Nem ismeretlen terep számotokra házassági drámában szerepelni, mégis mindegyik mű másképpen csavar egyet a történeten. Első elolvasás után mi fogott meg benneteket David Eldridge darabjában?

Kovács Patrícia: A színdarab két szerethető emberről szól, akik alapvetően jól kijönnek egymással, csak valamiért megfeneklett a kapcsolatuk. Kevés az ilyen hétköznapi történet, a legtöbb mű, ami házassági konfliktusokat dolgoz fel, sokkal szélsőségesebb ennél. Ebben az előadásban az igazán izgalmas számomra az, hogyan tudjuk megmutatni a nézőknek, hogy mindkét félnek igaza van.

Schmied Zoltán: Ehhez a témához mindannyiunknak közünk van, hiszen minden házasságban vannak problémák. Itt viszont a házastársak eljutnak odáig, hogy már nem lehet tovább benn tartani a felgyülemlett feszültséget. Tesznek egy kísérletet rá, hogy kiadják magukból, az pedig majd elválik, mik lesznek ennek a következményei.

KP: A nézőknek is mellbevágó élmény lehet átélni két olyan ember őszinte kitárulkozását, akik úgy éltek le egymással tizenhat évet – látszólag jól –, hogy közben a lényeges dolgokról nem tudtak beszélgetni egymással,

A házasságuk egy pontján elkezdtek titkolózni, hazudni egymásnak, de ezek is csak tünetei egy sokkal mélyebben gyökerező problémának.

Kovács Patrícia és Schmied Zoltán a Bármit mondhatsz című előadásban (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

A darab a hajnali órákban játszódik, amikor a házaspár kislánya a szobájában alszik, a szülők pedig beszélgetni kezdenek a konyhában. Miért lehet az, hogy két ember úgy él le egy életet egymás mellett, hogy nincsenek valós beszélgetéseik, érdeklődő kérdésekkel és megnyíló válaszokkal?

KP: Nekem van olyan mondatom a darabban, hogy mi nem beszélgetünk, hanem ügyeket intézünk, és információkat közlünk egymással, hogy mi van a gyerekkel, mit együnk, mit kell venni.

SZ: Az egyik legnagyobb kihívás egy házasságban, hogy ne vesszen el az emberi szál a nap mint nap jelentkező, praktikus dolgok megoldása közepette. Szokták mondani, hogy vigyázzunk, ne hűljön ki a kapcsolat, de ennél is fontosabb odafigyelni, hogy ne maradjon bennünk semmi kibeszéletlenül,

KP: Ez vékony jég, mert az se szerencsés, ha a házastársunk egyben a pszichológusunk is, de az elfojtásnál mindenképp jobb a folyamatos és nyílt kommunikálás. Sokat lehet tanulni az előadáson keresztül arról, hogyan lehet úgy kritikát megfogalmazni, hogy ne bántsuk meg vele a másikat, de mégis el tudjuk mondani, ami a szívünket nyomja.

SZ: A partneren is múlik, hogy ne vegye bántásnak a kritikát, hanem próbálja meglátni benne az építő szándékot. Ebben a darabban olyan dolgok kerülnek felszínre, amiknek már sokkal korábban elő kellett volna jönniük, és lehet, hogy akkor nem fájnának most annyira.

Az őszinteség komoly kihívás mindkét fél részéről, a férj meg is jegyzi egy ponton, hogy túlértékelt dolog, mintha a tudás terhével is nehezen küzdene meg. Gyanítom, hogy ezt is okosan kell adagolni.

KP: Alapvetően igen, de köztük már nagyon kiélezett a helyzet. Egyszer csak kinyílik egy szelep, mindketten elkezdenek beszélni, és csak áradnak belőlük a múltbéli sérelmek.

SZ: Az érzelmi intelligenciával is összefügg, kinek mit jelent az őszinteség. Például a férj azt gondolja, hogy teljesen őszintén éli az életét: elmondja, amit gondol, és azt csinálja, amit szeret. Ennek ellenére

Ahogy Patrícia is fogalmazott, ők már eljutottak arra a szintre, ahol nincs más út, csak beleállni a dolgokba, még akkor is, ha a férjnek ez borzalmasan kemény és fájdalmas.

Kovács Patrícia és Schmied Zoltán a Bármit mondhatsz című előadásban (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

Színészként mindig a saját szerepetek igazságával mentek együtt, vagy titkon azért a másik féllel is tudtok azonosulni?

