veiszer alinda

2023 május 11., 12:10
Színház magazin Szerző: Fidelio

Egyben látható Veiszer Alinda Máthé Erzsivel készített beszélgetése

A Katona József Színház elérhetővé tette azt a 2011-es felvételt, amelyen Veiszer Alinda kérdezi a Katona színpadán a színház egyik alapító tagját, a napokban elhunyt Máthé Erzsit.
2023 április 26., 16:35
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Előítéleteink satujában – beszélgetés az Árvák című előadás alkotóival

Veiszer Alinda vezetésével tartanak közönségtalálkozót az Árvák című előadást követően május 2-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
2023 március 10., 14:05
Plusz ajánló Szerző: (x)

Veiszer Alinda lesz a XV. kerületi KultCafe következő vendége

Március 16-án, a KultCafe – Beszélgetések szabadon című sorozat következő alkalmán, Benyó Rita Veiszer Alindát kérdezi a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban.
2023 január 5., 11:00
Könyv lapszemle Szerző: Fidelio

A fél magyar irodalom apafigurája volt – pályatársai, barátai búcsúznak Morcsányi Gézától

Mások mellett Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Veiszer Alinda is megemlékezett a nemrég elhunyt Morcsányi Gézáról. A Magvető Kiadó korábbi igazgatójáért barátai, munkatársai és olvasói virrasztást tartanak január 6-án a Magvető Caféban.
2021 szeptember 11., 21:25
Színház lapszemle Szerző: (va)

„A vasfüggöny lement a lelkemben” – Szász János elhagyta Magyarországot

A Balázs Béla-díjas rendező, érdemes és kiváló művész azután döntött a költözés mellett, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – ahogy ő fogalmaz – „katonai attakkal elfoglalták”, majd az év elején házkutatást tartott nála a rendőrség egy filmforgatással összefüggésben. Minderről Veiszer Alinda legújabb műsorában vallott, amit a telex.hu szemlézett.
2019 május 19., 10:40
Plusz ZSIMÜ 2019 Szerző: Fidelio

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.
2019 május 5., 12:05
Színház ZSIMÜ 2019 Szerző: Fidelio

Alinda ezúttal Fesztbaum Bélát kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Fesztbaum Béla színművészt arról is faggatta, miről írta a doktori dolgozatát, szomorúak-e neki a vasárnapok és lenne-e rocksztár.
2019 április 21., 12:00
Jazz/World ZSIMÜ 2019 Szerző: Fidelio

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink