1. Straight Story – Az igaz történet (r.: David Lynch)

Nem, ez nem valami félreértés: a többnyire szürreális, rémálomszerű alkotásairól ismert rendező életművében akad egyetlen meghökkentő példa, amely teljességgel kilóg a filmográfiájából. Ez a mű ugyanis tökéletesen realisztikus és a végletekig egyszerű, amelyet a rendező olyan tiszta tömörséggel mesél el, mintha egy Hemingway-novellát olvasnánk.

Ahogy a cím is jelzi, egy igaz történetről van szó, amelynek főhőse a 73 éves Alvin Straight. Az özvegy férfi lányával él az Iowa állambeli Laurensben. Afféle régimódi cowboy, makacs és büszke figura, aki annak ellenére sem hajlandó orvoshoz menni, hogy állapota rohamosan romlik. Amikor telefonon értesítik, hogy rég nem látott öccse szívszélhűdést kapott, elhatározza, hogy meglátogatja őt. A probléma azonban az, hogy Lyle rettentő messze él tőle, Alvinnak pedig se autója, se jogosítványa nincs. A férfi ezért úgy dönt, hogy a több száz mérföldes távot fűnyírógépével teszi meg. Lynch drámája egészen szívbe markoló alkotás büszkeségről, becsületről és testvéri szeretetről.

2. Tökéletes napok (r.: Wim Wenders)

Wim Wenders legújabb drámája azt hiszem, tökéletes példa azokra a filmekre, amelyekre könnyen legyinthetnénk felszínesen, mondván: semmi sem történik benne. Csakhogy ebben a történetben pontosan ez a lényeg. A legendás rendező ugyanis éppenséggel az egyszerű emberi élet szépségéhez, a hétköznapok kiszámíthatatlan egyediségéhez írt egy gyönyörű ódát.

A film főszereplője Hirajama, egy egyedülálló tokiói férfi, aki nyilvános mosdókat takarít. Láthatóan elégedett egyszerű, harmonikus egyhangúságban telő életével, és örömet lel az élet apró csodáiban. Szabadidejét a zene és a könyvek iránti szenvedélyének szenteli, emellett rajong a fákért is, amelyeket féltve gondoz és állandóan fényképez is. Váratlan találkozások sorozatán keresztül fokozatosan egyre több minden derül ki a múltjából. Wenders alkotása páratlan eleganciával nyitja fel a szemünket, és mutat rá, mennyi csoda rejtőzik akár a legeseménytelenebb hétköznapokban is.

3. Poézis – Mégis szép az élet (r.: Lee Chang-dong)

A nagyszerű dél-koreai rendező 2009-es drámája ugyancsak kiútat kínál a hétköznapok tompaságából, méghozzá azzal, hogy rámutat: sohasem késő újrafogalmazni, mit is várunk el az élettől.

Mija Yang egy öntudatos nagyi, akinek élete abból áll, hogy megpróbálja gondját viselni két férfinak. Egyikük idős ember, aki egy agyvérzést követően nem tud gondoskodni magáról, a másik pedig unokája, Yang Mijas, egy zárkózott fiú, aki csak ebédnél hajlandó mutatkozni. A napi rutin lassan teljes apátiába taszítja Mija életét, egészen addig, míg el nem látogat egy költészeti kurzusra, és el nem kezd verseket írni. Lee Chang-dong drámájáról nehéz egyetlen kijelentést tenni, de ha muszáj volna, azt mondhatnánk: aki végignézi, egész biztosan úgy érzi majd, élete során legalább egy verset meg kell írnia.

4. A szent és a farkas (r.: Alice Rohrwacher)

A rendkívül tehetséges olasz rendező eddigi legjobb, 2018-as filmje első pillantásra úgy tűnhet, mintha egyfajta kapitalizmuskritika volna – csakhogy ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. A mágikus realizmus és a bibliai példabeszédek eszköztárával dolgozó dráma amellett, hogy napjaink társadalmairól, az emberi közösségek kihívásairól is szól, a történetet mégis beragyogja valami e világon túli világosság, valamiféle üdvözítő szentség, aminek a hatása alól nagyon nehéz kivonni magunkat.

A film középpontjában Lazzaro áll, az együgyű és jámbor parasztfiú, aki egy gyönyörű olasz vidéken él. Csakhogy a falu lakossága mind egy gonosz márkinő, Alfonsina de Luna alávetettjeként robotol, egyfajta modern rabszolgaságban. A sötét gondolatai miatt gyötrődő fiatal nemesember, Tancredi megkéri Lazzarót, hogy segítsen megrendezni a saját elrablását. Furcsa szövetségük barátsággá alakul, és amikor Tancredi eltűnik, Lazzaro a keresésére indul. Útja során azonban misztikus kalandok várják.

5. Sztalker (r.: Andrej Tarkovszkij)

A cikk elején nem véletlenül használtam az esőhasonlatot: Tarkovszkij filmjeiben ugyanis az eső mindig a megtisztulás metaforája, amelyben bőrig ázva valahogy megkönnyebbül az egyébként sokat gyötrődő, magányos emberi lélek. Legismertebb és legkomplexebb alkotásában, a Sztalkerben sincs ez másként, amely meglehet, nehéz, enigmatikus film, de éppen ezért képes a létezés magaslataiba kalauzolni, ha megadjuk neki a figyelmet. Olyan alkotás, amelynek minden képkockája költészet, a belőle áradó megtörhetetlen hit pedig szabadsággal ruház fel minket.

A film egy furcsa, disztópikusan sivár iparvárosban játszódik. A település perifériáján terül el a rejtélyes, az általunk ismert világ törvényeivel dacoló Zóna, ahová az utat egyedül ismerő Sztalker vezet el egy írót és egy professzort. Útjuk során azonban az élet legnagyobb kérdéseivel szembesülnek. A kérdés csak az, vajon el bírják-e viselni saját benső hangjuk válaszait.

+1. The Fire Within: Requiem for Katia and Maurice Krafft (r.: Werner Herzog)

Öt játékfilm után kivételként álljon itt Werner Herzog 2022-es alkotása, amely meditatív erejének köszönhetően jócskán túlmutat egy átlagos dokumentumfilmen.

Maurice és Katia Krafft egész életét a vulkánoknak szentelte. A francia házaspár nevét a szakmában mindenki ismerte, ugyanis elsőként bukkantak fel, ha egy vulkán kitörni készült, azonnal ott teremtek, hogy felvételeket készítsenek róla. 1991-ben sajnálatos módon éppen ez okozta halálukat. A zseniális német rendező azonban nem életrajzi filmet készített róluk: Herzog, végigtekintve a Krafft házaspár archívumán, felfedezte, hogy filmjeik az idők során túlléptek a puszta dokumentarizmuson: felvételeik ugyanis mind grandiózusabbak lettek. Herzog egészen odáig merészkedik, hogy azt állítja: a pár idővel már nem kutatói, hanem filmművészeti szándékkal kereste fel a vulkánokat, hogy magát a teremtést örökítse meg. Mivel korai haláluk miatt nem maradt idejük összevágni a filmet, Herzog úgy döntött, a Maurice és Katia iránti tiszteletből maga készíti el.

Nagyon nehéz szavakba önteni, milyen élmény végignézni ezt a dokumentumfilmet, de annyit biztosan állíthatunk, a Krafft házaspár mágikus erejű felvételeit látva az ember kénytelen-kelletlen leborul a Föld rémisztő ereje és szépsége előtt.

Fejléckép: Jelenet a The Fire Within: Requiem for Katia and Maurice Krafft című filmből (Fotó/Forrás: Bécsi Nemzetközi Filmfesztivál)