Honnan jött tizenhét esztendeje a gondolat, hogy a belvárosban legyen egy nyári színház Zalaegerszegen? Milyen hagyományai voltak ennek a zalai megyeszékhelyen?

­­Régi álmunk volt, hogy a Kvártélyház udvara egyszer egy előadóművészeti tér legyen – bocsátja előre Tompagábor Kornél, megjegyezve: az előzmények egészen a 19. század második feléig nyúlnak vissza, amikor színházi előadással fogadták itt Deák Ferencet a zalaegerszegiek. – Tizenhét évvel ezelőtt aztán ennek az álmomnak a megvalósulását a városi szándék is segítette: 2006-ban felújították a Mária Terézia korabeli műemlék épület udvarát. Először 2007-ben szaladt fel a képzeletbeli függöny a szabadtéri színházban, és Kvártélyház Szabadtéri Színház néven elkezdődtek a színházi esték. Az első előadás Mácsai Pál Azt meséld el, Pista! című Örkény-estje volt, utána és azóta is nagyon sokféle darabot játszunk. Minden évben van egy saját bemutatónk, az első évben az Anconai szerelmeseket vittük színre, de játszottuk a Komámasszony, hol a stukker? című komédiát, a Szomorú vasárnapot, több operettet, musicaleket, 2008 óta folyamatosan repertoáron tartjuk A padlást, amit 2022-ben egy zalaegerszegi fesztiválon több ezren láttak a nagyszínpadon. A Hasonmások című revü-musical ősbemutató volt.

A Kvártélyház színpada (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

A Kvártélyház azonban nemcsak színházi előadások létrehozásával és a nyári színház működtetésével foglalkozik, városi fesztiválokat szervezünk, június közepén az EgerszegFesztet, szeptember elején pedig a Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték elnevezésű programot, és van színházi nevelési programunk is. A kft. az anyagi stabilitását az önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásának, pályázati forrásoknak köszönheti, foglalkozunk továbbá egyéb kreatív tevékenységekkel, például európai uniós projektek kommunikációjával, kisfilmeket készítünk, arculatot tervezünk cégeknek. Nagy öröm, hogy egy kultúrát szerető, segítő, támogató városban működhetünk, a város vezetése a legnehezebb körülmények között, a járvány alatt is támogatta a színházat, mert hisz benne, hogy erre a zalaegerszegieknek szüksége van.

A Csárdáskirálynőtől az említett Anconai szerelmeseken át a Szomorú vasárnapig nagyon széles a paletta. Mi határozza meg az adott évi bemutatót?

Egyrészt az, mit tudunk kiállítani azon körülmények között, amelyeket a Kvártélyház, tehát a tér biztosít. De miután a Csárdáskirálynőt és más, nagy formátumú előadást is színre vittünk már, mondhatom:

Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy mindig a színészben kell gondolkodni, és ki kell használni a széles időintervallumra húzódó repertoárt, hiszen egy-egy darabot több szezonon át játszunk. Érdekes karrierívek alakulhatnak ki így: van olyan színészkolléga, aki az epizódszereptől a táncos-komikus, majd a főszerepekig jutott az évadok során. Az Ájlávjú című, jókedvű musical-revüt például azért mutattuk be tavaly, mert megvolt a négy színész és az elképzelésem arról, milyen legyen a darab zenei világa, amit egy gitáros, egy csellista és egy zongorista közös játékára építettünk Máriás Zsolt zenei vezetővel, aki sokszor játszik, zongorázik is az előadásokban. Érdekes volt látni, hogy ennek a hét embernek a konstellációja mit hoz ki a darabból: bravúrjátékra „kényszerítette” a benne levőket. A Pál utcai fiúk pedig sikeres kísérlet volt abból a szempontból, hogy a zalaegerszegi színészek kaposvári egyetemistákkal, Uray Péter tanítványaival közösen vitték színre a darabot.

