Hatalmas fehér és színes leplek, rétegekre bontott öltözetek, szemet gyönyörködtető kiegészítők – ez a látvány fogad minket, amikor belépünk a Néprajzi Múzeum A koreai stílus – Hagyományos öltözék és lakás Szöulból című kiállításának terébe. A tárlat a tradicionális koreai viselet jellemzőit mutatja be, de képet kaphatunk a koreai lakáskultúra és életmód jellemzőiről is. Egy szempillantás alatt a világ túlsó végén érezhetjük magunkat, ám nemcsak nekünk, látogatóknak különleges esemény, hogy megcsodálhatjuk a közszemlére tett tárgyakat, hanem a múzeum számára is: a jelenlegi épület első vendégkiállításán járhatunk, amely a Szöuli Történeti Múzeummal együttműködésben jött létre.

„Korea nagyon régóta próbál kapcsolatot teremteni a világgal, mi is évtizedek óta kapcsolatban állunk az ottani múzeumokkal, azok munkatársai pedig rendszeresen ajánlottak kiállításokat” – válaszol az együttműködés kezdeteiről tudakolózó kérdésemre Wilhelm Gábor, a tárlat magyar kurátora. „A régi épületben kevésbé volt ilyesmire lehetőségünk, mostanra viszont szakmai együttműködésre léptünk a Szöuli Történeti Múzeummal. Először mi vittünk ki hozzájuk egy kiállítást, amely a vidéki fiatalok életét mutatta be, és cserébe

Összeállítottak egy nagyjából kétszázötven tárgyból álló anyagot, nagyrészt a saját gyűjteményükből, ami azért lett különösen érdekes, mert a történeti perspektíva is megjelent: milyen volt a hagyományos szöuli viselet, amelyet az először oda látogató külföldiek egyből észrevettek és dokumentáltak, illetve mi maradt meg ebből ma.”

Ruhadíszek és néhány női kalap a Néprajzi Múzeum kiállításán (Fotó/Forrás: Incze László / Néprajzi Múzeum)

Fácánok és kalapok

A kiállítás egyik legizgalmasabb részét azok a tárlók képezik, ahol megismerhetjük, hogyan, milyen részekből állt össze a hagyományos koreai viselet, a hánbok. A hasonlóságok mellett azonnal szembetűnnek a különféle ruházatok közti különbségek is, az öltözködést ugyanis számos tényező befolyásolta: a viselő társadalmi hovatartozása, neme, foglalkozása, életkora, illetve maga az alkalom, amire felvették a ruhát.

Hosszú évszázadokon keresztül látszólag változatlanul zajlott az élet, és az igazán nagy fordulat akkor következett be, amikor Korea nyitott a világ felé” – magyarázza a kurátor.

A kiállításon egy idővonalon végigkövethetjük a koreai történelem alakulását, és valóban: egészen a 20. század elejéig a fontosabb eseményeket jó pár évszázad választotta el egymástól. „Ahogy a kikötőkben megjelennek a külföldiek, magukkal hozzák mindazt, ami a Nyugathoz kötődik, akár kulturális, akár társadalmi-politikai területről van szó. Az emberek elkezdenek nyugati módra öltözködni, új intézmények jelennek meg, és

Érdekes különbség a nyugati világhoz képest, hogy a társadalomban elfoglalt helyet jelző számos utalás, például a ruha anyagában mutatkozó különbség ellenére sem volt lényegi eltérés az öltözet szabásában, legyen akár egyszerű ember, akár arisztokrata a viselője.

Modern divattervezők kreációi, amelyeket a hánbok ihletett (Fotó/Forrás: Incze László / Néprajzi Múzeum)

A hétköznapi ruhák fehérek voltak, illetve a vászon saját alapszíne határozta meg őket. Ünnepekkor azonban teret kaptak a különböző színes viseletek. „A konfucianizmus öt alapszínt különített el: fekete, fehér, sárga, piros, kék. Ehhez jönnek a kiegészítő színek, a lila, a rózsaszín, a zöld, ezeknek a kombinációit láthatjuk a ruhákon” – mutat rá Wilhelm Gábor néhány kiállított darabra, amelyek gyerekek egyéves születésnapjára készültek, így igen tarka, ünnepi viseletek. Arra is található példa, hogy a különböző foglalkozásokat, illetve rangokat szimbolikusan, állatképekkel jelezték. „A tigris például a katonai hierarchián belül mutatja valakinek a rangját. A darumadár és a fácán a hivatalnokréteg szimbóluma. Ezeknek a száma, illetve díszítettsége mutatja, hol foglal valaki helyet a ranglétrán. Szintén a konfucianista hagyományból következik, hogy

Az öltözködés látványos részét képező, különböző fejfedők miatt Szöult a kalapok városának is nevezték, ezekből is jócskán látható a kiállításon. Az emberek nemcsak az utcán, hanem az otthonukban is viselték őket, még ha nagy különbségek is fedezhetők fel egy külső és egy belső használatra szánt kalap között. De egyáltalán miért viselték őket zárt terekben is? „Ősöktől eredő szabály, hogy a fej kiemelten fontos testrész, amit védeni, elfedni kell. Ez egy furcsa, egyedi megoldás Koreában, amire a térség más országaiban nem találunk példát” – mondja a kurátor.

Különféle kalapok a Néprajzi Múzeum kiállításán (Fotó/Forrás: Incze László / Néprajzi Múzeum)

A mában élő hagyomány

Találkozhatunk-e még hánbokot viselő emberekkel, ha Koreába látogatunk? – kérdezem Wilhelm Gábortól. „Nagyobb ünnepeken, fontos születésnapokon, az esküvő egy szakaszában hordják a hagyományos öltözéket, illetve van néhány közösség, falu, amely tudatosan ápolja a konfucianista hagyományokat.” Olyan ez, mint nálunk Hollókő, inkább csak kis kulturális színfoltot képez – teszi hozzá. Egy érdekes szokásnak köszönhetően az országba látogató turista mégis megcsodálhatja a tradicionális viseletet. Azok ugyanis, akik felkeresik a császári palotát,

Sokan élnek a lehetőséggel, a külföldről érkező érdeklődők számára pedig így még autentikusabbnak tűnnek ezek a helyszínek. És persze a modern divattervezőket is megihlette a hánbok, a kiállításon láthatók is olyan kreációk, amelyeket ez a hagyományos viselet inspirált.

Az utolsó teremben aztán beléphetünk egy tradicionális koreai technikával és stílusban készült épületbe, az úgynevezett hánokba. Láthatjuk a férfi lakrész berendezési tárgyait, szőnyegeket, a földre helyezett párnákat és egyéb eszközöket, amelyekre az ott lakónak szüksége volt, ha vendégeket akart fogadni, vagy éppen tanulmányaiba merült (a lakás női részlegét használati tárgyak gazdag válogatása idézi meg). Míg egy kivetítőn a mai Szöulról látunk képsorokat, az iránt érdeklődöm Wilhelm Gábortól, a hagyományos építkezés és lakásbelső mennyire található még meg a modern Koreában.

Egy hánok belseje: tradicionális koreai ház férfi részlege (Fotó/Forrás: Szigetváry Zsolt / MTI)

„A hagyományos, faszerkezetű, cseréptetős házak rengeteg előnnyel rendelkeztek, jól szellőztek, padlófűtéssel látták el őket, de a fenntartásuk nehézkesebb. A faanyagot megtámadták a bogarak, megfelelően kellett kezelni, a cserép is hamarabb tönkremegy, mint a modern építőanyagok.

Míg azokban az emberek nagyon közel élnek egymáshoz, a kerítéssel elválasztott, jól tagolt terek adtak egy kis távolságot, nyugalmat a lakóknak, amelyek megint csak konfucionista értékek.”

Aki pedig vesz magának egy ilyen típusú házat, még mindig eldöntheti, hogy a felújítás, esetleg átépítés során mennyit tart meg a hagyományos építészeti megoldásokból. „Az embereknek meg kell gondolniuk, változtatnak-e a tetőn, hiszen akkor már változik az egész ház szerkezete, stílusa. Kísérleteznek is új elemekkel, hogy mennyire illeszkednek a régiekhez, és az állam is ad támogatást, hogy a régi házakat fenn tudják tartani a lakók” – mondja a kurátor. Persze a pénzen kívül az életmód számos tényezője befolyásolja, milyen típusú házban lakik valaki, például hogy mekkora család akar együtt élni. „A legnagyobb probléma a konyha és a fürdőszoba. Egyes építészek kísérleteznek is azzal, hogyan, melyik helyiség funkcióváltásával lehet őket kialakítani.

– teszi hozzá.

Egy pár percre pedig magunk is elképzelhetjük, milyen lehetett egykor a tradicionális Koreában élni, hiszen a kiállításon beléphetünk a hánokba, sőt föl is vehetjük a hagyományos öltözéket. De mire idáig elértünk, a szebbnél szebb ruhák és egyéb tárgyak között, már amúgy is beleképzeltük magunkat, milyen lehetett az élet a néhány száz évvel ezelőtti Koreában.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Tradicionális hánbokok a Néprajzi Múzeum kiállításán (fotó/forrás: Szigetváry Zsolt / MTI)