A 23 éves múltra visszatekintő Tánceánia Együttes legújabb előadásával, a Maydayjel érkezik, melynek címe egyszerre utal a vészjelzés nemzetközi kifejezésre, valamint arra, hogy az ember szabadságának egyik alapvetőnek hitt feltétele, az önállóság bizonyos esetekben nem teljesülhet. Mindkét helyzetben azonnali segítségre van szükség.
Különösen aktuálissá vált ez a járványhelyzet idején, amikor a társadalom ráébredt a segítség nélküli élet illuzórikus voltára.
Hiszen mindannyian segítséggel élünk. De ki ment meg kit, és ki a sérültebb? – teszi fel a kérdést az előadás, összhangba hozva a sérült és nem sérült táncosok mozgását, Farkas Dorka irányításával.
A másik est, az Átváltozás a Radnóti Színházzal együttműködésben készült kísérleti mozgásszínházi produkció. Az előadás emellett szorosan kötődik az ArtMan Egyesület 2020-ban létrejött ifjúsági programjához, az ArtMenőkhöz.
A produkció Pilinszky János Átváltozás című verséből kiindulva foglalkozik saját jelen identitásunkkal és annak változásával.
Azt tematizálja, hogy az egyének végső soron hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hoznak létre valami közöset. Közben mindenki változik, alakul – gyerekkorból a felnőttbe, egyik identitásból a másikba.
Az Átváltozások szereplői: Czakó Gabriella, Dobay Júlia, Georgita Máté Dezső, Marián Márk, Mészöly Andrea, Lendvai Máté, Pataki Panka, Sudár Henrietta, Tóth Kata és Tóth Károly, de az előadásban közreműködik Kováts Adél és lánya, Kováts Rozália is.
Az Átváltozás/Mayday május 10-én 19:00-kor látható a Trafóban. További információ az alábbi oldalon olvasható.
Fejléckép: az ArtMan táncestje (fotó: Dusa Gábor / Trafó)