Vizuál

Bács Emese kiállításával köszönti az újévet a Bényi Galéria

2024.01.16. 10:35
Ajánlom
A Bényi Galéria az ünnepek alatt a következő kiállítási évadot készítette elő, így januárban már a kendőzetlen őszinteségéről jól ismert alkotó, Bács Emese alkotásai kerülnek a galéria falaira és kiállítóterébe.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek... címet viselő kiállításnak megnyitójára január 18-án 18 órakor kerül sor, ahol az alkotót és a vendégeket Fazakas Réka művészeti író és Szalai Andrea galériavezető köszönti.

„A debreceni Bényi Galéria kiállítóterében helyet kapott, Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek című kiállítás különös világba vezet. A Bács Emese festményein megfigyelhető urbánus terek egy része jól felismerhetően kötődik a művész választott hazájához, Budapesthez vagy szülővárosához, az erdélyi Brassóhoz. A városi helyszínek, látképek vagy a Marc Augé-féle, úgynevezett nem-helyek, azaz átmeneti, tömegközlekedéshez kötődő helyszínek ábrázolásánál mégis fontosabbá válnak azok a figurák, akiket ábrázol.

Az alakok mindig jellegzetes, gyakran fásult létállapotokat, korlenyomatokat tükröznek, hiszen azok nem egyéniségek, hanem jellegzetes embertípusok,

akik gyakran magányosan, saját maguk teremtette virtuális világukban merülnek el. A várakozó vagy a metrón ülő alakokat Bács Emese mindig alaposan megfigyeli, ítélet nélkül szemléli, hogy belőlük egy sajátosan izgalmas, színes világot teremtsen vásznain” – fogalmazta meg gondolatait Fazakas Réka.

BacsEmeseKivagyoken100x15cmvegyestechnikakollazsvaszon2022-103413.jpg

Bács Emese: Ki vagyok én (Fotó/Forrás: Főnix Rendezvényszervező Kft.)

Az alkotó 1978-ben született Brassóban, majd itt vált a Művészeti Líceum grafika szakos hallgatójává, később a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, és lehetőséget kapott a milánói Accademia di Belle Arti Brerán is szélesíteni perspektíváját, megtalálni témáit. Azóta számos kiállítása nyitott szerte az országban, de határokon túl, Európában is. A debreceni Bényi Galériába ez alkalommal azok a festményei érkeznek, melyek az információs társadalom kritikáit fogalmazzák meg, melyekben az urbanizált kor jellemző pillanatai ragadták meg a művész alkotóerejét.

Bács Emese festményein bensőséges érzelmek és emlékek jelennek meg, melyeken szimbólumok sokaságát figyelhetjük meg.

A kép szinte hallhatóvá teszik a városi lét zsúfoltságát és hangzavarát, hiszen a városi, indusztriális környezetek elevenednek meg.

Az autók látványa, a metróban utazás, a mozgalmas utcaképek a folyamatos rohanást és mozgásban levést idézik meg. Ezekben a városi tájakban merül el az ember, aki mindig keresi a saját helyét, kapcsolódásait, és azokat a momentumokat, melyben örömöt lelhet. Bács Emese a festményekbe és a szobrokba hétköznapi, már enyészetre ítélt anyagdarabokat is beépít – például textíliákat, puzzle-darabokat, hálókat és gyógyszeresfóliákat is megfigyelhetünk, mikor tüzetesen górcső alá vesszük a látottakat.

Bács Emese Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek... című kiállítása 2024. január 19. és február 22. között ingyenesen látogatható a Bényi Galéria nyitvatartási idejében. Folyamatosan frissülő tartalmak elérhetőek a Facebookon és az Instagramon oldalon.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bács Emese: Árpád híd (forrás: Főnix Rendezvényszervező Kft.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.