A ’mut’ koreai nyelven földet jelent, ami arra a tradicionális alapelvre utal, hogy minden élet, mozgás és energia a földből ered. A Mutdance Company ezt az eszmét egyesíti a törekvéssel, hogy a hagyományos koreai táncokban lévő erőt folyamatosan megújuló mozgásformákon keresztül mutassák fel. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes meghívására érkeztek Magyarországra, és a 10. Színházi Olimpia keretében a BEMUT című esten három táncdarabjuk lesz látható június 17-én és 18-án a Nemzeti Táncszínházban.
Milyen benyomásokat szereztek eddig Budapestről és az itt élő emberekről?
Nem régen érkeztünk, de a tegnapi napot már sikerült városnézéssel töltenünk. Budapest gyönyörű. Az emberek nagyon kedvesek, és kifejezetten biztonságos ez a város. Mindez kicsit más volt, mint amit más európai helyszíneken tapasztaltunk. Kóstoltunk helyi ételeket és megnéztük az éjszakai városképet.
Összességében tehát jó érzésekkel, jó energiákkal feltöltődve tudunk nekiindulni az előttünk álló turnéhétnek.
Milyen egyetem az, amire a társulat táncosai mindannyian jártak vagy éppen járnak jelenleg is?
Ez az Ewha, ahová sokáig kizárólag nők járhattak, csak az elmúlt pár évben kezdtek el férfihallgatókat is felvenni. Ezen az egyetemen volt először tánctanszék, és jelenleg is innen kerül ki a legtöbb profi táncos és koreográfus Koreában.
Ez azt is jelenti, hogy Koreában előbb képeztek női, mint férfi táncosokat-táncalkotókat professzionális szinten?
Régebben sokkal kevesebb férfi választotta a táncot hivatásul. Voltak férfitáncosok is, de ők nem felsőfokú képzőintézményekből kerültek ki. Most már egyre többen szeretnék megszerezni ezt a végzettséget, de még mindig jelentős túlsúlyban vannak az ilyen képzettséggel rendelkező női táncművészek.
Milyen gondolat állt a két nem egymástól való iskolai elkülönítése mögött?
Koreában hosszú ideig a nemek szerint élesen különvált, ki milyen oktatást kaphat. A nők ezekben az időkben sokkal kevesebb lehetőséghez jutottak az oktatásban való részvételre, az is inkább a háztartásvezetésre és gyermekgondozásra terjedt ki számukra a 19. század végéig, amíg az országba érkező külföldi misszionáriusok létre nem hozták az első iskolákat, amelyek már lánydiákoknak is nyújtottak tudományos vagy szakmai irányú képzéseket. Ennek az egyetemnek az elődjét is egy misszionárius alapította lányiskolaként, amely a 20. század folyamán, a koreai háború után nőtte ki magát egyetemmé (a háború 1950-től 1953-ig tartott – a szerk.). A tánctagozatot 1963-ban jött létre, szerepének fontosságát jelzi, hogy
kiemelkedő táncos személyiségek kerültek és kerülnek mindmáig ki innen.
Mi az oka, hogy a Mutdance kizárólag női táncosokból és alkotókból áll?
A társulat 1995-ben azzal a céllal jött létre, hogy az egyetemen végzett növendékek számára lehetőséget biztosítson arra, hogy a táncot az iskola elvégzése után hivatásszerűen művelhessék tovább. Az egyik egyetemi professzor, Young-hee Kim alapította, és hosszú éveken keresztül irányította is, egészen 2019-es elhunytáig. Én ekkor vettem át a Mutdance vezetését. Az intézménytől független, önálló társulatként működünk, és más helyekről is szívesen fogadunk táncosokat, de hagyományosan mégis csak az itt végzett hallgatókból kerülnek ki a társulat tagjai.
Milyen előnyei és hátrányai vannak, hogy kizárólag nőkből áll a társulat?
Személyes tapasztalatom szerint a női táncosok hamarabb értik meg és könnyebben tudják megvalósítani a koreográfusi elképzeléseket.
Ami pedig a hátrányokat illeti, vannak bizonyos mozgáselemek, amelyekhez jobban illenek a férfiak adottságai, így azokat ők esztétikusabban és könnyebben tudják megjeleníteni. Ezeket kihagyjuk vagy alternatív módon építjük be a koreográfiába, illetve abba az irányba fejlesztjük a női táncosainkat, hogy valamiképpen mégis képesek legyenek megoldani ezeket a mozgásokat.
A koreográfusok kétféleképpen hoznak létre darabokat: vannak, akik szinte kész mozgásanyaggal érkeznek, amit a próbák alatt megtanítanak a táncosoknak, mások egy alapötlettel és felvetésekkel jönnek, és a táncosokkal közösen, azok gondolatai, improvizációi nyomán alkotnak. A Mutdance előadásai hogyan születnek?
Az előadások körülbelül 70 százalékát a koreográfus mozgásanyaga teszi ki, a többi úgy épül fel, hogy a koreográfus szóban felvázolja az alapötletet, majd megfigyeli a táncosokat, milyen mozgással valósítják meg azt. Ezt követően kiválasztja, hogy ezek közül melyik megoldások lesznek végül a koreográfia részei.
Ars poétikájuk szerint a Mutdance a tradicionális koreai kultúrát és táncokat kortárs perspektívából értelmezi. Milyen jellegűek azok a tradicionális táncok, amelyekhez képest önmagukat meghatározzák?
Koreában a tradicionális táncoknak három formája létezik. Az egyik az úgynevezett palotai táncok, amiket uralkodók előtt adtak elő fontos szertartások alkalmával. Emellett léteznek a közemberek által táncolt és az ő ünnepeikhez kapcsolódó népi táncok, ezek közé tartoznak a maszkos-táncos előadások vagy a szerzetesek tánca.
Ezeket úgy tartják életben, hogy az egyetemi tánctanszékeken el lehet sajátítani őket.
Ezekben a táncokban a buddhista eredeten kívül más hatások is megjelennek, hiszen a különböző korokban a különféle vallások erőviszonyai időről-időre változtak, és ez a tradicionális népi táncokon is nyomot hagyott. De a kiszeng elnevezésű táncosnőket is ide lehet sorolni, akik különböző táncok előadásával szórakoztatták az embereket, az ő előadásaikból is fennmaradt több műfaji és formai elem.
A Mutdance melyik tradícióhoz kapcsolódik?
Ahhoz, hogy a modern kortárstánc darabokat tökéletesen tudjuk előadni, az egyetemi képzés során elsajátítjuk az összes tradicionális műfajt. Ezek a mozgáselemek így óhatatlanul beépülnek a testünkbe, ami aztán az előadásainkban is kifejeződik. Ami kifejezetten hagyományos elem nálunk, a tradicionális légzéstechnika alkalmazása: eszerint
az energia a földből ered, és a testünkön keresztül válik érzékelhetővé.
Ezt a folyamatot jelenítjük meg az előadásainkban. Beszívjuk a levegőt, megállunk egy pillanatra, majd puha mozgáselemeken keresztül eresztjük ki, és ezzel a természetes módszerrel jelenítünk meg egy általunk kigondolt történetet.
Ez úgy hangzik, mintha a társulatnak a világegészről lenne mondandója és megmutatni valója. Lehet a teljességről beszélni kizárólag egynemű előadókon keresztül?
A darabjaink nem annyira a világegészről szólnak, ezekben inkább filozófiai dilemmákat vetünk fel, és ezeket járjuk körül az általunk kigondolt történeteken keresztül. Ebből a szempontból nem számít, hogy egy adott alak férfi vagy nő. Mondok egy példát. Van egy előadásunk, a magyarországi műsorunkban is szereplő 101%, ami az emberi kapzsiságról, a kielégíthetetlen bírvágyról szól: hogyan lehet ezekkel megküzdeni és feloldani magunkban. Itt is csupán az számít, hogyan tudja ezt egy táncos a mozdulataival kifejezni, és teljesen mindegy, hogy az férfi vagy nő. Visszautalva egy korábbi kérdésére, igyekszünk a női előadókból származó koreográfiai előnyöket kihasználni, és olyan női testtel és mozgásminőséggel kifejezhető megoldásokat találni, hogy az előadásainkból ne hiányozzanak mozgáselemek, amiket egy férfi tudna inkább megjeleníteni.
Egy jól ismert és rendkívül izgalmas magyar koreográfus pár évvel ezelőtt készített egy kifejezetten erős koreográfiát nyolc afroamerikai férfivel. Az előadás számos erénye mellett, és annak ellenére, hogy a darab tematikája indokolta ezt a választást, a nyolc feketebőrű férfi színpadra tétele óhatatlanul mutatványként és egzotikumként is kezdett működni, ami részben elfedte magát az előadást. A Mutdance nálunk látható előadásianál, amelyekben tizennyolc ázsiai nő táncol, miként lehet elkerülni, hogy ne érezzünk mutatványjelleget, és túllássunk az egzotikumon?
Ez nehéz kérdés. Eleve lehet eltérés aközött, amit a koreográfus gondol és próbál megjeleníteni, és ahogyan ezt a nézők értelmezik. Véleményem szerint
egy koreográfiában maga mozgás és a kifejezésmód a hangsúlyos, és nem az, hogy kik adják elő.
Milyen tapasztalata van a visszajelzésekből: a rácsodálkozáson túllépve mennyire tud átmenni az előadásaik tartalma az európai nézők számára?
