Tánc

Január 6-ig lehet jelentkezni a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételi előkészítőjére

2022.12.21. 11:45
Ajánlom
A Magyar Táncművészeti Egyetem felvételt hirdet a 2023/24-es tanév felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész szakirányon, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra, amelynél a következő tanévben az osztály közösen indul.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az összesen kilencéves balettművészképzés a hivatásos táncművész pályára készít fel, ebből az első hat év az előkészítő, amelyet – sikeres felvételi vizsga esetén – három év felsőoktatási alapképzés követ, ami egyetemi BA-oklevéllel zárul. Elsősorban

azok a lányok és fiúk jelentkezhetnek, akik a 2022/23-as tanévben fejezik be az általános iskola 4. osztályát és nem idősebbek 12 évesnél.

A növendékek a mindennapos (rendszeres színpadi fellépéseket is magába foglaló) szakmai gyakorlati képzéssel párhuzamosan közismereti tanulmányaikat az egyetem nyolc osztályos Nádasi Ferenc Gimnáziumában végzik.

diotoro12-1536x1024-113409.jpeg

A diótörő című előadás (Fotó/Forrás: Csillag Pál/Magyar Táncművészeti Egyetem)

A Columbus utcai campuson igény esetén kollégiumi elhelyezést tud biztosítani az egyetem, valamint az étkezés költségeihez is hozzá tud járulni.

Az előkészítős felvételi jelentkezési határideje január 6., a felvételi időpontja 2023. január 14., szombat. 

A moderntánc és színházi tánc szakirányra elsősorban azok a lányok és fiúk jelentkezhetnek, akik a 2022/2023-as tanévben fejezik be az általános iskola 8. osztályát, illetve ennek megfelelő tanulmányaikat, és nem idősebbek 16 évesnél. Ez az osztály az előkészítő évfolyamok idejére most közösen indul: BA felvételi a színházi tánc szakirányra 2024-ben, a moderntánc szakirányra 2025-ben lesz. 

További információ ide kattintva elérhető.  

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A diótörő című előadás (Fotó/Forrás: Csillag Pál/Magyar Táncművészeti Egyetem)

 

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.