Tánc

Két vendégkoreográfus munkájával zárja az évadot az Inversedance

Zsidó Művészeti Napok
2019.05.15. 12:40
Ajánlom
Egyben a Zsidó Művészeti Napok záróeseménye is lesz a Panta Rhei című kettős ősbemutató június 2-án, a közelmúltban megnyílt Nemzeti Táncszínház nagytermében.

Fodor Zoltán művészeti vezető felkérésére két elismert alkotó érkezett az Inversedance Társulathoz. A koreográfusok fiatal koruk ellenére már komoly nemzetközi karriert futottak be. Az izraeli Idan Sharabi korábban olyan ikonikus együtteseknek volt tagja, mint a Nederlands Dans Theater, vagy a Batsheva Dance Company; Juhász Péter pedig korábban a Les Ballets C de la B, jelenleg pedig az Emanuel Gat Dance táncművésze. A társulat számára készített új koreográfiáikban - melyek a Panta Rhei című est során láthatóak - mindketten létezésünk, mindennapi életünk kérdéseit boncolgatják a színpadon. 

CsendesKrisztina_PantaRhei01-123031.jpg

Panta Rhei (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)

Juhász Péter Taka című koreográfiájához Seneca kérdésfelvetéseit vette kölcsön, az emberi viselkedést kutatja az idő és a pillanat viszonyrendszerén belül. Idan Sharabi Habit című darabjának női alakjai lehántják rétegeiket: nemük, identitásuk, szokásaik körforgását, új értelmezéseket keresve hovatartozásukban, viselkedésükben, szexualitásukban. A bemutató partnerei, támogatói az NKA, Előadó- és Alkotóművészetért Alapítvány, Izrael Állam Nagykövetsége Magyarországon, és a Zsidó Művészeti Napok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.