Úgy gondolom, a magyar néptáncok esetén is akkor mehet át legjobban az, amit az alkotók és előadók közvetíteni akarnak, ha olyanok adják elő, akik már hosszú évek óta gyakorolják, és a nézők is a táncosokkal nagyjából azonos kulturális háttérrel rendelkező magyar emberek. Ez a mi esetünkben is hasonló. Ezeket a táncokat azok a koreaiak tudják jól előadni, akiknek ez hosszú évek alatt beleivódott a mozgásába, és legkönnyebben, legpontosabban a koreai nézők értik meg. Persze Koreában is vannak táncművészek, akik nem a hagyományos koreai táncok felől érkeznek, hanem például klasszikus balett- vagy kortárstáncképzést kaptak. Az általuk és az általunk készített darabok a filozófiai tartalom tekintetében, noha átfedik egymást, mi arra törekszünk, hogy a táncosaink tradicionális táncokra fókuszáló képzettsége egyediségként jelentkezzen az előadásainkban.
Az a célunk, hogy ezzel újfajta táncélményt tudjunk adni a nézőknek – Koreában és a világ más részein is.
Néhány évvel ezelőtt láttam egy koreai táncesetet, magasan képzett táncosokkal, kiemelkedő mozgásminőséggel, átgondolt és izgalmas koreográfiával. Mégis éreztem benne valamiféle furcsa idegenséget: számomra, aki a nyugati individualizmus felől érkezem, egy precízen működő, személyek nélküli gépezet benyomását keltette, miközben jól érezhetően nem ez volt a célja. A Mutdance esetén tökéletes összmunkát fogunk látni vagy számíthatunk egyéniségekre is a színpadon?
Erre a kulturális különbözőségből eredő esetleges szempontra eddig nem is gondoltunk, ezért nagyon köszönöm a visszajelzést. A koreai táncok hagyományosan csoportos előadások voltak, akár a palotai táncokra, akár a népi táncokra gondolunk. Ezekben az együttes mozgás és nem az individuum megjelenítése volt a lényeges. Ez nyilvánvalóan belénk ivódott, és gyakran visszaköszön a modern koreográfiáinkban is. Most három előadásunkat hoztuk el Magyarországra. A Revealing Breath II (A teremtés alapja) egy alapmű a koreai táncosok számára, és csoportos mozgásból áll. A másik két darabunkban viszont (101%, A válaszom) az együttes mozgások, a „gépezet” mellett meg-megjelennek egyéniségek is.
Folyamatosan a tudományos nyugati és a spirituális keleti gondolkodás közötti különbözőséget és a kettő közötti átjárás lehetőségét járjuk körbe. Tapasztalatom szerint azok a keleti táncelőadások, ételek és filmek működnek Nyugaton, amiket valamennyire eleve ide hangoltak. A Mutdance turnéelőadásainál szempont, hogy például az európai néző számára otthonosabbá, könnyebben befogadhatóvá tegyék?
Harminc éve vagyok a társulatnál, a világ különféle tájain és különböző kontinenseken jártunk az előadásainkkal. Amikor koreografálok, számítok arra, hogy lehetnek, akik nem úgy értik a darabot, mint aminek mi szántuk, de nem törekszem rá, hogy a külföldi nézőkhöz igazítsam a koreográfiákat. Az általunk kigondolt üzenetet ugyanis úgy tudjuk a legpontosabban megfogalmazni, ha a saját kulturális hátterünkből és a saját mozgásunkból építkezünk. Így tudjuk legmaradéktalanabbul kialakítani azt a fajta kommunikációs csatornát, ami minden egyes alkotásnál létrejön. Amikor egy tőlünk különböző nép előadását nézzük, számunkra bizonyára mást jelent, mint az alkotóknak, hiszen alapvető emberi adottság, hogy a világ különböző részein más és más nézőpontból közelítünk meg a dolgokat. De szerintem
ez nem a különbözőségeket emeli ki, hanem interakciókra és együttműködésre adhat lehetőséget.
Annak, hogy bemutassuk egymásnak a kultúráinkat, ez lehet a mélyebb értelme.
Abban, ahogy az interjú után elbúcsúztunk egymástól, voltaképpen minden benne volt, amiről Kim Jung-A beszélt. Kézfogással és meghajlással köszöntünk el egymástól. Hogy a járatlanságom miatt majdnem összefejeltünk, a kulturális különbségeket, hogy ezen mindketten egyszerre mosolyodtunk el, a találkozás létrejöttét jelezte.
Bővebb információ a Mutdance Company BEMUT című estjéről és jegyvásárlási lehetőség itt érhető el.
Fejléckép: Mutdance Company: 101% (forrás: Mutdance Company)