Tánc

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

2024.06.26. 09:35
Ajánlom
Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.

A Benois de la Danse versenyt 1991 óta évente rendezik meg Moszkvában. A díjakat a balettvilág nagyjaiból álló zsűri ítéli oda, amelynek tagjai idén Szvetlana Zaharova, Patrik de Bana, Nacho Duato, Yukari Saito, Solymosi Tamás, Andrej Uvarov és Qu Zijiao voltak. Balázsi Gergő Ármin a legjobb férfi táncos díját a Pygmalion-hatás című előadásban nyújtott alakításával nyerte el, a kategória másik győztese Artemy Belyakov, a a moszkvai Bolsoj Színház vezető táncosa lett.

Balázsi Gergő Ármin Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett, Junior Príma-díjas táncművész 1996-ban született Budapesten. 2005-ben kezdte meg tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán, 2014-ben, végzősként pedig rögtön felvételt nyert a Magyar Állami Operaházba. A 2022/23-as évadban az Étoile-cím birtokosa is volt, 2020-ban a Fidelio Kult50-jébe is beválasztották.

Fejléckép: Balázsi Gergő Ármin (fotó/forrás: Gács Tamás / Magyar Állami Operaház)

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Kapcsolódó

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.

A tökéletességre törekszik – Balázsi Gergő Ármin

A tökéletességre törekszik – Balázsi Gergő Ármin

Nemcsak szerepeiben kiváló danseur noble, a való életben is hercegi magasztosságot áraszt a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistája, Balázsi Gergő Ármin, aki fiatal kora ellenére elismerések egész sorával büszkélkedhet. A Junior Prima Díj eddigi kemény munkáját és kitartását igazolja vissza.

Egy valódi danseur noble – Balázsi Gergő Ármin a Kult50-ben

Egy valódi danseur noble – Balázsi Gergő Ármin a Kult50-ben

Fiatal kora ellenére díjak egész sorával büszkélkedhet a Magyar Nemzeti Balett principálja, Balázsi Gergő Ármin, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” cím mellett megkapta a Junior Prima Díjat is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.