2018-as bemutatója óta több mint száz alkalommal adta elő a Recirquel a Kristály című előadását a Müpa mellett felhúzott, színes cirkuszi sátorban. A produkció most azonban új helyszínre költözött, és a Millenáris Üvegcsarnokában várja a családokat. A lényegesen nagyobb előadótérnek köszönhetően új díszlet- és látványelemekkel egészül ki az előadás,
így azoknak is új élményt nyújthat, akik már korábban látták a Kristályt
– ígéri a társulat.
A Vági Bence művészeti vezető által színpadra álmodott produkcióban a társulat a tánc és a cirkusz elemeinek segítségével idézi meg a klasszikus mesék hangulatát, és repíti a közönséget Hólandia fagyos tájaira, ahol tilos a nevetés és a jókedv. A szereplők a nézőkkel közösen kutatják a szeretet mindent átjáró melegségét és a fény reményét, hogy azok segítségével felolvasszák Kristály úrnő megdermedt szívét és megmentsék a birodalom lakóit.
A különleges játéktérnek köszönhetően a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára kelnek életre.
Amint belépnek ebbe az illúziókkal teli, hófödte térbe, maguk is annak aktív részesévé válnak és a fellépőkkel szinte együtt lélegezve, karnyújtásnyi távolságra követhetik a fejük felett elsuhanó artisták minden mozdulatát.
Kristály-világ úrnőjének szerepét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a csodás hangú Horányi Juli énekli majd, a mókás Manó szerepében pedig a Recirquel korábbi előadásaiból is ismert Egyed Brigittát láthatják a nézők. A társulat állandó tagjaihoz ezúttal is számos vendégművész csatlakozik majd, köztük az ország legbravúrosabb hiphoptáncosaival. A mesébe illő hangulatot Terjék Gábor és Mester Dávid eredeti és átdolgozott zeneművei, Kasza Emese jelmezei és Klimó Péter díszlete teszik teljessé.
További részletek és jegyvásárlás EZEN A LINKEN.
Fejléckép: Jelenet a Kristály című előadásból (Fotó/Forrás: A Recirquel társulat Facebook-oldala)