Utoljára a Cinefesten találkoztunk, éppen Prágába rohantál forgatni. Milyen feladatokkal telt el az elmúlt félév?
Jonathan Jakubowicz hívott az új filmjébe, a Resistance-ba, egy amerikai, francia, német koprodukcióba. Csehországban és Németországban forgattunk, francia ellenállót játszottam, egy csapat gyereket mentettünk meg a II. világháborúban. A film igaz történeten alapszik, Marcel Marceau francia pantomimművészről életéről szól és Klaus Barbie is megjelenik benne. Együtt forgathattam Röhrig Gézával, ő alakította Georges Loinger francia ellenállót.
Egy hídon ismertük meg egymást, rögtön az első napon: ott bandukoltam, mint francia ellenálló és ráköszöntem magyarul.
Aztán egy szlovák film következett, egy mai történet a kaszinók világáról, átverésekről, manipulációkról, pénzforgatásokról.
Hihetetlen gazdagságát éled meg az emberi utaknak a szerepeid révén, hogyan hat ez a hétköznapjaidra?
Nagyon sokszor megéltem az életemet és a halálomat is a különféle filmekben, a Resistance-ban is eljutottam egészen a halálomig. Ráadásul az a jó, ha teljesen át tudom adni magam a feladataimnak, ha belefolyok a szerepeimbe, mert a csodák akkor történnek meg, ha el tudom veszíteni a kontrollt. Talán ezért van az, hogy magánemberként nem vágyom extrém utazásokra, kalandozásokra, nem élek meg óriás amplitúdókat, és
néha tényleg olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön.
Legalább 40 filmben játszottál, ha jól tudom.
Anyukám írja, és azt mondja, hogy 60 mozgóképnél tartunk. Én magam is alig hiszem el! A kisfilmekkel, a tévéfilmekkel együtt, bizony lehetséges. Megdöbbentő.
Mi alapján döntesz egy felkérésről?
A pályám elején, amikor még örültem, ha egyáltalán felkértek valamire, többször belecsúsztam abba, hogy látalanban igent mondtam. Úgyhogy a döntésem egyik alapfeltétele az, hogy milyen a forgatókönyv, és a castingra már úgy megyek, hogy elolvastam. Így volt az Apró meséknél is. Nagyon tisztelem őket, mert tudják, hogy mennyire fontos, hogy mindenkinek kedve legyen a feladathoz, és hogy egymás nélkül semmire sem jutunk.
Azt szeretném, ha mindig egyenrangú félként kezelhetnénk egymást a rendezővel és a producerekkel.
Mit jelent ebben a folyamatban a casting?
Ott sok minden kiderül. Az óriási öröm, amikor eleve velem gondolkodnak és rám számítanak, de sok csalódásom is volt már. Akár abból a szempontból is, hogy milyen fajta falakat építünk magunk köré. Hiába bástyázunk körül valakit csodálatos szép falakkal, hogy erősítsük az imázsát, rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok elem tanulható, egyszerűen rájössz, hogy mi hat. Egy fantasztikusan érzékeny filmet is létrehozhat egy olyan személyiség, egy olyan rendező, akivel én nem tudok azonosulni. A castingon minden kiderül.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, az kevésbé érdekel, hogy milyen lesz a film. Abba én nem szólhatok bele a forgatás után. Nem vagyok ott a vágásnál, nem biztos, hogy amit a legjobbnak gondolok benne marad a végére.
Nekem csak a forgatáson eltöltött idő, azok a pillanatok maradnak, akkor és ott kell egymásra hatni és mindent kifacsarni, kiszívni egymásból.
Így aztán most már abból indulok, ki, hogyan kapcsolódunk a rendezővel, követni tudjuk-e egymást.
Ezek szerint egy ismeretlen rendező filmjében is játszanál, ha érdekelne?
Igen, pont fel is kért egy Prágában tanuló lengyel rendezőlány, hogy játsszak a diplomafilmjében és boldogan mondtam rá igent. Tudom, hogy mindig nehéz az első megmutatkozás, színészként is. Nem könnyű orientálódni ebben a világban, és kevés a kapaszkodó.
Most már azt is tudom, hogy belül, magamnak kell meghatároznom, hogy mit várok a pályám alakulásától.
Ezért nem olvasok már kritikát, akár pozitív, akár negatív, mert nekem kell eldöntenem, hogy milyen úton akarok továbbmenni és hogyan akarok fejlődni.
Milyen továbblépést jelent az Apró mesék?
Az Apró mesék története szerint egy szélhámos megpróbál hasznot húzni a háborút követő zavaros időkből. Menekülés közben megismerkedik egy titokzatos nővel és a fiával egy erdő mélyén. Szenvedélyes szerelmi viszonyba keverednek, de a férj bármelyik nap hazatérhet a frontról.
A pályám elején még ismertek Magyarországon, aztán mondhatni úgyis, kicsit kivonódtam a forgalomból. Hiába voltam jelen egy-egy dologgal, de a filmes pályám Csehországban alakult ki, és aztán Szlovákiában.
Sokszor visszatérhettem volna, de akkor már nem az számított, hogy minden áron a vásznon legyek, a figyelem központjában. Többször is nemet mondtam, mert a nekem való szerepre vártam. Közben persze néztem a magyar filmeket, itt élek Budapesten, Szász Attila munkáit is figyeltem, láttam a Félvilágot, A berni követet. Amikor meghallottam, hogy új filmre készül reménykedtem, hogy hívjon, és aggódtam, hogy vajon tudnak-e rólam.
Aztán jött a telefon, hogy elküldenék a forgatókönyvet. Elolvastam, és nem is volt kérdés, hogy igen, jövök!
Nagyon szerettem volna részt venni a filmben, tetszett a történet, nagy a szerep, amiben egész végig jelen vagyok és egy ívet kell megrajzolnom. Ráadásul hozzám az Apró mesék sokkal közelebb áll, mint egy vígjáték vagy egy romantikus komédia.
Drámai alkatnak tartod magad?
Alapvetően igen. Azt hiszem, hogy mélyebben gyökerezik bennem, és talán már nem izgulok annyira, ha egy erősebb drámai jelenetet kell megmutatnom. Ott már szabadabban játszom a finomságokkal, az arányokkal, a karakterekkel, de arra nagyon figyelek, hogy megéljem a szerepet és ne legyen rutin.
Mi tetszett a legjobban az Apró mesék főszerepében?
Az, hogy anyaszerep. Vagyis lépkedek előre a pályámon. De benne van háborús kor bizonytalansága is, a kérdés, hogy mennyire bízhatunk a másikban. Erős nőt játszom, aki nagyon bezárt életet él: annyi bántás, félelem érte, mégis oldódnia kell. Mint amikor az erős tél után jön a felengedés.
Mégsem „csak” egy erős nőt játszol, hullámokban változik a karaktered.
Váltakozik benne a nőiessége, a férfiassága, a teljes egyensúlyhoz mindkét karakter szükségeltetik. Ez fogott meg a szerepben, ráadásul
rám az erdő, a természet elemi erővel hat, szinte úgy érzem, feleannyit kell dolgoznom, ha a természetben forgatunk. Stúdióban, steril falak között sokkal nehezebb.
A jelmezek is természetesek voltak, egy kirívó színre sem emlékszem, még a fehér is tört fényű volt.
Sinkovics Judit volt a jelmeztervező, ő dolgozott Enyedi Ildikóval is a Testről és lélekről-ben, és itt is csodálatosan használta a színeket, a formákat. Ő soha nem akar önálló életet élni, a filmet szolgálják, építik a jelmezei, a legjobb értelemben. Pontosan tudja, hogyan kell belefolyni a nagy egységbe.
Szász Attilát külön csodáltam azért, mert két vagy három napon át csak azzal foglalkoztunk, hogy kiválasszuk a ruhákat. Nagy András operatőr is különleges volt, ritkán látok olyat, hogy a forgatás előtt elmegyünk fotózni: hozta a filtereket, sütött a nap, és kiválasztottuk a jelmezekből, hogy mi működik a legjobban.
Az ilyen alkotói folyamat nagyon ritka, de azt gondolom, hogy ennek van értelme.

Molnár Levente, Szabó Kimmel Tamás, Szász Attila és Nagy András az Apró mesék című film forgatásán (Fotó/Forrás: Skuta Vilmos)
Ebben a filmben kemény, mi több, viharos jeleneteid is voltak, és nem csak azért, mert csuromvizesen forgattatok. Mennyire viselnek meg az erőszakos jelenetek?
Általában gyorsan ki tudok lépni a hatásuk alól, de ennél a filmnél nehezen tudtam elengedni, vagy túltenni magam rajtuk.
Nem is tudom, mit élhettem meg, a lelkemig hatoltak.
A Saul fia másik vezető színészével, Molnár Leventével is összehozott a pályád: a filmbeli férjedet játssza. Milyen volt a találkozás?
Ő olyan partner, olyan színész, aki mindig tud újat mutatni, aki nem támaszkodik a jól bevált dolgaihoz, az előző jelenetben felvett arcához, kifejezéseihez. Különösen szeretem benne, hogy ő is az adott pillanatnak él. Nyilván óvott és őrzött is - az nagyon számít, hogyan és miként nyúlnak hozzám -, de bármi is történt közöttünk, tudtam jól, hogy óriási biztonságban vagyok mellette.
Gondolom, Szabó Kimmel Tamásba sem lehetett nehéz beleszeretni.
Szabó Kimmel Tomi az a fajta hős-típus, akit a néző keres egy filmben. Még főiskolás korából, Szolnokról ismerem, a Sose halunk meg színpadi változatában játszottunk együtt. Most ő is új szerepbe került, sokkal többet megmutathatott magából.
Apró mesék
Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica, Molnár Levente
Rendező: Szász Attila
Bemutató: 2019. március 14.
Forgalmazó: Vertigo Média