Vizuál

Online mutatják be Hajdu Szabolcs új filmjét

2020.04.18. 13:05
Ajánlom
Ezzel a Békeidő lesz az első magyar nagyjátékfilm, amely a neten debütál. A járványhelyzet következtében a mozik kényszerű bezárása sarkallta az alkotókat arra, hogy unikális módon online platformon forgalmazzák a nemrégiben elkészült alkotást. Közben egy címplágium-ügy is felütötte a fejét.

Április 23-ától Magyarországon és Romániában – választható román és angol felirattal – a Vimeón debütál Hajdu Szabolcs Békeidő című filmje, amely egy speciális oktatási projekt keretein belül valósult meg a Látókép-Production és a kolozsvári Filmtett Egyesület együttműködésében.

A stáb és a színészek egy része nagy tapasztalattal rendelkező filmes szakemberekből állt, akiknek vezetésével romániai és magyarországi filmiskolák diákjai tapasztalatot szerezhettek egy nagyjátékfilm elkészítésében. „Az elmúlt évek során több alkalommal is vezettünk színész és rendező csoportot Török-Illyés Orsolyával, az erdélyi Filmtett Egyesület által szervezett filmes táborban. Hagyományosan, a tábor 10 napja alatt rövidfilmek készülnek, és lényegében az összes filmes részleg képviselteti magát a színészektől a hangmérnökökön keresztül a gyártásvezetőig. A csoportokat tapasztalt filmes szakemberek vezetik.

A legutóbbi alkalommal úgy döntöttünk, hogy kilépünk a tábor keretei közül, és létrehozunk egy egész estés játékfilmet a táborban résztvevő fiatalok közreműködésével.

DSCF2931-124236.jpg

Békeidő (Fotó/Forrás: Látókép-Production)

A cél az volt, hogy a tanulni és továbblépni vágyó fiatalok éles helyzetben is kipróbálhassák magukat. A jeleneteket eredetileg színészi gyakorlatoknak szántam, és célzottan a színészekre írtam. A későbbiekben, amikor felmerült a játékfilm ötlete, ezeket a jeleneteket kibővítettem, összefűztem, és a személyes aktualitásokon túl olyan motívumok is bekerültek, amelyek az elmúlt években a közvéleményt erősen foglalkoztatták, és heves társadalmi vitákat generáltak” – nyilatkozta Hajdu Szabolcs.

BEKEIDO_PL_HANGOS_B1_1-124157.jpg

Békeidő (Fotó/Forrás: Látókép-Production)

A Békeidő egy film-antológia, több, egymásba kapcsolódó történettel.

Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról. A cselekmény egy éjszaka alatt zajlik, és több fő történetszálat ötvöz, melyek újabb történetek és karakterek felé ágaznak el: egy protestáns pap és családja közötti konfliktus; egy politikai aktivista nő tizenéves lányának kalandjai;  egy középkorú színész és a felesége házassági válsága, valamint egy híres színházrendező és fiatal pártfogoltjának története.

A főbb szerepekben Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Schilling Árpád, Wrochna Fanni, Földeáki Nóra és Török-Illyés Orsolya láthatóak, a film operatőre Bántó Csaba, vágója Kővári Szabolcs, zenéjét a Freakin' Disco szerezte. A film gyártója a Látókép-Production Kft, producerei Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya és Jim Stark (Kávé és cigaretta, Törvénytől sújtva, Éjszaka a földön).

Bár a filmnézés számunkra elsősorban közösségi élmény, és az Ernelláék Farkaséknál lakásmozis forgalmazása is ezt szolgálta, a jelenlegi helyzetben mégis úgy éreztük, a magunk módján mi is segíthetünk az embereknek tartalmasan eltölteni ezt a nehéz időszakot.

Így jött az ötlet, hogy a Békeidő című filmmel nem várjuk ki a moziforgalmazás és filmfesztiválok feléledését, hanem online mutatjuk be.  Nem utolsó sorban megtekintése kiváló alkalom független magyar filmalkotók támogatására” – mondta Török-Illyés Orsolya, a film egyik főszereplője és producere.

„Elloptátok a címemet!” – Plágiumvád

Címplágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot Vitézy László rendező, mert ugyanazt a címet adta új filmjének, mint ő harminc évvel ezelőtt saját alkotásának. Vitézy Békeidő című filmjét 1979-ben mutatták be, és arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedte elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszállt.

Vitézy Lászlót azért sérti a címegyezőség, mert szerinte egy szimbolikus filmről van szó. „Elloptátok a címemet!” – írta a rendező közösségi oldalán. A címplágiumot tiszteletlenségnek, műveletlenségnek és ostobaságnak tartja, mondta el a M1-nek.

Hajdu Szabolcs Vitézy posztjából értesült a problémáról. Az M1 Híradónak azt mondta: a filmet nem ismerte, most nézte meg, azonban úgy érzi, nem lopás az, hogy ő is ezt a címet adta filmjének, mert a békeidő tág fogalomként értelmezhető, és külföldön is léteznek ilyen címen nagyjátékfilmek. Szerinte a két hazai alkotás megfér egymás mellett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.