- Mit jelent a társulat neve?

- A Tellabor egy mozaikszó: a labor és a balett szó megfordítása ('tellab') egyesül benne. Azért adtam ezt az elnevezést, mert szerettem volna a szokványos "társulat", "csoport" szavakat megkerülni. A balett szóhoz pedig azért ragaszkodom, mert (bár kortárs tánc alkotó vagyok), már ez a kifejezés is közhelyessé vált.

- Eleinte a koreografálásban a test új megközelítési lehetőségeit kerestem. Érdekelt, hogy mi van, ha tördeljük a mozdulatokat, mi történik, hogyha az emberi test szélsőségeit mutatom meg, vagy esetleg olyan furcsaságok irányába is elmegyek, ami már egyáltalán nem esztétikus. Koreográfusi működésem elején ezekhez a kísérletekhez bevontam egy vizuális csapatot, akik különböző digitális kinekt-technikákkal és vizuális akciókkal dolgoztak. A közös munka eredményeként született meg a Kert és a Body Building című előadásunk. A második kísérleti fázisban az irodalom felé fordultam A vágy villamosával, ott a saját alkotói útkeresésem volt a cél. Most pedig még mindig az irodalomnál maradva jön létre a Macbeth, itt viszont a bábot vonjuk be új médiumként, amiben két tehetséges bábművész hallgató segít nekünk.

- Most éppen ezzel kísérletezem. A Macbetch-ben például az érdekelt, hogy hogyan tudom a hatalommániának a mozgáson keresztül a zsigeri lényegét megfogalmazni. Véleményem szerint nincs olyan cselekedetünk, ami mögött nem az önös hatalomérdek húzódik meg. A tánc nyelvén ezt nagyon nehéz érvényesen kifejezni. Mindemellett arra is törekszem, hogy a néző történetkeresési kényszerét felülírjam úgy, hogy ettől függetlenül is jól szórakozzon. A vágy villamosánál még meghagytam kapaszkodónak a történet linearitását, ott a tulajdonképpeni mondanivalómat a jeleneteken belüli erőviszonyokba próbáltam belesűríteni.

- A Macbethnél mennyit hagysz meg a shakespeare-i történetből?

- Vázlataiban követem a darab cselekményét, de a történetmesélést groteszk módon szeretném felvázolni és a hatalomvágyról szóló személyes véleményemet egy nagyon naturális mozdulatnyelven szándékozom elmondani. A báb eleve ad egyfajta elrajzolt jelleget az előadásnak, ami kifejezi azt az eltartást, ami szerintem szükséges egy ilyen hatalomorientált közeg elviseléséhez: szerintem ez csak úgy lehetséges, ha képesek vagyunk a helyzetünkre kívülről tekinteni és rámosolyogni, mert különben nem tudnánk tovább létezni. 

- Az, hogy prózai alapanyaggal dolgoztok, azt jelenti, hogy beszélni is fognak a táncosok a színpadon?

- Nem. A darabomban nem használom a shakespeare-i szöveget, csak magát a történetet.

- A próbafolyamat elején van szövegelemző próba?

- Van, csak egy kicsit másképpen. Ami nagyon lényeges, hogy már ekkor nagyon határozottan kell tudnom alkotóként, hogy mit akarok a táncostól kérni. Bizonyos szempontból ugyanis kisebb a táncos alkotói szabadsága, mint a színészé, hiszen itt mozdulatok helyettesítik a szavakat, ami egy sokkal nehezebben dekódolható nyelv, mint a színészi verbalitás. A mozdulatnak nagyon ülnie kell a karakterre ahhoz, hogy a jellemfejlődés jól érzékelhető legyen a nézők számára. Ugyanakkor a tánc, jellegéből adódóan önmagáért való: a mozgáskaraktereken túl vannak mozdulatok, amiknek nincs jelentősége a dráma szempontjából. Nincs például szavakra cserélhető jelentése annak, hogy egy adott ponton miért dobja fel a lábát a táncos: egyszerűen azért, mert az szép. Nem veszíthetjük el a táncnak ezt a jellegét.

- Engem mindig is nagyon izgatott a báb, mert hihetetlen kifejezőereje van. A bábok nem önálló figuraként lesznek jelen, hanem a táncos testekhez kapcsolódva egyfajta protézisként. Nincs tehát külön bábmozgatójuk, hanem a táncos mozdulatainak következtében kelnek életre, így többletjelentések is létrejönnek. Nem bábelőadást szeretnék létrehozni, hanem egy olyan táncdarabot, amiben az emberi test a báb segítségével egy pillanat alatt átvált egy új jelentésbe.

- Mi inspirál téged koreografálás közben?

- Egyrészt a táncos személye: egy-egy darab azért is jön létre, mert találtam hozzá egy alkalmas személyt. Nagyon inspirál a zene, és a filmeket is nagyon szeretem. Nagyon szeretem a művészfilmeket, de a mainstreamet is kedvelem: a zombifilmek például kincsesbányának számítanak ebből a szempontból. A Transzfer című duettet Tarr Béla A torinói ló című filmjének atmoszférája ihlette, de a Rómeó és Júlia című koreográfiám esetében is megpróbáltam a filmes szerkesztési elveket beépíteni. Igazából a tematikus darabok azért is kezdtek el érdekelni, mert ezek a művek alkalmat adnak arra, hogy a színpadi megjelenítésükben egyfajta filmszerű dinamikáját alkalmazzak. Hála istennek a visszajelzések azt mutatták, hogy felismerhető volt ez a szándék. 

- 2010-ben a Dollface című koreográfiából készítettél egy táncfilmet is. Ott hogyan változtak a koreografálás szempontjai?

- A MOME egyik médiadizájnos hallgatójával, Rubi Annával dolgoztam együtt, aki 2012-ben megrendezte a Mag című filmet is, amihez szintén én készítettem a mozgást. Érdekes, hogy nem koreografáltam másként, merthogy valójában mindig filmet akarok csinálni színpadra. Nekem ez alapból kattanásom.

- Említetted, hogy sokszor a táncos inspirál. Ez a Macbeth esetében is így volt?

- Igen, Csere Zoltán lesz Macbeth, Szarvas Krisztina pedig a Lady. Kriszta a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt sokáig és most már velem dolgozik. Az ő drámája, szenvedélye és ereje szerintem Lady Macbeth maga. Egy igazi generátor, aki akár azt is el tudja játszani, hogy jobban akarja a hatalmat, mint maga Macbeth.