Vizuál

Újabb Jórgosz Lánthimosz-film a láthatáron, a főszerepben ezúttal is Emma Stone

2024.03.28. 13:00
Ajánlom
Júniusban debütál az amerikai mozikban az ötszörös Oscar-jelölt görög rendező legújabb, Kinds of Kindness című abszurd antológiafilmje, amelyben három történetet mutat be a tőle megszokott, különleges stílusban. Videó a cikkben!

Március 11-én rendezték meg az idei Oscar-gálát, amelyen Jórgosz Lánthimosz Szegény párák című alkotása tizenegy jelöléséből négyet váltott elismerésre: a görög rendező filmjében nyújtott munkájáért kapott arany szobrot mások mellett Mihalek Zsuzsa is, míg Emma Stone-t a legjobb női főszereplőnek választották, méghozzá teljes joggal.

Azoknak, akik szerették a Szegény párákat, újabb jó hírünk van: idén újabb filmmel jelentkezik Lánthimosz, a főszerepben pedig ezúttal is az immáron kétszeres Oscar-díjas Emma Stone lesz látható.

A Kinds of Kindness június 21-én debütál az amerikai mozikban,

a napokban pedig megérkezett az első teaser előzetese is:

A kevesebb mint egyperces betekintés alapján az már biztos, hogy ez a film sem lesz kevésbé abszurd, mint a görög rendező korábbi alkotásai. A Kinds of Kindness a hivatalos szinopszis alapján egy antológiafilm lesz, amely három különböző ember történetét mutatja be: egy férfiét, akinek nincs más választása, mint hogy visszavegye az irányítást a saját élete felett; egy rendőrét, aki megrémül, miután rég eltűnt felesége más emberként tér vissza; valamint egy nőt, aki megrögzötten kutat egy különleges képességekkel rendelkező személy után, akiből csodálatos vallási vezető válhat.

Emma Stone és Jórgosz Lánthimosz immáron negyedik alkalommal dolgoznak együtt.

Első közös munkájuk a 2018-as A kedvenc volt, ezt követte a Bleat című rövidfilm, majd a Szegény párák. A Kinds of Kindnessben továbbá számos nagyszerű színész lesz látható, például az a Willem Dafoe, aki ugyancsak játszott a Szegény párákban. Emellett szerepet kapott Jesse Plemons, Margaret Qualley, Hong Chau, Joe Alwyn vagy az Eufória című sorozatból ismert Hunter Schafer is.

A Kinds of Kindness forgatókönyvét Lánthimosz közösen jegyzi Efthimisz Filippuval, akivel korábban olyan emlékezetes filmeken dolgoztak közösen, mint A homár, az Egy szent szarvas meggyilkolása vagy a Kutyafog.

Forrás: Variety

Fejléckép: Margaret Qualley, Jesse Plemons és Willem Dafoe a Kinds of Kindness című filmben (Fotó/Forrás: Atsushi Nishijima/Searchlight Pictures)

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Kapcsolódó

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Emma Stone varázslatos alakítást nyújt Jórgosz Lánthimosz Frankenstein-parafrázisában, amelyért mindenképpen megérdemelné az aranyszobrot a közelgő Oscar-gálán. A Szegény párák élvezhetőségéhez nagyban hozzájárul Mihalek Zsuzsa díszlettervezői munkája is. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Falfestmény őrzi majd a II. kerületben Szenes Hanna emlékét

Új, ezúttal történelmi témájú akcióval jelentkezik a Színes Város Csoport. A tűzfalfestmény megalkotásával Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős előtt tisztelegnek.
Vizuál ajánló

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Vizuál ajánló

Visszatért Pozsonyba a Határtalan design kiállítás

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Vizuál ajánló

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.