Vizuál

„A kortárs komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

2019.09.20. 15:35
Ajánlom
A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.

Nézze meg a legújabb részt itt:

Szilágyi Zsófia

A 2018-as év a magyar filmben egyértelműen Szilágyi Zsófia első játékfilmjéről, az Egy napról szólt. A siker Cannes-ban, a világ legrangosabb filmfesztiválján kezdődött, ahol elnyerte a nemzetközi kritikusok, a FIPRESCI Európai Felfedezés díját, majd több fesztiválmeghívás következett, köztük Kairó, Cork, Sydney, Trieszt, majd az alkotás a luxemburgi CinEast fődíját is elvitte. A magyar filmkritikusok az év legjobb filmjének járó B. Nagy László-díjjal ismerték el.

Az Egy nap a Filmalap elsőfilmesek számára létrehozott Inkubátor Programjában készült, női alkotócsapata, a főszerepet alakító Szamosi Zsófia, valamint Kenesei Edina és Pataki Ági producerek

arra vállalkoztak, hogy bemutassák egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejét.

szilagyi_zsofia_foto_vizkelety_marton-105859.jpg

Szilágyi Zsófia (Fotó/Forrás: Vízkeleti Márton)

Szilágyi Zsófia a rendezés mellett a forgatókönyvet is jegyzi, amelyet Mán-Várhegyi Rékával közösen írtak. A film készítése során a rendezőt az ambivalens viszonyok, az elhagyatottság, az idő végessége, a monotonitás és a csendben végzett munka érdekelte a legjobban, tágabb perspektívából nézve a házasság válsága és az értelmiségi lét kérdései foglalkoztatták.

Szilágyi Zsófia első diplomáját Pécsett szerezte, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett 2007-ben Gothár Péter és Enyedi Ildikó osztályában. 10 évig dolgozott rendezőasszisztensként és forgatókönyvíróként, kisfilmeket és televíziós sorozatokat rendezett,

Enyedi Ildikó első számú munkatársa volt a Testről és lélekről című, sokszorosan díjnyertes filmben.

Első önálló rendezésében a dráma a „halasztásra ítélt pillanatokból” bontakozik ki, az alkotás a magyar film legszebb hagyományaihoz illeszkedik.

szöveg: Gyürke Kata

 

Balogh Máté

BaloghMate_fotoNagyillesSzilard-110041.jpg

Balogh Máté (Fotó/Forrás: Nagyillés Szilárd)

A kortárs zeneszerzők üvegplafonja alighanem hő- és törésálló. Balogh Máté rendkívül fiatalon mégis megrepesztette a tükrét, pedig nem hiszem, hogy erre törekedett volna.

Zene és irodalom, hagyomány és modernitás talál egymásra Balogh Máté gondolkodásában: nem is tudja, nem is akarja kikapcsolni a filozófiai értelmezést, bármilyen zenét hall. Az ember szerinte máshogy fogadja be Mozartot, ha megismerkedik mindazokkal, akik utána jöttek, a mai alkotónak sem kell feltalálnia a spanyolviaszt, elég, ha hozzátesz a kontinuitáshoz – valami újat.

Győrött született, zenészcsaládban. Jeney Zoltánnál tanult a Zeneakadémián, Eötvös Péter és Csapó Gyula mesterkurzusait is látogatta. Kívülről szemlélve azt mondhatnánk, kíváncsiságának köszönhet mindent: saját nyelvére egyaránt hat a zen buddhizmus és a magyar zeneszerzők pillanatnyi ómegája, Kurtág György. Már huszonöt évesen tanított a Zeneakadémián, három éve Artisjus-díjjal, 2018-ban pedig Junior Prima Díjjal tüntették ki. Szervezkedni sem lusta: Rajk Judittal, Tornyai Péterrel és Kedves Csanáddal a CentriFUGA kortárs zenei műhely alapítója.

Még nincsen harminc, vagyis zeneszerzőévekben mérve rendkívül fiatal, szédítő belegondolni, mit írhat még.

Az eddigi lista is csinos, tucatnyi zeneszerzőversenyen nyert már zeneműveivel, 2017-ben a zürichi Tonhallében Eötvös Péter vezényelte Jam Quartet c. ősbemutatóját. Tavaly pedig jó néhány napig egyetlen napról szólt a magyar filmművészet, Szilágyi Zsófia Egy napjáról, amelyben az ő zenéjét hallottuk. Sikerében talán része van, hogy húszas évei elején a Színmű produkcióiban edződött zeneszerzőként és zongoristaként. Száz éve szégyenteljes megalkuvásnak számított „komolyzeneszerzőként” filmzenét írni – ma már nem az, sőt. Milyen jó, hogy Balogh Máté is tudja, hogy „sőt”.

szöveg: Csabai Máté

Sorozatunk előző részei

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.