában és világrendben – korábban is léteztek. Az emberek mégis hittek a szerelemben, gyereket szültek, és nem csak túlélni, hanem boldogulni is igyekeztek. A legsötétebb időkben is mindig volt valami, ami segített az embernek, és számos történelmi forrásból tudjuk, hogy ennek az ősrégi varázserővel bíró bábszínház is része volt. Ez az erő a bábszínház alapjaiban rejlik. A bábszínház stilizált, saját metaforával rendelkező színházi formaként az emberi tevékenységet reprezentálja, de egyúttal – hol humorral, hol teljes komolysággal – megoldásokat keres. A bábszínház az életünk reprezentálására tett kísérlet során gyakran lázadt a sors megváltoztathatatlansága ellen. Művészetként a legnehezebb élethelyzeteket tükrözi, legyen az személyes vagy társadalmi, karikatúrán vagy dicsőítésen keresztül. A bábszínház lehetőségei az utóbbi időben bővültek, művészetét ma már világszerte elismerik, mint a 20. és 21. századi színházi kultúra szerves részét. A bábszínház éppúgy szól a hagyományos kifejezésről, mint az új technológiák alkalmazásáról, a multimédiás lehetőségek kiaknázásáról vagy a szórakoztatásról. Azonban bátran megvédi büszkén megszerzett pozícióját. A világ jobb hely lesz általa, mint amilyennek látszik. Mindannyian hiszünk ebben, és mindannyian hinni akarjuk ezt. Tehát félelmeink miatt ne fosszuk meg magunkat az életörömtől! Higgyük el, hogy Pulcinellában, Punchban, Guignolban, Kašpárekben, Karagözben, Vidushakában, Mobarakban és a többi hősünkben az emberi komédiát megformáló bábfigurák e végtelen sorában még mindig bízhatunk! És mint annyi előttünk álló generáció, higgyük el, hogy győzelmet aratnak a halállal szemben. Ne ragadjunk bele aggodalmainkba, inkább használjuk a bábszínházat annak különféle formáiban, hogy ismét megidézzük az alkotás örömét és élvezetét.

Horimari üzenete a Bábszínházi világnapon

KÖSZÖNTŐ

Szeretem az ünnepeket.

Szeretem a bábszínházat.

Szeretem a bábosokat és „akit az Istenek szeretnek, megtartják gyereknek.”

Animációs filmrendező vagyok, volt alkalmam megtapasztalni, hogy az animáció és a bábszínház édestestvérek.

Mindkettőhöz gyermeki nyitottság kell, a szabadság és a teremtés vágya, a JÁTÉK.

Így lesz a bábszínház varázslat, az életrekeltés csodája. Egy jó előadás abban is bízhat, hogy gyógyítani és vigasztalni is képes.

Kívánhatunk-e ennél többet?

Elképzelek egy különös kis emberbábut, a GYERMEKET, aki hengerbucskát vet és vele a világ is.... és potyognak a mélybe a fegyverek, tankok, harci repülők.

Csoda történik. Az állatok, a fák, a kövek beszélni tudnak, a csillagok énekelnek, a nagy dolgok összezsugorodnak, az apróságok fontosak lesznek.

Az emberek virágnézésre gyűlnek össze, sokan bábszínházba járnak és ünnepelnek..

Szeretettel köszöntöm a BÁBOSOK NAGY CSALÁDJÁT.

Horváth Mária, (Horimari)

Fejléckép: Écsi Gyöngyi munkája (Fotó/Forrás: Écsi Gyöngyi/Vojtina Bábszínház)

Pillants be a Budapest Bábszínház kulisszái mögé! – új kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Kapcsolódó

Pillants be a Budapest Bábszínház kulisszái mögé! – új kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendez közös kiállítást a Deák17 Galéria és a Budapest Bábszínház. A MINDEN BÁB! című tárlat legfőbb ambíciója, hogy bevezesse a látogatókat a színház kulisszái mögé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.