Vizuál

Ébredj az Ásító inassal!

2020.10.07. 14:20
Ajánlom
Akár hangulatjelzőként is használhatjuk a reggeli kávét, én legalábbis ma ezt tettem az Ásító inassal díszített flat white-ommal. A Szépmű és a Nemzeti Galéria képeivel indíthatjuk a napot!
20201007_1003201-101557.jpg

Munkácsy Mihály: Ásító inas - kávé (Fotó/Forrás: Fidelio )

A franchise termékek forgalmazásánál a klasszikus művészet fogyasztóira - ellentétben a mozinézőkkel - nem nagyon gondoltak - eddig. Pedig igény lenne rá, ezt bizonyítja, hogy legalább negyedórát töltöttem a boltban, hogy egy kosárnyi kávét átböngésszek. Az élmény erősen emlékeztetett az ovis koromban kizárólag a fólián található virágok miatt fogyasztott kávétejszín iránti rajongásomra. Az egyik kávéforgalmazó ugyanis a Dió Stúdió segítségével,

a Szépművészeti Múzeummal és Magyar Nemzeti Galériával összefogva a gyűjteményükből harminc festményt kávésdobozok oldalára applikált. 

Az alkotások eredetijei így megtekinthetőek a várban vagy a Hősök terén. 

Természetesen Munkácsy Mihály művét találtam a legautentikusabbnak, de beszereztem még Berényi Róbert Csellózó nőjét, Szinyei Merse Pál Szerelmespárját, Tornyai János Napkelte című képét és Wilhelm von Kaulbach: Báró Prónay István Hamlet szerepében című művét. Utóbbi esetében annyira megigézett az ifjú nemes tekintete, hogy azt sem bántam, hogy se cukor, se koffein nincs benne - mármint a kávéban. 

20201007_1001151-101942.jpg

Az MNG kávékollekciója (Fotó/Forrás: Fidelio )

A limitált szériás kollekcióban minden ízhez három különböző festményt kapcsoltak, így összesen harminc mű ’’kerül majd a boltok polcaira”. 

A sorozat számozott is: valamennyi doboz alsó részén 1-től 30-ig található egy szám. A csomagolások nemcsak szépek, de ismeretterjesztő funkciójuk is van. A festmény mellett feltüntették az alkotót, a mű címét és a keletkezés idejét és a festményről is írnak néhány szót. A dobozok környezetbarát anyagból készülnek - írja a storeinsider.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.