A Nemzeti Táncszínház közleményében úgy fogalmaz: Bozsik Yvette, a társulat alapítója és vezetője a kortárs táncélet egyik legformabontóbb alkotója, aki klasszikus képzettségének, abszurd humorának és spirituális látásmódjának köszönhetően az elmúlt évtizedekben létrehozta saját, unikális formanyelvét.
A jubileum alkalmából szervezett szeptemberi rendezvénysorozatot egy rendhagyó esttel nyitják meg: a Mesterek és tanítványok című előadás Stravinsky Tavaszi áldozata köré épül, melyet a harmincéves társulat egykori és jelenlegi táncművészei, valamint a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctagozatának végzett diákjai is előadnak, két különböző verzióban.

Háromnapos fesztivállal ünnepel a harmincéves Bozsik Yvette Társulat (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)
A minifesztiválon is látható lesz a Bohóc kerestetik című, Matei Visniec azonos című drámája alapján készült groteszk táncszínházi előadás, amely Bozsik Yvette és állandó alkotótársa, Vati Tamás főszereplésével készült.
Az abszurd humor és dráma vegyül cirkuszi elemekkel, bohócjátékkal, a commedia dell'arte motívumaival, akrobatikus és lazzi elemekkel színesítve a két idősödő bohóc sorsát bemutató produkcióban.
A szervezők emlékeztetnek, a Kossuth-díjas Bozsik Yvette számára mindig fontos volt a bátorság, az újítás és az útkeresés. Európában az elsők között készített csecsemőszínházi produkciót és több gyermekeknek szóló mesét álmodott színpadra, így a fesztivál elmaradhatatlan része egy gyermekelőadás is: a jól ismert mese, a Csizmás kandúr.
A tájékoztatás szerint az eseménysorozatot a társulat legújabb bemutatója, a Tayos zárja, amely a butoh tánc eszközeivel, expresszív képekkel mutat be egy a civilizációtól távol eső univerzumot, amelyben emberek és állatok, furcsa lények és kreatúrák keresztezik egymást.
A három utóbbi darab egyedülálló zenéjét Philippe Heritier, a társulattal kezdetektől együttműködő svájci zeneszerző komponálta.
Az ünnepi időszakot végül október 29-én zárják: Lélektáncosok - A Bozsik Yvette Társulat 30 éve címmel tekintheti meg a közönség Iványi Marcell rendező és Tóth Zsolt operatőr dokumentumfilmjét a társulatról. A filmvetítést követően a közelmúltban felújított, Lajkó Félix zenéjére készült Lakodalom című előadást tűzi műsorra a Nemzeti Táncszínház, miközben az intézmény előterének kivetítőin Horváth Judit fotói lesznek láthatók az elmúlt évek produkcióiról, próbáiról.
Fejléckép: Bozsik Yvette (Fotó/Forrás: Bozsik Yvette Társulat Facebook-oldala)