A Tánc Fesztiválja országos és nemzetközi kortárs összművészeti találkozót 16. alkalommal rendezték volna meg Veszprémben május 27. és június 2. között
A Tünet Együttes kortárs táncszínházi társulat asszisztensi állására március 31-ig lehet jelentkezni. Az állás 6 vagy 8 órás, a munkaidő egy része rugalmas. Betanulás április 15-től, önálló munkakezdés május 2-től. Fizetés megegyezés szerint.
Az álom féltestvére címmel mutatja be új közös előadását a Titkos Társulat és a Tünet Együttes: a Kárpáti Péter rendezte produkció január 19-20-án látható a Trafóban.
A KoMa Népszínház Próféták című előadása, a Tünet Együttes Priznic című komédiája és a Nézőművészeti Kft. és a MaNNa Produkció közös előadása, az Ady/Petőfi is szerepel a Thália Színház műsorán.
Kábé 10 címmel születésnapi fesztivált rendez a Tünet Együttes a Trafó Kortárs Művészetek Házában: a háromnapos programsorozattal csütörtöktől várják a közönséget.
Körülbelül tíz éves a Tünet Együttes. Ha nem érkezik anyagi segítség, márciusban valószínűleg megszűnik a formáció. December 6-án 7-én és 8-án születésnapi ünnepségsorozatot tartanak a Trafóban. Az ünnep szelleméről és a meglepetésekről a koreográfust, társulatvezetőt kérdeztük.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében