Ritkán beszélünk az üveg szépségéről és erejéről, így aztán keveset tudunk magáról az üvegművészetről is.

Balogh Eleonóra (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Az üveg funkcionális, hétköznapi anyag, egyben titokzatos, nehezen nyomon követhető műtárgy-alapanyag. Transzparens és komplex. Az üvegművészet páratlan tárgyait sokezer éves formában megcsodálhatjuk a világ nagy kollekcióiban. Az üveg az a különleges anyag, amit ha nyugton hagyunk, ha nem bántjuk és nem törjük össze, képes időtlen időkig megőrizni az eredeti formáját. Nem bomlik, nem fakul, nem folyik el, nem megy tönkre – ha nem törjük össze, vagy ha nem kerül a földbe. Olyankor a szivárvány összes színeiben pompázó úgynevezett üvegrozsda képződik rajta, ami önmagában is gyönyörű - a földben kioldódó fémek hatására jön létre.

Az üveg szinte olyan, mint a vers: törékeny és csillogó, közben mégis az egyik legállhatatosabb anyag.  

Igen, az üveg elképesztően erős is tud lenni, és mint szilikát, az űrtechnológia és a hírközlés egyik alapkutatási területe. Lépdelhetünk rajta, felhőkarcolókat véd, mint ahogy a Magyar Zene Házában is jól érzékelhető a jelenléte. Az ottani biztonsági üvegek méreteiben is egészen lenyűgözőek, sehol eddig még idehaza ekkora épített üvegfalak nem készültek. Ha jól tudom, Németországban gyártották őket, mert a japán építész, Fudzsimoto Szu, ragaszkodott az eredeti elképzeléseihez, és nem engedte az üvegfelületek megosztását. Ennek köszönhetően ülhetünk a koncertek alatt gyakorlatilag a fák között. Az üveg erre is képes: úgy határol el, hogy közben befogad.

Felülvilágító, Ciprus, Antara Palace (2016) (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Abba is ritkán gondolunk bele, hogy micsoda mesterségbeli és technológiai tudás áll az üveg megmunkálása, megformálása mögött.

Elképesztően összetett, nagyon bonyolult, polarizált technológiájú, megjelenésű és feldolgozású anyagról beszélünk. Jómagam, amikor középiskolásként és egyetemistaként az akkor még létező magyar üveggyárakban voltam nyári gyakorlatokon, bizony láttam, hogy a csiszoló, a festő, az olvasztár, a melegüveget kidolgozó üvegfúvó mesterek napi rutinja mind egy-egy életművet jelentettek. És szerencsére van nekünk egy Pantocsek Leó Valentinunk is, aki 1860-ban már tudatosan alakította ki és készítette el az első irizáló üvegfelületeket - amihez 30 évvel később a világhíres Tiffany már csak csatlakozni tudott.

Nem mellesleg üvegművészként mindenkinek kötelessége napi szinten az üveg anyagában való gondolkodás. Azt szoktam mondani, hogy üvegesnek lenni létforma, egy tudatállapot, gondolkodásmód, életmód.

Tópark Lakópark C épület homlokzata - 2017 (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Már középiskolásként az üveg területe vonzott, mikor döntöttél úgy, hogy az építészeti üveg lesz a te területed?

Kissé profán módon azért választottam az akkor még kevésbé népszerű üveg szakot a kisképzőben, mert így volt lehetőségem bejutni az áhított iskolába. Azt gondoltam, hogy épeszű tizenéves 1974-ben nem megy el üvegesnek, és jól taktikáztam. Az életem egyik legjobb döntése volt, mint ahogy az is - hogy az Iparművészeti Főiskola előtt - Salgótarjánban töltöttem három évet. Egyet az öblösüveggyárban, majd egy hirtelen mozdulattal, egy barátom javaslatára, két évet a síküveggyárban. Egyszer csak ott találtam magam az Ikarus-szélvédők között, magam sem tudtam, hogy miért, de aztán kiderült.

A munkáid között ott van a MÜPA, a New York-palota, a Gresham-palota, most éppen a Nemzeti Bank üvegein dolgozol, nem beszélve a külföldi megrendelésekről. Ki tudnál emelni egyet a legizgalmasabbak közül?

Szinte mindegyiket! A kijevi Sas Radisson Hotel esetében Christian Lundvall vezető tervezővel voltam kapcsolatban, aki egyedi üveget keresett a készülő szálloda lobbijába. Nem volt arra idő, hogy újat tervezzek, így egy éppen készülő munkámat mutattam meg neki, egy magánház uszodájának üvegfal tervét. Azonnal tudta, hogy valami ilyesmit szeretne Kijevbe is. Megterveztem, elküldtem neki, és két napon belül visszajelzett - elfogadta az elképzelésem. Aztán még sok feladatot küldtek nekem, de még zöldfülű voltam, és nem tudtam, hogy ezeket a nemzetközi kapcsolatokat hogyan kell kezelni.

Ők is ott látták meg, négy évig kutattak utánam, hiszen sokáig még weboldalam sem volt. 930 kilós rakomány formájában készült el az a bizonyos bárpult, és a mai napig kapom a fotókat róla. Szintén érdekes volt a Gácsi-kastély felújítása Szlovákiában és a ciprusi Antara Palace üvegfelületeinek az elkészítése is, ahol teljesen szabad kezet kaptam. A közel ezer elemből álló több kompozíció - üvegfalak, bevilágító mennyezeti és kupola elemek - úgy készülhetett el, ahogy megálmodtuk.

Szöcskés bárpult üvegei (részlet) 2006 / Gresham-paéota (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Általánosságban mi mondható el a magyar üvegművészetről?

A stúdióüveg-mozgalom már hatvanéves, a Báthory Júlia-féle huta felállításával indították el a magyar üvegesek. Erre épült rá aztán a Z. Gács György, illetve a Bohus Zoltán-féle egyetemi oktatás egy olyan korszakban, amikor még több mint tíz üveggyár működött Magyarországon. Amikor még jó eséllyel meg lehetett tanulni a szakmát a gyárakban - mára ez a háttéripar gyakorlatilag megszűnt. Tavaly még az Ajkai Üveggyár helyét is felszámolták.

Ez is egyfajta erőssége a magyar üvegművészetnek: a semmiből kell várat építenünk. Mindeközben az ott kiállító művészek nagy része világhírű, és nem ma kezdte külföldi szárnyalását. Sajnálatos, egyben örvendetes módon, őket már a külföldi piac árazza be. Egy-két nagy nevet ki is emelnék közülük: Lukácsi László, Borkovics Péter – a teljesség igénye nélkül. Az ő műtermeik előtt éves várólisták vannak, még egy amerikai gyűjtőnek is. Tehát ilyen értelemben a magyar gyűjtőknek szűkül a lehetőségük, de vannak még itt felfedezni való fiatalok, és az igazán szemfüles gyűjtők még el tudnak csípni tehetséges kezdőket közülük.

Szekvenciák No.5 - 2021 (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Hogyan kerültek be a nemzetközi gyűjteményekbe a magyar művészek munkái?

Annak idején, amikor elindultak világkörüli hódító útjukra a magyar üvegművészek – köztük Bohus Zoltán, Lugossy Mária, Gaál Endre, Buczkó György, Zsigmond Géza, Mészáros Mária, Vida Zsuzsa, Katona Erzsébet – magánerőből jutottak ki a nagy nemeztközi gyűjteményekbe. Történt ez egy olyan időszakban, amikor a tengerentúlra még egy levél elküldése sem volt egyszerű feladat. Hát még a műtárgyaké! Ebből a szempontból is páratlan a munkásságuk, mert hozzászoktak ahhoz, hogy az van, amit maguknak megteremtenek. Nemcsak a kivitelezésben, hanem a művészeti menedzselésben is.

Ráadásul az üveg olyan terület, aminek nem nagyon volt előtörténete. Mi több, itthon még mindig iparművészeti kategóriának tartják. Ennek egyetlen oka, hogy egy olyan anyaggal fejezzük ki a gondolatainkat a világ felé, ami embert próbáló technológiai és anyagbéli ismereteket kíván. Tehát nehezített pályán alkotunk!