KP: Nem dolgunk belehelyezkedni a másik igazságába, ez inkább a nézőknek lehet érdekes tapasztalat. Ami nagyon szerencsés, hogy a rendező, Dicső Dániel és a darab fordítója, Hárs Anna direkt odafigyeltek, hogy ne tegyék le a voksot egyik szereplő mellett sem, hanem igazából mindkét félnek megvan a maga igaza.

SZ: Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy a nézők ne tudjanak egyértelműen dönteni egyik oldal mellett sem, és megmutassuk nekik ennek a nagyfokú őszinteségnek a velejáróit.

Hogyan szólal meg a darab a Rózsavölgyi Szalonban, ahol a nézők karnyújtásnyira élik át a színpadon zajló eseményeket? Patrícia, te először játszol itt, Zoli, neked viszont már korábbról is van tapasztalatod ebben a térben, hiszen szerepeltél a Kezdet című előadásban, illetve továbbra is látható vagy az Apróbetűs szerelem című produkcióban.

KP: Én még sosem játszottam ennyire intim térben, először kicsit furcsa is volt a Vígszínház nagyszínpada után, de nagyon szeretem. Élvezem ezt a lecsupaszított, smink nélküli, pizsamás formát. Csakis arra vetül a fókusz, ami e között a két ember között történik.

SZ: Nekem már van tapasztaltom az említett előadások révén, de kicsit mindig meg kell szokni, hogy a nézők szinte benne ülnek a díszletben. Ez nagyon izgalmas feladat színészileg, egy idő után

Kovács Patrícia és Schmied Zoltán a Bármit mondhatsz című előadásban (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

Végig nagyon finoman közelednek és távolodnak egymástól a szereplők, miközben folyamatosan nő a feszültség a színpadon. Milyen szempontokra fókuszált Dicső Dániel, amiből építkezni tudtatok?

KP: Most először dolgoztam együtt Danival, akiben egy rendkívül szelíd és kulturált embert ismertem meg, felemelő volt a közös munka! Leginkább abban terelt minket, hogy ne egy perlekedős házaspárt jelenítsünk meg, akik szélsőségesen csapkodnak és veszekednek, hanem igyekezett minket visszafogni ebben, és arra helyezni a hangsúlyt, hogy a nehézségek ellenére még nem múlt el a szeretet a két ember között. Szerintem Dani személyisége miatt is lett ilyen érzékeny az előadásunk, más rendező nem így oldotta volna meg.

SZ: Én másodjára dolgozom együtt Danival, és amit nagyon szeretek benne, hogy sok időt fordít az elemzésre, mindig alaposan átbeszéljük a szereplők motivációit, és együtt próbáljuk megtalálni a legmegfelelőbb formát. Ez most is így történt, nagyon jól rá tudtuk bízni magunkat a meglátásaira.

Hogyan jellemeznétek az általatok megformált karaktereket? Hol tartanak az életükben, milyen stratégiával igyekeznek kihozni a legtöbbet a lehetőségeikből?

KP: Az általam megformált Maggie legfontosabb karakterjegye, hogy sodródik. Tizennyolc éves kora óra nem tudja, hogy igazából mit akar, csak megtörténnek vele a dolgok: egyetem, munka, szerelmek, gyerek, de saját magára nincs igazi válasza. Ez pedig a házasságára is rányomja a bélyegét, és

Csakhogy közben már elment az élet.

SZ: Gary-nél épp az ellenkezőjét látni: neki átgondolt terve van az életéről, amiben szép házat és nagy családot képzelt el magának, legyen elég pénz, a gyerek járjon jó iskolába, és mindenki érezze jól magát. Reggeltől estig dolgozik, hogy képes legyen mindezt előteremteni, ha pedig felüti a fejét valami probléma, arra igyekszik praktikus megoldást találni, és meg van róla győződve, hogy ez elég, mert jók a szándékai. A lényeg, hogy együtt öregedjenek meg. Azért is éli meg nehezen a kettejük közötti beszélgetést, mert nem biztos, hogy ki tudja hallani Maggie valódi mondandóját.

Kovács Patrícia és Schmied Zoltán a Bármit mondhatsz című előadásban (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

Talán pont ez a különbözőség, ami összeköti őket. Szerintetek tudnak ők ketten ütőképes párost alkotni?

SZ: Abban nem vagyok biztos.

KP: Nem ők az álompár.