Az Ájlávjú című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

Nyári színház lévén egyébként jellemzően zenés darabot választunk minden évadban. A Szomorú vasárnapnak személyes okai voltak: nagyon érdekel a 20. század, az a történelmi időszak, ami az oral historyban még ott van, ahogy a Hasonmások a 70-es, 80-as évek Magyarországát mutatja meg. De A padlásnál is vannak áthallások arra a korra, amikor született. Nagyon fontos, hogy mindig időszerűnek kell lenni. A színház folyamatosan változik, s ahogy a sportban minden meccset meg kell nyerni, itt is

Persze nemcsak a színészekhez választjuk a darabot, az is elengedhetetlen, hogy olyan produkciókat hozzunk létre, amik mellé oda tudunk állni teljes mellszélességgel, azaz gondolunk is róluk valamit. Én a totális színházban hiszek, ami minden érzékszervre hat, nem lehet egy pillanatra sem elengedni a néző figyelmét – a kellékben, a vetítésben, a világításban, a díszletben, a hangszerelésben, a színészi játékban mindig kell valami apró fakszni, valami plusz. Ami nem csak az adott másfél-két órára szól, amit elvihet magával a néző, hogy legyen déjà vu-je. Mindig felemelő, amikor egy művészi alkotás megjelenik a mindennapokban, a civil életben. Amikor egy szép női gesztusról eszébe jut az embernek egy festmény, egy szobor, egy pillanat egy filmből, egy színdarabból. Ha ilyeneket tudunk létrehozni, akkor az jó. Ettől lesz az alkotás univerzális, ettől lép ki a saját kereteiből. Amikor egy előadás után a nézők vitatkoznak kicsit egymással. Fontos, hogy intenzíven kell jelen lenni, ami nem zárja ki a játékosságot, sőt. A Pál utcai fiúk előadás végén mindenki kapott egy üveggolyót, amiben manifesztálódott egy pillanatra, hogy ott voltak ezen az előadáson. Volt olyan néző, aki később megállított az utcán, hogy elmesélje: azóta is ott tartja az asztalán, és mindig jó érzéssel tölti el, ha ránéz.

A Szomorú vasárnap című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

Sokszor felvetődik a kérdés: van-e különbség a nyári és a kőszínház között?

Szerintem nincs. Vagy van színház vagy nincsen. A humor végtelenül fontos. Míg az EgerszegFesztet mosolygós fesztiválnak hívjuk, a KvártályházNyárnak két alaptézise van: az egyik a jó ízléssel kezelt eklektika. A másik, hogy a Kvártélyházban kedves emberek játszanak kedves embereknek,

A kulcs, azt hiszem mindkét esetben a szeretet és a kétely. Utóbbi a legfontosabb művészi attitűd. Az ember mindig kételkedik önmagában és abban, hogy jó-e, amit csinál, hogy ne váljon rutinná. És közben hisz benne. Nincs megszokás, minden pillanat újrakezdés. S közben folyamatosan azon gondolkodik, hogyan lehet ez még jobb. Abban hiszek, hogy soha nem vagyunk készen, hiszen mindig tudunk a korábbi önmagunknál jobbak lenni. Ez azt is feltételezi persze, hogy van jövőképünk, tudjuk, mit akarunk elérni jövőre vagy akár tíz év múlva. S elengedhetetlen, hogy az a csapat, akivel csinálja az ember, mindig össze tudjon kacsintani.

Tompagábor Kornél (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

Előadások után nagyon gyakran dicséretként hangzik el: ez olyan tompagáboros volt. Ön miben látja a kvártélyházi bemutatók különlegességét?

Egyszer egy barátom, akkori alkotótársam azt mondta: amit én csinálok, az fekete vagy fehér, tehát nagyon konkrét, és ez sokszor igaz is. S e két véglet, a színek teljes hiánya és összessége között próbálom összerakni az árnyalatokat. Maszatolni azonban sosem szabad, kell egy konkrét vízió, amit érdemes megvalósítani. Mindennek ellenére vagy mindezzel együtt pedig végtelenül élvezem a színész szabadságát abban a pillanatban, amikor az előadásba integrálódik, amikor ő is meglátja a struktúrát. Nagyon érdekes momentum, amikor elkezdenek együtt állni a csillagok, együtt mozogni a szereplők a rendezői elv mentén, mégis szabadon, akár egy vonuló madárraj.