Mindezek mellett egy végzős üveges, a „bohusi-szemlélet” alapján, csak úgy kaphat diplomát, ha vizsgamunkájában a kutatásai eredményei, kisebb-nagyobb, anyagban tett innovatív lépései, autonóm művészi gondolkodása relevánsan megjelennek. Ez a kimondatlan elvárás, a szakmai etikánk egyik alapja.

Milyen más etikai elvárásokat fogalmaz meg a szakma?

Tiszteletben tartjuk egymás útjait, nem mászunk bele a másik területébe. Mindenkinek szakmai kötelessége a saját maga által épített autonóm úton járni. Feltett szándékunk az üveg minden szinten történő elfogadtatása, művészi rangjának emelése. Ezért is nagyon fontos a számunkra az üveg nemzetközi éve. Célunk, a Bohus-Lugossy Alapítvánnyal, hogy minél nagyobb spektrumban adjuk tudtára az embereknek, hogy az üvegművészet egy létező, aktív, dinamikusan fejlődő terület. Az üveg nem csak hétköznapjaink részeként fontos számunkra. Épített környezetünknek művészi felületeként, a galériák elegáns ünnepi tereiben is létjogosult művészeti ág.

„Kohézió” Nemzeti Összetartozás emlékmű, Örkény - 2020 (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Az alkotás során mi az első, az anyag vagy a metodika?

Az anyag, mindig az utolsó – mondom én ezt, hithű, elszánt üvegesként. Amikor megkapunk egy feladatot, mindig tévútra jut az, aki azzal indít, hogy miből lehet elkészíteni. Abból nem lesz műtárgy, legfeljebb egy korrekt megoldás.

Fontos az is, hogy tisztán megfogalmazva kapjak meg egy feladatot, koncepciót. Elengedhetetlen a párbeszéd az építészekkel, csakúgy, mint eleink azt a hőskorban tették. Látnom kell az épület tereit, a nap járását, és tudjam, hogy mire fogják azt használni. Nekem tehát az első impresszió a legfontosabb. Nyilván utána kibontom és tovább érlelem, hozzáolvasok, és azután keresem meg a megfelelő technológiát. A saját gyakorlatomban mindig készítek három-négy tervet, mert sokszor jómagam is keresem a megfelelő utat. És mivel nem szeretném, hogy az üvegművészet, vagy az üveg a piaci alkudozás tárgya legyen, ezzel próbálom kivenni a méregfogát azoknak a méltatlan helyzeteknek, amikbe a művészeknek, ha egy mód van rá, nem lenne szabad belekerülniük.

Mi az üvegművész felelőssége?

Olyannyira varázslatos az anyag, hogy ha két üveglapot egymás mellé teszünk, az már önmagában szép. Éppen ezért iszonyú nagy a felelősségünk, hogy ne selyemcukorkát szórjunk az emberek közé, hanem valódi tartalmat, értéket és egyben innovációt jelentő megfogalmazást. Nem szabad az üveg szépségével önző módon élni, és visszaélni. Tudatosan kell bánni vele, hiszen már a kicsi gyerekeink is, amikor meglátják az üveget, egy életre szóló élményt kapnak. És az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű lesz!

Sas Radisson – Kiev, lobby üvegei- 2007 (Fotó/Forrás: Balogh Eleonóra)

Alkotó emberként mi ad inspirációt?

Rendkívül fontos nekem a komplexitás, a mindenben való gondolkodás. Sokszor csak megyek az utcán, és nézem az embereket. Ha elutazom bárhová, napokig „csak” a hely levegőjét szívom. Nem megyek kötelezően múzeumokba, sokkal fontosabbak az ízek, a szagok, a fények, az emberek, tehát a teljes látványt próbálom összegyűjteni magamban. Ezzel a mi közép-európai történetünket is kicsit ki tudom egészíteni, segít elhelyezni magamat a saját közegemben - amit mindennél jobban szeretek.

Fejléckép: Balogh Eleonóra: Építőkocka sorozat - Antik kapu (2016) / fotó: a tulajdonos engedélyével