SZ: Ez arról is szól, hogy hol van egy kapcsolatban az egyensúlyi állapot. Köztük ez valamikor a múltban elbillent, és már nagyon nehéz újra nyugvópontra hozni. A feleség tehetetlennek érzi magát, úgy van vele, hogy már mindent megpróbált, a férj pedig azt gondolja, hogy a nehézségek az élet velejárói, de nem akar változtatni a jelenlegi helyzeten. Mindannyian mást gondolunk ennek a lehetséges kifutásairól, és az az érdekes, hogy a nézők milyen véleményt alkotnak magukban a látottak alapján.

Komoly szerepet kap kettejük beszélgetése során a szex, a vonzalom, a szexuális vágyak. Ez is mintha tabusítva lenne a kapcsolatokban, nem tudunk hangot adni saját szükségleteinknek.

KP: Emlékszem, hogy még fiatalon olvastam egy újságcikket, amit egy szexológus írt arról, mitől jó a szex, és ő is arra vezette ki a dolgot, hogy el kell tudjuk mondani egymásnak a vágyainkat és hogy mit szeretünk. Mert az nem ér, hogy tíz-tizenöt év után a másik fejéhez vágjuk, hogy ez vagy az sosem esett jól tőled.

SZ: Még egy házasságban sem merünk beszélni róla, hogy mi érdekel vagy mi izgat minket szexuálisan, mert attól félünk, hogy a másik rosszat fog gondolni rólunk vagy azt mondja, úristen, milyen perverzek vagyunk. Közben meg milyen jó lenne, ha erről is nyíltan lehetne kommunikálni, és elfogadni a másik szexuális fantáziáját. Ezek kényes dolgok, de szerintem fontos, hogy a nézők is szembesüljenek vele, hogy ezen is el tud csúszni egy kapcsolat.

KP: Nem lehet erről nem beszélni.

Kovács Patrícia és Schmied Zoltán a Bármit mondhatsz című előadásban (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

A gyerekük, a nyolcéves Annabelle láthatatlan jelenléte is erősen hat mindkettőjükre: mintha egyszere összekapcsolná és szétválasztaná a házastársakat.

KP: Nem mindegy, hogy milyenek a hangsúlyok a gyerek életében. Nehéz megtalálni a helyes arányokat, amikor azt látjuk, hogy az anya egész nap ott van vele, és felveszi a rossz zsaru szerepet, míg az apa, aki csak keveset van otthon, nyilván a jó zsaru lesz.

SZ: Mindkettőnknek van gyereke, úgyhogy tapasztalatból mondhatjuk, hogy piszkosul nehéz teljesen jól csinálni. Még ha iszonyatosan nagy is a szerelem két ember között, akkor is nehéz elérni, hogy egyet gondoljunk, például a gyereknevelésről.

KP: Vagy ha nem gondolunk egyet, akkor meg tudjuk hozni azokat a kompromisszumokat, hogy ebben azt fogjuk csinálni, amit te szeretnél, abban meg azt, amit én. Ehhez pedig elképesztően jó összhang kell, mert

És időnként el kell tudjuk hallgattatni a saját egónkat, ami keveseknek megy.

SZ: És az sem mindegy, ki mit hoz magával a saját gyerekkorából. Ők ketten nagyon eltérő egzisztenciával rendelkező családból származnak, ami kihat a hozzáállásukra is: a férj mindent meg akar adni a gyerekének, mert neki nélkülöznie kellett, a feleség meg erre azt mondja, elkényezteted. Ez is bonyolult kérdés.

Ti milyen tanulságot vinnétek magatokkal a saját életetekbe az előadásból?

KP: Én eddig nagyon sok szerepemnél azt érzem, hogy tanultam valamit belőle azáltal, hogy foglalkoztam a sorsával, több lettem. Maggie esetében úgy látom, hogy ő egy nagy felkiáltójel nekem, hogy sose legyek ilyen. A tépelődésével, zárkózottságával és azzal a rengeteg ki nem mondott dologgal, ami felgyülemlett benne, nagyon megnehezíti a körülötte lévőknek, hogy kapcsolódni tudjanak hozzá.

SZ: Én azt, hogy mindenre van megoldás.

Nyilván az más kérdés, hogy időben történik-e, de nem szabad föladni a próbálkozást. Beszélgetni kell. Ez az, ami ebből a darabból is látszik, és a cím is erre utal: Bármit mondhatsz. Nincs olyan, amit nem. Csak így tudod megérteni a másikat, és ezáltal lesztek képesek közösen változtatni a dolgokon. Néha csak ennyin múlik egy párkapcsolat.

Fejléckép: Schmied Zoltán és Kovács Patrícia (fotó/forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)