Tánc

Kicsit olyan, mintha hazajöttem volna – interjú Rachel Beaujeannal

2023.04.28. 17:20
Ajánlom
Rachel Beaujean táncművész, a Holland Nemzeti Balett művészeti igazgatóhelyettese a Magyar Táncművészeti Egyetemre látogatott. A nemzetközileg elismert és számos klasszikus balettprodukciót színpadra álmodó balettművész elismerő szavakkal méltatta az egyetemen folyó szakmai és művészi munkát.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Rachel Beaujean a Hágai ​​Királyi Konzervatóriumban végezte tanulmányait, húsz éven át világszerte elismert balettművészként dolgozott. 1977-ben a Holland Nemzeti Balett társulatának tagja, 1981-től szólistája lett. Elsősorban Hans van Manen balettértelmezéseiről volt ismert, akinek hosszú évekig múzsája volt. Később, a holland együttes művészeti vezetőjeként, többek között Ricardo Bustamantéval állította színpadra a La Sylphide és a Giselle saját verzióját a Holland Nemzeti Balett számára. Az ő nevéhez fűződik a Paquita és a Raymonda átdolgozott produkciója is, amely a Holland Nemzeti Balett repertoárján folyamatosan szerepel. Tagja a Holland Táncfesztiválnak, valamint a Toer van Schayk és a Hans van Manen alapítványoknak.

Látogatása során a magyarországi táncoktatásról és az intézményben szerzett tapasztalatairól mesélt, és azt is bevallotta, nagyon jól érzi magát hazánkban.

Hogyan telt a látogatása a Magyar Táncművészeti Egyetemen?

Pár napra érkeztem, és nagy öröm volt számomra, hogy Nagy Tamás, az MTE Művészeti Tanácsának elnöke köszöntött, akivel nagyon sokáig voltunk kollégák Amszterdamban. Aradi Máriával szintén, aki színpadra állította a balettet, amit közösen próbáltunk. Kicsit olyan érzés ez, mintha hazajöttem volna.

Hammerklavier_10-163123.jpg

Rachel Beaujean a Magyar Táncművészeti Egyetemen (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Ezt kihasználva megkérdezem, mi a véleménye az MTE-ről?

Szerintem professzionális intézmény. Azonban nem csupán a tanításra gondolok, mert kiváló maga a campus is, ahol a szakmai munka és az elméleti képzés folyik, és ahol engem tanárként elszállásoltak. A próbák az egyetem saját színháztermében zajlottak, ahol a diákok már „élesben”, színpadi körülmények közt tudnak gyakorolni és készülni az előadásokra. Ez a csodás légkör és az egyetem adottságai megteremtik a megfelelő környezetet, hogy a fiatal művészek fejlődhessenek. Fantasztikus, hogy a diákoknak olyan helyet biztosítanak, ahol tényleg arra tudnak koncentrálni, amiért itt vannak. Nagyon inspiráló látni, ahogy az egyetem működik, alig várom, hogy megosszam az élményeimet amszterdami kollégáimmal.

Milyen tapasztalatai, benyomásai vannak a hallgatókról?

Jó látni, hogy a diákok ilyen magas színvonalon táncolnak. Láttam a Hammerklavier próbáját, átfutottunk a lépéseken, a mozdulatokon, és remekül teljesítettek a hallgatók, ami jó érzéssel tölt el, mert ehhez tudom azt a pluszt adni művészileg, amit pályafutásom során magam is tanultam.

Hammerklavier_2-163441.jpg

Rachel Beaujean a Magyar Táncművészeti Egyetemen (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Mi a véleménye a magyar diákok tehetségéről?

Most válnak profi táncosokká. Eleinte nem is gondolná az ember, hogy diákok, mert már most is magas szinten tartanak. Képesek kifejezni a művészetüket azzal, amit csinálnak, és önállóan tudnak döntéseket hozni a mozdulatok kivitelezésénél, a mondanivaló megjelenítésénél. Végül is ez a cél! Ezt szeretnénk látni a művészekben, ahogy megosztják saját egyéniségüket és történetüket.

Köszönjük a világ egyik legelismertebb mesterének, balettművészének, hogy elfogadta a Magyar Táncművészeti Egyetem meghívását, és tudásával, tapasztalatával segíti az MTE hallgatóinak művészi fejlődését!

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Rachel Beaujean a Magyar Táncművészeti Egyetemen (forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.