Tánc

A háború miatt a Fővárosi Nagycirkusz fogadja be az ukrán Yaskrava Arena Dnipra nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált

2022.12.29. 12:40
Ajánlom
Az orosz-ukrán háború ellehetetleníti fesztivál ukrajnai megrendezését, ezért Olga Oblasova, a fesztivál igazgatójának kérésére a Fővárosi Nagycirkuszban január 2-án és 3-án kerül sor a fiatal tehetségek egyik ugródeszkájaként szolgáló esemény megrendezésére.

„Bajban ismerszik meg az ember. A jótékonyság, az egymásra figyelés, az egymás segítése a cirkuszművészet alapüzenetei közé tartoznak. Fontos, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is mérhető legyen, ezért most is segítő kezet nyújtunk. Összeült a stáb és bár nagyon eseménydús időszakot élünk, úgy döntöttünk, hogy nem fordítunk hátat a segítségre szorulóknak" – nyilatkozta Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

A cirkuszfesztivált 2010-ben indította útjára az ukrajnai Bright Country civil szervezet. Az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban. Az évek során több mint ezer artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból. A fesztivál zsűrijét minden évben Ljudmila Sevcsenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója vezette, a zsűritagok között rendezők, producerek és cirkuszművészek foglaltak helyet.

A Yaskrava Arena Dnipra fesztiválok győztesei rendszeresen tovább jutnak a rangos franciaországi, spanyolországi és olaszországi nemzetközi fesztiválokra. 2020 óta a fesztiválprogram része az Éjszaka a cirkuszban című cirkusz-színházi előadás, amely a fiatal művészek kísérleti előadásait foglalja magában. A 2023-as produkció Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye alapján készült.

„A háború megállította a cirkuszfesztivált, de ez nem állította meg a gyerekeket, a tanárokat és az artistákat vágyaik teljesítésében. A Fővárosi Nagycirkusz legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a Yaskrava Arena Dnipra hagyománya" – mondta el Olga Oblasova, a fesztivál igazgatója, hozzátéve:

Harkiv, Kijev, Odessza, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia (BIAK) három produkciója, valamint svájci, olasz, mexikói artistanövendékek vesznek részt a versenyen.

A BIAK tanulói négy produkcióval lépnek fel a fesztiválon: drótszámmal Usakova Anna és Hellenpárt Levente, deszkaszámmal Buti Olivér és Jagudits András, lábzsonglőr produkcióval Dienes Kinga, lengődróttal pedig Koncz Fanni. A Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című darabjában szereplő fiatal artistaművészek – Ádám Rudolf, Medel Family, Ádám Henrik – is részt vesznek a megmérettetésen.

Fejléckép: A Fővárosi Nagycirkusz épülete (fotó: Pusztai Dániel / Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.