- Mennyire nyomta rá a bélyegét a Koldusopera próbafolyamatára a Szputnyik megszűnése?

- Nem esett szó róla a próbákon, inkább az anyaggal foglalkoztunk. Először dolgozom a Szputnyikosokkal, nagyon kedves, tehetséges színészek. Már A revizorban is látszott, hogy Bodó Viktor gondolkodásának jól áll a nagyszínpad, ezért is örülök annak, hogy a Vígszínházban rendezi meg a Koldusoperát.

- Bodó úgy fogalmazott, hogy rengeteg düh és humor lesz az előadásban. A magyar kapitalizmus társadalomkritikájára tevődik a hangsúly? 

- A darab maga nagyon időszerű, talán mindig is az volt. A különbség annyi, hogy ma mást gondolunk a kapitalizmusról, a kommunizmusról mint  a '20-as évek végén, amikor Brecht a Koldusoperát írta. Az elmúlt 90 év tapasztalata bebizonyította, hogy mégis csak a kapitalizmus maradt fenn. Tehát valamit már ismerünk, amit Brecht nem ismert. Szerintem ma Magyarországon nincs kapitalizmus. Rengeteg társadalmi feszültség van, sokan azt hiszik, hogy a kapitalizmus miatt. Ez a hibrid helyzet a kapitalizmus árnyoldalait erősíti fel, és nincs egy erős állam, amelyik ezt ellensúlyozná. Azt az életérzést fogalmazzuk meg, hogy nagyon sok ember érzi ma ebben a társadalomban, hogy akármennyit dolgozik vagy tanul, nem tud egyről a kettőre jutni. Az életkörülményei szegényesek, méltatlanok az emberi létezéshez. Az "előbb a has jön, aztán a morál", amit eléneklünk a darabban, azért tud igaz lenni, mert sokan a létminimum szintjén, sőt az alatt élnek. Ilyen körülmények között nem lehet arról beszélni, hogy milyen rossz, ha az Alkotmánybíróság jogkörét megcsorbítják. Amíg nem tudunk rendes életszínvonalat elérni, hiába beszélünk morális gondolkodásról, arról, hogy az életben nem a pénzhajhászás a legfontosabb, hanem az emberi kapcsolatok.

- Bicska Maxi rablóromantikával fűszerezett története a nagystílűnek látszó bűnözőé, aki kitűnik a koldusmaffia közegéből. Első látásra sokak számára nem te "ugrasz be" erre a szerepre.

- Az, hogy Bicska Maxi nagyvonalúbbnak, ízlésesebbnek tűnjön, mint a bandatagok, megoldható jelmezzel, díszlettel, világítással. Ám van egy sokkal lényegesebb technikai kérdés, és ez nem más, mint a dalok eléneklése. A hangmagasságom, az énekesi tapasztalatom révén alkalmas vagyok rá. Amúgy mindenki eredeti hangnemben énekli a dalokat, ami tudomásom szerint még nem fordult elő hazai színpadokon.

- Mindennapi tapasztalat, hogy egy fokon túl a bűnözés, a rablás, a csalás erénnyé válhat. Ez is hangsúlyos lesz a vígszínházi Koldusoperában?

- Brecht is arról ír, hogy a rendszer működése rémesebb és korruptabb, mint az egyszerű bűnözők, maffiózók világa. Bicska Maxinak Tigris Brown, a rendőrfőkapitány a legjobb barátja. A kettejük közötti összefonódás arról szól, hogy egy bizonyos nagyüzemi szinten már nem lehet bűnözni anélkül, hogy kihagynánk belőle a politikát. A mi előadásunkat is az egyén erkölcsi boldogulásának a lehetetlensége, a központi összefonódások korrupciója szövi át.

- Vígszínházi pályafutásod eddigi legfajsúlyosabb szerepe Bicska Maxi.

- Valóban, szép szerep, nagy feladat. Sokat küszködtünk azon a próbákon, hogy miként lehet a társaira veszélyes emberré formálni őt. Ebben sok múlik a kollégákon, hiszen azt, hogy mekkora vagyok, mennyire félnek tőlem, nekik kell eljátszani. Amúgy pedig semmi különös nem lesz Bicska Maxiban. Ahogy az életben vagy a különböző maffiasorozatokban is látjuk, nem a legszebb, a legegészségesebbnek kinéző, a legfiatalabb vagy a legöregebb pasiból lesz a főnök. Más tulajdonságok alapján választódik ki.

