Színház

Újra lehet pályázni a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

2010.11.05. 09:16
Ajánlom
Újabb pályázatot ír ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára a város önkormányzata, mert a helyhatósági választások előtti utolsó közgyűlési ülésen nem sikerült vezetőt választani a teátrum élére.

A pécsi közgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén döntött az új eljárás lefolytatásáról, amelyet az indokol, hogy Balikó Tamás jelenlegi direktor megbízatása jövő év február 15-én lejár. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium internetes oldalán harminc napon belül megjelenő pályázati kiírás a korábbival megegyező feltételekhez köti az állás betöltését.

Az igazgató 2011. február 16-tól öt éven át vezetheti a színházat. A jelentkezőkkel szemben követelmény a felsőfokú szakirányú végzettség és a legalább ötéves szakmai gyakorlat. A pályázatoknak tartalmazniuk kell az intézmény szervezetére, működésére vonatkozó szakmai koncepciót, vezetői programot. Elvárás, hogy törekedjenek a műfaji sokszínűségre, a hazai opera-, musical- és operettkincs bemutatására s emellett arra is, hogy az intézmény fokozottan vegyen részt a fiatalok színházra nevelésében, a színházlátogatók között a gyermek és ifjúsági korosztály arányának növelésében. Az igazgatónak a gazdasági viszonyok, támogatások figyelembevételével, optimálisan kell megterveznie a teátrum működtetését, kihasználtságát, és feladata az intézmény operatagozatának fejlesztése, továbbá a Pécsi Balett szerepének erősítése is.

A teátrum vezetői posztjára korábban a színházat mintegy két évtizede irányító Balikó Tamás mellett Dörner György, Rázga Miklós, Márton András színművész, valamint Béres Attila és Rusznyák Gábor rendező pályázott. Mind a hat jelentkezés érvényes volt, s bár a szakmai előkészítő bizottság Balikó Tamás és Márton András pályázatát részesítette előnyben, a város kulturális bizottságának és közgyűlésének támogatását egyikük sem nyerte el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.