Bács Emese festőművész alkotása a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. jóvoltából költözik július 19. és 28. között a Művészetek Völgyébe. A pályázat útján kiválasztott művésszel beszélgettünk.
Miért tartotta fontosnak a pályázaton való részvételt?
Mivel az egész alkotói tevékenységem az újrahasznosításra épül, és ezen életforma beemelése a képzőművészetbe nagy kihívás számomra,
úgy éreztem, hogy indulnom kell. Mintha nekem íródott volna a pályázat. Keresem ugyanis a kihívásokat, a Gigacsigának például kültéri műként egy nagy réten állva kell ellenállnia az időjárás viszontagságainak, ezért más gondolatmenetet kell alkalmaznom, mint korábban, így például más anyagokkal vagyok kénytelen megismerkedni.
Hogyan illeszkedik a Gigacsiga az életművébe?
Tematikailag teljesen idegen ez számomra, ha azt nézzük, hogy a művészetemben emberábrázolással foglalkozom, és a szobraim is emberszerű lények. Most viszont egy állatot, egy óriáscsigát kell elkészítenem. Ha viszont közelebbről vizsgálom meg a kérdést, akkor rá kell jönnöm, hogy mégis van közöm ehhez a területhez, mivel nem egy nonfiguratív szobrot kell létrehoznom, hanem egy élőlényt. Ráadásul a példaképeim, mint Giacometti, Picasso vagy Germaine Richier is foglalkoztak állatábrázolással. A munkamódszerem viszont hasonló az eddigiekhez, csak abban különbözik, hogy nem közvetlenül a favázra ragasztom a hulladékanyagokat, hanem a purhabba applikálom bele azokat, ezáltal a purhab nemcsak megformázásra alkalmas eszköz, hanem ragasztó is lesz.
Miből készül a Gigacsiga, és hogyan illeszkedik ez a zöldülő fesztivál koncepciójába?
Selejt anyagokkal bevont óriásméretű csiga szobor lesz ez:
a váza fából és újrahasznosított fahulladékból készül, amelyre purhab kerül, ami azon felül, hogy a csiga nyálkásságát jól visszaadja, funkcionálisan testet és tömeget is ad egyben.
Egy színes szobrot szeretnék létrehozni, ami nem attól színes, hogy kifestem, hanem a beleapplikált szemetek színesítik meg, teszik izgalmassá.
Mit jelent számodra ez az alkotás, miként foglalnád össze?
Éppen néhány napja meséltem az ismerőseimnek, barátaimnak: nem gondoltam volna, hogy egy óriáscsigával fogok nagyközönség előtt szerepelni. Fontos számomra a szobor környezetvédelemre felhívó aspektusa. A környezettudatosság, a hulladéknak szánt tárgyak megbecsülése, „tisztelete” fontos momentuma az élővilág és a „szellemi” világ épségének fenntartására irányuló törekvésnek.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eldobott, számon nem tartott, szemétbe szánt, sokszor környezetszennyező anyagokból is maradandó értéket hordozó műalkotások készíthetők.
Célom ezzel a művészet emberközelibbé tétele, nemcsak műélvező, hanem alkotásra ösztönző értelemben is. Az általam felhasznált anyagok mindennapisága ráadásul csökkenti a távolságot az alkotás és az érdeklődők között.
Műgyűjtés másként
A Gigacsiga a MANK által szerevezett műgyűjtő játék része, így a vállalkozó kedvűek értékes ajándékokért cserébe kereshetik fel, és készíthetnek vele szelfit. De nem csak a Gigacsigát kell felkutatni, hanem a fiatal képzőművészek által készített többi műalkotást is. Ha sikerült felkeresni három, a játékban résztvevő udvart, ahol az alkotásokat elrejtettük, és fotóidat az instrukciók szerint feltöltötted a facebookra vagy az instagramra a műalkotás mellett található #-ek használatával, nincs más hátra, mint a MANK ArtPorta felé venni az irányt, ahol nyereményben részesülsz és ha kedved van, még saját alkotást is készthetsz!
A játékban résztvevő udvarok:
Cirque du Tókert, Harcsa Veronika Udvar, Kaláka Versudvar, LEMangURIA Kreatív Mozgásudvar, Momentán Udvar, Művészetek Zöldje, cél: MANK ArtPorta.