Thomas Hampson és az Orchester Wiener Akademie adott koncertet a Liszt Ünnep alkalmából október 12-én a Müpában, ahová a neves bariton ismét a dalirodalom különleges darabjait hozta magával.
Állandó rovatában Fáy Miklós zenekritikus ezúttal a Hungarotonnál megjelent, Georg Philipp Telemann kettős- és hármasversenyeit tartalmazó lemez mellett könyvet, koncertet és kiállítást is ajánl.
Egy operaénekes és egy képzőművész mellett egy volt német államfő vehette át a Mendelssohn-díjat a lipcsei Gewandhausban tartott ünnepségen szeptember 28-án.
2010 júniusában, budapesti fellépése előtt beszélgettünk Thomas Hampsonnal, aki már akkor jelezte, milyen komoly feladat vár rá: „San Franciscóban pedig 2011 szeptemberében pedig következik egy fontos bemutató, Christopher Theofanidis a 9/11-ról szóló, a hősiességet középpontba állító operájának világpremierje”.
A váratlanul elhunyt Polgár László talán utolsó felvételei közé tartoznak a Nyárköszöntő Operagálán készült videók. A főpróbán a Fidelio.hu is forgatott.
Az 55 éves bariton, aki New Yorkban és Zürichben él, ezúttal nem azért énekelt Budapesten, mert Mahler nyomában jár – mert egyébként igyekszik végiglátogatni a zeneszerző életében fontos helyeket –, hanem mert kedves barátok invitálták. VIDEÓVAL
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében