Tánc

A háború kezdete óta először tartottak előadást Lvivben

2022.05.12. 09:50
Ajánlom
A Nemzeti Opera május 6-i balettelőadását, a Giselle-t 300 ember láthatta.

Bár egész Ukrajnában érezhető a háború hatása, a nyugat-ukrajnai Lvivet egyelőre elkerülték az összecsapások. A folyamatos légiriadók és készültség, valamint a Lengyelország felé menekülők miatt azonban a kulturális eseményeket lemondták.

Február 24-e óta az operaház is zárva tartott, most viszont az intézmény vezetése úgy döntött: újra játszani kezdenek, egyelőre az óvóhelyen tartózkodó 300 embernek.

„Így vagy úgy, a háború mindnyájunkat érint, de ahogy fény legyőzni a sötétséget, az életnek is le kell győznie a halált, és ez a színház küldetése is”

– mondta Vaszil Vovkun művészeti vezető.

„A tánc segít elterelni a figyelmet arról, ami történik” – tette hozzá Daryna Kirik, a darab 21 éves címszereplője, akit személyesen is érintettek a Kijev környéki harcok. Kirik családja ugyanis szemtanúja volt a bucsai megszállásnak, azonban még időben sikerült elmenekülniük a városból.

(via CNN)

Fejléckép: jelenet a Giselle-ben (forrás: Lviv Nemzeti Opera)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.