Színház

Molnár Ferenc felejthetetlen komédiáit mutatják be Gyulán

2023.08.07. 13:40
Ajánlom
Augusztus 13. és 16. között rendezik meg a Molnár Ferenc Napokat a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján. A négy nap során Az ördög, a Játék a kastélyban, Az ibolya, az Egy, kettő, három és Az üvegcipő című előadást is láthatja a közönség.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválprogramjának szerves részeként immár hatodik alkalommal valósul meg egy, a nemzeti klasszikusaink életművét középpontba állító színházi programsorozat. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda és Tamási Áron munkássága után idén Molnár Ferenc életműve következik az augusztus 13. és 16. között. A Molnár Ferenc Napok során a művész öt vígjátékát láthatja a közönség, a záróesten ugyanis két egyfelvonásos, az Egy, kettő, három és Az ibolya című darab kerül a Várszínpadra a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként.

Az előadást Rátóti Zoltán rendezi,

és a Nemzeti Színház sztárjai – Schnell Ádám, Bodrogi Gyula Rácz József, Kristán Attila – mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait is láthatjuk majd a szerepekben.

net_Molnarferenc_olvasoproba_eorifoto-6709-132652.jpg

Az Egy, kettő, három és Az ibolya olvasópróbája (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

Molnár talán legnépszerűbb komédiáját, a Játék a kastélybant a nagyváradi Szigligeti Színház adja elő, az előadás egy készülő új színpadi mű és egy szerelmi háromszög viszontagságos és mulatságos történetébe nyújt betekintést: három alkotótárs meglepetésként érkezik Annie, az operettprimadonna olaszországi nyaralójába, ahol Ádám, a tehetséges zeneszerző, Annie vőlegénye, azzal szembesül, hogy menyasszonyát egy sármőr színész próbálja elcsábítani. A szerelmi történetet aztán a drámaírók alakítják úgy, hogy a végén happyend legyen. Az előadásban mások mellett Trabalka Cecília, Hunyadi István, Szotyori József és Scurtu Dávid látható.

A Körúti Színház előadásában tekintheti meg a közönség Az üvegcipőt,

Galambos Zoltán rendezésében Kautzky Armand, Mérai Katalin és Karainov Lilla alakítja a főszerepeket.

Az ördög című darabot a Zenthe Ferenc Színház előadásában láthatjuk, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Molnár Ferenc örökérvényű Mefisztó-története fordulatokban gazdag, éles humorú vígjáték, amely bravúros érzékenységgel világítja át a férfi-nő viszony legrejtettebb mélységeit. A főbb szerepekben: Bozó Andrea, Máté Krisztián, Házi Anita, Ágoston Péter.

További részletek a Gyulai Várszínház oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Jelenet Az ördög című előadásból (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.