Amikor csúcsra járunk, és mélypontra kerülünk, és mindenki azt hiszi, hogy ebből nem lesz semmi. Aztán mégis működik, ami intenzív élmény mindenkinek, mint amikor a kosárlabdában egy figura bejáratódik.

Nemcsak vezeti a Kvártélyházat, nemcsak rendez, hanem ha úgy alakul, részt vesz a díszlet kialakításában, a kivetített képek megalkotásában is.

Olyanokkal dolgozom együtt, olyan hangmérnökkel, világítástervezővel, zenei vezetővel, koreográfussal, műszaki kollégákkal, kellékessel, akik inspirálják ezt, s akikkel kölcsönösen inspiráljuk egymást. Nekem a vizualitással való foglalkozás zsigeri. Képekben gondolkodom. Az olvasópróbára van már minimum öt-hat konkrét képem az előadásról, ha tudnék festeni, le is festeném ezeket. Vetítést pedig a kezdetek óta használok. Az mindig egy nagy kísérlet, hogy az ilyenfajta vizualitás vagy a hangfüggöny hogyan tud belesimulni a történetbe, hogyan tudja segíteni és nem elfedni a színházi játékot. Mert a színdarab üzenete azért mindig a rendezői üzenet előtt áll. Lehet egy oda nem illő tárggyal is operálni, ami egy pillanatra zavart okoz az erőtérben. Ez is játék, mint a színház egésze. Ez működik a professzionális színjátszásban és akkor is, ha az ember egy pszichiátriai intézetben rendez meg egy előadást az ott lakókkal, ahogy én a bázakerettyei Aranyág Otthonban. Az intézettel egyébként nagyon szoros a Kvártélyház kapcsolata, jönnek ők is előadásokra. Nagyon sokféle nézőnk van.

A padlás című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

Ha már szóba kerültek a nézők: mi a Kvártélyház titka? Számos szabadtéri színház működik nyaranta az országban, mégis sokan érkeznek Zalaegerszegre Győrből, Kecskemétről, a fővárosból, hogy a vármegye és a régió több települését már ne is említsük…

A tőlünk független ok, hogy az emberek nagyon szeretnek nyáron színházba menni, és válogathatnak is a lehetőségek között. De a titok, az titok, azt nem tudjuk… Az biztosan benne van, hogy a zalaegerszegiek, a város, a polgármester, a vállalkozó, a tanár, a nyugdíjas, a fiatal, azaz a néző sajátjának tekinti ezt a színházat.

amikor egyszer csak megjelenik a hold, amikor egy előadás találkozik a természettel, a nyár illatával, és az élettel, ahogy lehet hallani, hogy szirénázva elmegy egy mentőautó, ahogy a darab együtt él a várossal. A padlás végén, amikor a szellemek elmennek, rakétát lövünk a levegőbe, és egy idő után ezt megtanulták a zalaegerszegiek, s amikor meghallották a nyári estéken az ismerős hangot, többen nyugtázták sms-ben: ma is elmentek a szellemek. Eddig körülbelül 130-szor játszottuk a darabot, ami azt jelenti, hogy minden második zalaegerszegi látta, életkorra tekintet nélkül. Külföldről is megtalálnak minket, a legtávolabbi nézőnk az Egyesült Államokból jött. Egy Balaton-felvidéken élő osztrák pár szinte törzsközönségnek számít. Megnéztek Zalaegerszegen egy előadást, és azóta visszajárnak. Nyugodtan mondhatom: branddé váltunk az évek során.

Milyen kvártélyházi „legjei” vannak az elmúlt tizenhét esztendőből?