- Éspedig?

- Maxi egyfelől kulturáltabb, intelligensebb, mint a környezete, van ízlése, stílusérzéke. Valószínűleg okos, jókor volt jó helyen, és nyilván elég határozott és keménykezű.

Régi közhely, mégis sok színész állítja, hogy gazembereket, rosszfiúkat hálásabb feladat megformálni, mint simaképű hősöket. Te is így vagy ezzel?

- Én is szeretek gonoszakat, rossz embereket játszani. Bicska Maxinak amúgy nem kell ellenszenvesnek lennie, de azért kevesebbet mosolygok, gesztikulálok, hogy ne tűnjön jó fejnek. Nem érzem azt, hogy bármiben is meg kellene erőltetnem magam az ő megformálásához.

- Színészileg másfajta igénybevételt jelent Brecht epikus színháza?

- Manapság bármilyen színdarabot brechtiesen, elidegenítve játszanak. Egyre kevésbé divat, hogy az legyen a fontos, hogy mi történik két színész között, valamilyen érzelmeket átéljenek vagy úgy jelenítsenek meg érzelmeket, hogy az a nézőt meghassa. Sem a Jóembert keresünknél, sem a Koldusoperánál nem érzem, hogy nagyon másként kellene játszani, mint más színdarabban.

- Alkatodnál fogva többnyire komikus karakterszerepek találnak meg.

- Valamennyire így van, ami nem zavar, de Micimackótól Platonovon át Shylockig át sok mindent játszottam már.

- Nyolc év, negyven szerep állt mögötted Egerben. Mennyire ment könnyen az áthangolódás egy jóval nagyobb struktúrára, üzemmódra, mint amilyen a Vígszínház?

- Nincs okom panaszra a szerepeket illetően. Amikor öt évvel ezelőtt Eszenyi Enikő a Vígszínházba hívott, nem gondoltam, hogy az fog folytatódni, ami Egerben volt. Felkészültem arra, hogy a Vígszínház társulatában vannak Kossuth-díjasok, érdemes művészek, nagy színészek, akiket országosan ismernek. A várakozásomhoz képest sokkal jobban alakult a foglalkoztatottságom.

- Mennyire múlt ez a szerepválasztásokon illetve a hozzáállásodon?

- Nem voltak beilleszkedési gondjaim, ráadásul egy nagyon jó hangulatú, szellemiségű társulatra találtam. Befogadtak és én is befogadtam őket. Azt érzem, hogy bíznak bennem. A közös nyelv megtalálásával sem volt gondom, hiszen Horvai István, a Vígszínház egykori főrendezője, igazgatója a mesterem volt a főiskolán.

- Attól, hogy sokféle műfajban kipróbálhattad magad a gyerekelőadásoktól a musicalen át a klasszikus drámákig, nincs meg benned az ide nekem az oroszlánt is megmutatkozási vágya?

- Szerencsére soha nem volt szerepálmom. Ahogy öregszem, egyre kevesebbet szeretnék dolgozni. A kőszínházi üzemmenet évadonként három- négy bemutatóval éppen elég, olykor még sok is. Azt érzem, hogy sokkal fáradékonyabb vagyok, mint tizenévvel ezelőtt. 

- Valaha zenésznek készültél. Kamaszkorodban énekeltél, harmonikáztál egy rockegyüttesben, később a Gárdonyi Géza Színház színészzenekarában.

- Bizonyos értelemben hiányzik a zenélés. Nem olyan könnyű társakat találni hozzá. Nagyon jól esik, hogy a Koldusoperában énekelhetek megint.

- Milyen érzés volt, hogy színésznő húgoddal, Sárával évekig egy társulathoz tartoztatok?

- Egyszer volt érdekes, amikor Platonovot játszottam, ő meg Grekovát, és meg kellett csókolni. Azt még nem próbálhattuk ki, hogy tesók vagyunk a történet szerint.

- Hozott-e bármiféle változást a szakmához és az élethez való viszonyodban, hogy az AlkalMáté Trupp keretében a te élettörténetedet is feldolgoztátok?

- Nagy áttörést nem jelentett, de azóta sok mindent letisztáztam, elrendeztem magamban. Többet szerettem volna  abban az előadásban beszélni a gyerekkoromról, a családomról mint a probléma forrásáról. Mégis örülök, hogy megtörtént. Másoknak is csak ajánlani tudom, hogy készítsenek feldolgozást az életükről.