Színház

Megvan Kiss Csaba utóda

2015.06.18. 09:32
Ajánlom
Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig.

A Miskolci Nemzeti Színház élére azért kellett új igazgatót választani, mert a város közgyűlése március 18-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a korábbi vezetőt, Kiss Csabát. A posztra eredetileg ketten pályáztak, Béres Attila és Dózsa László. Dózsa László június 2-án visszalépett. Az új direktort 28 igen szavazattal választották meg Miskolc város önkormányzati képviselői, zárt ülésen.

A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pályázatát - a jogszabályok szerint - korábban szakmai bizottság értékelte. Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője emlékeztetett arra, hogy a szakmai bizottság az Előadóművészeti Iroda, a helyi polgármesteri hivatal és a szakszervezet képviselőinek részvételével június 15-én tartotta meg ülését. A testület tagjai 5 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatták Béres Attila pályázatát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.