Rengeteg legjobb emberrel találkoztam. A legviccesebb, amikor egy barátom azt mondta, nem nézi meg a Csárdáskirálynőt, mert nem szereti az operettet, végül hatszor látta az előadást. A legnagyobb hírverést az jelentette, amikor szintén a Csárdáskirálynőben Szász Emese olimpiai bajnoki címét bejelentettük, a YouTube-on rövid időn belül több mint kétszázezren nézték meg a videót. A legkínosabb pillanat az volt, amikor a Hotel Menthol premierje után táncoltunk a szökőkútban, és a város azt hitte, AC/DC-koncert van Zalaegerszegen. Nagy pillanat, amikor a Szomorú vasárnap végén elszáll a madár, vagy amikor A Pál utcai fiúkban megvan a nézőnek a második sírás. Amikor Szakály Aurélnak elég bejönni A padlásban a színpadra, és egy emberként nevet fel a közönség. A legstresszesebb pillanat pedig egyértelműen az volt, amikor Szentgyörgyi Dániel betegsége miatt tavaly be kellett ugranom az Ájlávjúba. Mindössze másfél órám volt a felkészülésre, és azt láttam, hogy az egész stáb s a nézők is, mindenki azon van, hogy az előadás és én is, mindannyian túléljük azt a két estét. A legfelemelőbb pedig minden évad végén a Szidónia-díj átadása egy olyan néző emlékére, aki már évek óta nincs velünk. Rengeteg érzelem szövi át ezt az egészet, miközben sokszor a lehetőségek korlátai és a maximalizmusunk miatt kénytelenek vagyunk „nejlont hegeszteni”.

A Csárdáskirálynő című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

A múltból ugorjunk vissza a jelenbe: az idei bemutató a Hair…

Amióta színházzal foglalkozom, meg akarom csinálni ezt a darabot – vagy játszani benne vagy rendezni. A Hair mitikus előadás, önmaga mítosza is. A béke, a szeretet, a szerelem, a 20. század és a jelen kor furcsa mítosza jelenik meg benne. A történet és a zene is olyan érzelmi húrokat pendít meg mindenkiben, aki ismeri, amiről érdemes beszélni, leginkább most, amikor háború dúl a közelünkben, és fiatal emberek mennek meghalni a frontra, aminek semmi értelme nincs.

Azt szeretnénk, ha ezt az üzenetet vinnék haza az előadás után a nézők… Most ugyanis az a helyzet van, hogy kell beszélni a békéről, kell beszélni arról, hogy nem lehet háború. Ahogy Jon Fosse Nobel-díjas norvég író, drámaíró megfogalmazta a színházi világnap aktuális, 2024-es üzenetét: „A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke”. S ennek közvetítésében partnerre találtam Kiss Józsefben, a Soproni Petőfi Színház igazgatójában, ez lesz a Kvártélyház első koprodukciós előadása, izgalmas kihívás. A darabot július 27-én Fertőrákoson, a Barlangszínházban mutatjuk be, augusztus 2-án lesz a zalaegerszegi premier, amit nyolc előadás követ ezen a nyáron a Kvártélyházban, november végétől pedig a Soproni Petőfi Színházban, bérletes előadásként kerül színpadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is részt vesznek benne. A szereplők kiválasztására márciusban országos castingot tartottunk. Zalaegerszegen a főszerepet Bot Gábor játssza, Sopronban pedig kettős szereposztásban ugyanő, Szaszák Zsolttal, aki most Jézus szerepét alakítja a Madách Színházban. Zalaegerszegen emellett az Ájlávju című musical-revüt láthatja idén a közönség, a XI. ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál keretében pedig érkezik hozzánk egyebek mellett Mucsi Zoltán, Trill Zsolt, Bősze Ádám, Bakos-Kiss Gábor, s ennek megfelelően széles a repertoár: Vidnyánszky Csehovjától Frank Sinatráig terjed. Lesz egy meglepetés Antigoné-projektünk is, felnőtt színházi beavató előadás, amit a barátaimmal készítünk. Ismét egy olyan sokszínű válogatást, színházi esszenciát nyújtunk át a nézőnek, amire rendkívül büszkék vagyunk.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Tompagábor Kornél (fotó/forrás: Kvártélyház)