Vizuál

Szelíd mondatok, megsemmisítő ítéletek

2023.03.31. 15:20
Ajánlom
Nádas Péter gondolataiba nyerhetünk betekintést Kárpáti György Mór dokumentumfilmjében, amely szemet gyönyörködtető módon tárja elénk az író gombosszegi házát és a környező természet élővilágát.

Van valami ősi, mágikus erő abban, amikor a nagy bölcs sétára indul, az emberek pedig köréje gyűlnek, hogy meghallgassák a meséit, gondolatait, kételyeit és persze legvégső ítéletét. Bizonyára tudja ezt Orsós László Jakab is, ugyanis az ő koncepciója alapján, Kárpáti György Mór rendezésében készült el Saját erdő címmel az a rendhagyó, kísérleti dokumentumfilm, amely során 65 percben korunk egyik legmeghatározóbb magyar írójának, Nádas Péter otthonába és gondolataiba nyerhetünk betekintést.

„Örök kérdés, hogy aki öngyilkosságot követ el, az miért teszi” – interjú Kárpáti György Mórral

Kapcsolódó

„Örök kérdés, hogy aki öngyilkosságot követ el, az miért teszi” – interjú Kárpáti György Mórral

Megmagyarázható-e egy öngyilkosság? Milyen krízisei lehetnek egy mai fiatalnak? Ehhez hasonló kérdések állnak Kárpáti György Mór legújabb filmjének, a Jövő nyár középpontjában. A rendezővel a forgatási tapasztalatokról, a Z generáció kihívásairól, a magyar filmesek helyzetéről beszélgettünk.

A film alapját egy többnapos beszélgetés képezi, amelyet Simonyi Balázs és Kalmár Melinda készített a művésszel. A kérdések azonban nem hangzanak el, így tulajdonképpen Nádas Péter óriásmonológját hallhatja a néző. A film kísérleti jellege abból ered, hogy

bár a fókuszban mindvégig az író világa áll, őt magát alig láthatjuk, legfeljebb hátulról, amint sétabotjával komótosan bejárja gombosszegi házának környező részeit.

Sajaterdo-beszelgetesekNadasPeterrel5-125141.jpg

Jelenet a Saját erdő című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

Helyette egy természetfilmnek is beillő látványvilág tárul elénk: Pálos Gergely szemet gyönyörködtető felvételein keresztül hol madártávlatból, hol már-már zavarba ejtő közelségből szemlélhetjük a gombosszegi erdő élővilágát. Megjelenik természetesen Nádas Péter legendás vadkörtefája, belenézhetünk a rajta tanyázó bagoly világító szemébe, láthatjuk, hogyan kúszik végig egy csiga a kertben ültetett káposzta levelein, hallhatjuk az időnként eleredő eső hangjait, bepillanthatunk az író dolgozószobájába, és többször is átélhetjük, hogyan számolja fel a világosságot az újra és újra leereszkedő éjszaka. Pálos Gergely képei, illetve Laurie Anderson zenéje remekül segítik a nézőt, hogy felvegye, elsajátítsa Nádas kontemplatív, folyton elemző tekintetét, és maga is elmélyedjen a természet harmóniájában.

Az ember hamar úgy érzi magát, mintha egy David Attenborough-filmet látna, legalábbis a felszínen:

Nádas mondatai ugyanis hiába maradnak többnyire szelídek és visszafogottak, a legtöbbször mégiscsak megsemmisítő képet festenek világunkról.

És ez adja a film szinte egyetlen feszültségét. Látni a természet tökéletességét, és közben szembesülni az emberiség tévedéseivel, hibáival, vagy mondjuk ki, tökéletlenségével, olyan élmény, amit legfeljebb nagyjátékfilmekben szoktunk átélni.

Sajaterdo-beszelgetesekNadasPeterrel3-125140.jpg

Jelenet a Saját erdő című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

Aki rendszeresen követi Nádas Péter megszólalásait, azt bizonyára nem fogja váratlanul érni az író legtöbb gondolata: egyebek közt kapitalizmus és demokrácia kapcsolatáról, háborúról, emlékezésről, Európáról, a természet alkalmazkodóképességéről, ökokatasztrófáról és persze irodalomról elmélkedik. A film legszívszorítóbb pillanata azonban kétségtelenül az, amikor magáról, egész pontosan fiatalkori depressziójáról vall, valamint az öngyilkosság kísértéséről.

Kárpáti György Mór rendező és alkotótársai a lehető legtöbbet hozták ki ebből a rendhagyó portréból,

amelyen keresztül úgy rajzolódik ki Nádas Péter arca, hogy a művész szemébe csak az utolsó másodpercekben nézhetünk bele, miután több mint egy órán keresztül gyötörtek minket azzal, hogy elrejtették előlünk. A Saját erdő a leglátványosabb bizonysága annak, hogy a mindenkori nagy írók sokkal, de sokkal többek annál, mint olyasvalakik, akik szimplán csak történeteket találnak ki. A nagy írók az emberiség lelkiismeretét testesítik meg. Ők azok, akik helyettünk vállalják a szembenézést azokkal a kérdésekkel, amelyekkel mi magunk nem szívesen vetünk számot. Ezért érdemes beülni a moziba erre a különleges dokumentumfilmre. Na meg azért, mert egy órán keresztül Nádas Pétert hallgatni – egészen felemelő ajándék.  

Saját erdő

magyar portréfilm, 2023, 65 perc

Rendező: Kárpáti György Mór
Forgalmazó: Cirko Film
Premier: március 30.

Fejléckép: Nádas Péter (Fotó/Forrás: Máté Péter/Jelenkor Kiadó)

Az év legszebb ajándéka Nádas Pétertől

Kapcsolódó

Az év legszebb ajándéka Nádas Pétertől

A kis közösségek árnyoldalát jeleníti meg Nádas Péter legújabb, Rémtörténetek című regényében, amely egyfajta betekintés egy kis falu kollektív tudatába, ahol az elemi rosszindulat a legalapvetőbb viszony a másik emberhez.

Nádas Péter: Ami ma Ukrajnában történik, azt Európa tovább fogja cipelni

Nádas Péter: Ami ma Ukrajnában történik, azt Európa tovább fogja cipelni

„Az idővel a munka lett az otthonom. Más otthonom nincs, és nem is lesz" – jelentette ki Nádas Péter a születésnapja alkalmából rendezett háromnapos programsorozat záróeseményén. Az íróval egyebek közt Budapest dinamikájáról, írásról és emlékezésről beszélgettek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.