Színház

Ibusár és Piaf az egri lakásszínházban

2011.12.16. 16:33
Ajánlom
Az egri alternatív lakásszínház, az októberben alakult Földszint 2. pénteken este mutatja be Parti Nagy Lajos Ibusár című huszerettjének monodráma-változatát, Nádasy Erika előadásában, Szegvári Menyhért rendezésében. Az előadás december 30-án és január 6-án ismét műsorra kerül.

Sárbogárdi Jolán jegykiadó az ibusári vasútállomás jegypénztárában. Koros hajadon, elhervadt falusi nebáncsvirág, aki viszolygással vegyes szánalommal tekint környezetére, annak férfiállományára. Vágyai meddők, fölfelé törekvése reménytelen. Amikor megismerjük, már régtől egy illúzió világában él. Hosszú ideje dédelgetett álma, hogy író lesz, zenés színpadi művek ünnepelt szerzője... A történet két szálon fut. Az egyik Sárbogárdi Jolán ibusári MÁV jegykiadó magányos életének egy napja, a másik Jolánnak Kleisermann Mihály jegyvizsgálóval (szerelmével, műkedvelő zeneszerzővel) közösen szerzett Bajkhállóy huszármente című hazafias operettjének története. A főhős, Amália hercegkisasszony megmenti a hazát, s ezáltal teljesülhet be szerelme Bajkhállóy Richárd huszárkapitánnyal. Sárbogárdi Jolán életéből hiányzik a boldogság. Harminc éves. Mihály, a nagy szerelme három éve elhagyta. Arra vállalkozik, amire csak a giccs: ha a valóság oly kilátástalanul sivár, hogy már eszményítve sem képzelhető el, akkor ezt a valóságot ki kell iktatni. Helyébe kerül egy valami, egy operett. Sors és operett találkozása pedig csak az őrületben, a normalitásból való kilépés pillanatában lehetséges. Az előadás érdekessége, hogy itt egy színművész hangján szólal meg az összes hang. S ez, amellett, hogy igazi művészi bravúr, egy nagyon különös színházi élményt ad nekünk, nézőknek. Parti Nagy Lajos egyébként Nádasy Erika ötlete alapján készítette el a monodráma-változatot, ami később más városokban is nagy sikert hozott az azt játszó színésznőknek. Most az első monováltozat felújítása látható a Földszint 2. műsorán, amelyet Nagy Zoltán kísér. Az előadás rendezője Szegvári Menyhért.

Szombaton is bemutató előadás várja a Földszint 2. nézőit. Rendhagyó időpontban, délután 3 órától látható a Piaf című előadás, amely a nagyszerű francia sanzonénekesnő életét és dalait idézi fel, ugyancsak Nádasy Erika előadásában. A Piaf január 20-án is műsorra kerül a Földszint 2.-ben. A lakásszínház január 7-én pótszilvesztert tart: Nádasy Erika operett-, musical-, kuplédalokat, sanzonokat és nótákat énekel. Január 13-án pedig az első vendégelőadásra kerül sor a Földszint 2.-ben: Vedrana Rudan Fül, gége, kés című darabja a Merlin Színház előadásában kerül színre, Dávid Zsuzsa rendezésében, Holler Márta játékával. Februárban pedig a tervek szerint a Czeizel Gábor rendezte A magam asszonya vagyok című előadás is vendégeskedik az egri lakásszínházban, és újra színpadra kerül a jelentős közönség- és kritikai sikert aratott színháznyitó előadás, Beckett: Ó, azok a szép napok! című színműve.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.