Tánc

2023 március 21., 14:45
Tánc interjú Szerző: (x)

Oláh Nóra: „Gyermekkorom óta vonzódom a tanításhoz”

Alig nyolc éve lépte át először a Táncművészképző Intézet néptánc tagozatának növendékeként az MTE kapuját Oláh Nóra, aki már három éve egyetemi gyakornok az intézményben. Tanulmányairól és arról mesél, miként került az Egyetemre.
2023 február 27., 09:55
Tánc ajánló Szerző: Fidelio

Huszonötödik alkalommal lesz Veszprém néhány napra a tánc fővárosa

Az Európa Kulturális Fővárosa évadban a város huszonötödik alkalommal ad otthont a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztiválnak, amelyet idén május 15. és 21. között rendeznek meg.
2023 február 17., 10:05
Tánc ajánló Szerző: (x)

Útközben – Eddigi munkájukba engednek bepillantást a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói

A Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc és Színházi tánc szakirányos hallgatói február 24-25-én mutatják be Útközben című előadásukat, mely megmutatja azt a széles körű tudást, amelyet a hallgatók eddigi tanulmányaik során elsajáítottak.
2023 február 14., 09:20
Tánc interjú Szerző: Fidelio

„A balett veszélyes fegyver is lehet”

Kovács Zsolt Vencel, aki Josef  K.-t táncolja Vilniusban, balett-történeti példákkal támasztja alá meglehetősen szokatlan kijelentését. Ezzel összefüggésben a táncosok és táncalkotók felelősségére is felhívja a figyelmet.
2023 február 13., 13:05
Tánc ajánló Szerző: (x)

Két első díjat is kaptak a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei a 6. European Ballet Grand Prix-n

A Magyar Táncművészeti Egyetem hat növendéke vett részt az osztrák főváros nemzetközi balettversenyén, a 6. European Ballet Grand Prix-n. A küldöttség két első díjjal és értékes helyezésekkel zárta a bécsi versenyt.
2023 február 6., 14:40
Tánc hír Szerző: Fidelio

Újabb sikereket arattak a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei Olaszországban

Magyar táncosok taroltak a Cantu' Che Danza nemzetközi balettversenyen, öt fiatal tehetség összesen hat érmet hódított el. 
2023 január 30., 15:55
Tánc ajánló Szerző: (x)

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
2023 január 30., 12:55
Tánc ajánló Szerző: (x)

Korszerű épületek és innovatív oktatás a táncművészet szolgálatában

Január 26-án, ünnepélyes keretek között jelentették be, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem által elnyert európai uniós támogatást az intézmény megfelelő működése és a magasabb színvonalú képzés érdekében a „C” épület korszerűsítésére fordítják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink