Vizuál

Heavy metál partival és mozgó szaunával érkeznek a finn filmek

2019.01.21. 13:45
Ajánlom
A finn filmes kultúra legjavába nyerhetünk betekintést február 6. és 10. között, a nyolcadik Finn Filmnapokon  Az idén 15 éves magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) díjnyertes dokumentumfilmeket, nagyjáték- és rövidfilmeket hoz el a budapesti Toldi moziba.

A finnek mindennapjaihoz, gondolkodásukhoz visznek közelebb az Európa Északi feléből érkező őszinte és szenvedélyes filmek, esetenként olyan szokatlan világba csöppenhetünk bele, amely erősen gondolkodásra késztethet.

A Finn Filmnapok Jukka Vidgren és Juuso Laatio rendezte Heavy Túra című vígjáték bemutatójával kezdődik, a film a 2018-as Cinesfesten elhozta a Közönségdíjat. Az előadás után a rendezőkkel és a zenekar énekesével beszélgethetnek, majd a Toldi Klubban igazi finn buliban vehetnek részt.

A nyitó nap alkalmából az érdeklődők megismerkedhetnek a mozgó szauna fogalmával, és ki is próbálhatják azt. Részt vehetnek a finn Everwave nevű, metál zenekar koncertjén február 7-én a Dürer Kertben, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett mesterkurzuson, melyet a forgatókönyv író Anna Heinämaa tart. Február 9-én a Toldiban kerekasztal beszélgetést szerveznek a kreatív csapatmunka erejéről. Az beszélgetésben részt vesznek Paavo Westerberg, rendező Armi Toivonen, színésznő és Anna Heinämaa forgatókönyvíró.

finnish_filmdays-134010.jpg

finnish_filmdays-134010.jpg (Fotó/Forrás: FinnAgora)

A második nap az Antti-Heikki Pesonen rendezte Fejjel előre című vérbeli fekete komédia lesz műsoron. A vetítés után a film főszereplőjével és Finnország egyik legkedveltebb színésznőjével, Armi Toivanennel beszélgethetnek az érdeklődők.

A fesztivál harmadik napján A házsártos című 2014-es film folytatása érkezik, amely A házsártos 2. – A jobb napok címet kapta, Tiina Lymi rendezésében. Elegendő csak az ajánló néhány sorát elolvasni és máris érzékelhető, hogy egy vérbeli komédiára számíthat a néző. „Miután mindent letudott és eltemette a feleségét, most éppen meghalni készül. A temetés után saját koporsója készítésébe fog, amikor hirtelen betoppan az élet, unokája képében. A lány beköltözik a Házsártos házába, és ezzel a vén, zsörtölődő férfi új kihívásokkal lesz kénytelen szembenézni. Fergeteges pillanatok és komoly gondolatok követik egymást a két főszereplő együttélése során, ahol nemcsak a háztartás, de az unoka titka is közös.” Ezt követi még aznap a nemzetközileg legelismertebb finn rendező, Klaus Härö Az utolsó jófogás című alkotása, melyet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. A film betekintést ad a műkincsvásárlás különös világába.

Egyutolsojofogas-133451.jpg

Egy utolsó jó fogás (Fotó/Forrás: FinnAgora)

A negyedik napon Virpi Suutari A vállalkozásban c. dokumentumfilmjében két merőben ellentétes finn céget mutat be, amely akár inspiráló példa is lehet a hazai nézőknek. Később A hegedűs című dráma látható Paavo Westerberg rendezésében. Az előadás után lehetőség nyílik beszélgetésre a rendezővel. Az esti film A fordulópont címet viseli Simo Halinen rendezésében.

Az utolsó nap kínálatát a délutáni rövidfilmválogatással indítják a szervezők, majd az első finn burleszk sztárról készült dokumentumfilmet, a FULL OF LOVE - Jégről pattant című alkotást mutatják be Iina Terho rendezésében. Zárófilmként pedig Inari Niemi rendező rendkívül megható alkotását, a Csodaországot vetítik.

Finn Filmnapok

2019. február 6-10., Toldi mozi

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.