A nyírfák közt játszik a szél

Az operett gondozásának nekilátó garnitúra a zenébe is beleavatkozott az originális, a korábbiaknál többet nyújtani szándékozó verzió létrehozásának szándékával. De ezt a sokféle kelet-európai muzsika egybeszövődéséből keletkezett, ízig-vérig monarchiabéli szórakoztatóipari terméket, persze meghagyta Lehár művének. Zórika álmán kívül nem kerül ki a zenei anyagból semmi, bekerülni azonban bekerült néhány, az 1910-ben még nem e darabban hallható betét. A legfontosabb változások a szöveget és a helyszíneket érintik. Az eredeti librettó kusza szerelmi sokszögtörténet, melyben legalább akkora szerepet kapnak a felhánytorgatott sérelmek, mint a jellemhibák, a gáncsok. Egy kellőképpen merész rendező kezében akár még egy aktualizált, rasszizmus elleni vádirat is válhatna belőle.

A vidéki cigányprímás hírt kap régi szerelméről, Zórikáról. A távoli és tiszta Erdélyben a lány egybe akar kelni lelkes udvarlójával, az őt idealizáló, kiskamaszos hévvel szerető Gáborral. A prímásban felhorgad a féltékenység, nem hagyhatja, hogy Zórika, aki neki egykor esküt tett, másé legyen. Abban, hogy még mindig szereti is a lányt, nem olyan biztos. Nem venne mérget Ilona, a vidéki primadonna sem arra, hogy azért érez mély elkeseredést, hallván, Jóska, a prímás otthagyja őt, mert féltékenység férkőzte be magát a szívébe. Ilona nem vallaná be senkinek, de számára Jóska jelenti a gyógyírt az öregedés ellen: amíg Jóska van, nem kell szembenéznie azzal, hogy már bizony nem ő a kisvárosi femme fatale. A szembenézést az öregedéssel el lehetett odázni, amíg volt heves prímás szerető: nagyon jól tudja ezt a darab főhősévé megtett Ilona. Akinek nem derogál, hogy bevegye magát - féltékenységet színlelve - Erdély tiszta vadonjába piros cabrio Alfa Rómeójával; magával rántva táncos komikus famulusát, a kissé suta, kissé ütődött, kissé naiv, de jólelkű Tivadart. Ott, a nyírfaerdő mélyén, egy bociszem tisztaságú kis falut találnak, meg egy holdfény világította erdő szélén felvert cigánytábort.

Három egymástól nagyon különböző világ ütközik össze ebben a drámában: a nyers, ellentmondásokat, beszólásokat nem tűrő cigányok tábora, a paradicsomi erdélyi falvacska, hol Zórika és Gábor lagzijára jöttek össze egy jó töltött káposztára - erdélyi fatányérosra? - a népek, valamint a buja félvilág, az operett, a csacska darabok világa, ahol a szerelem csak a leplezendő gyengeség jele. A három világ látszólag kibékíthetetlen ellentéte sűrűsödik össze a konfliktusban.

E három világ ellentmondását Zsuráfszky Zoltán koreográfus is érzékelteti: a darab a városi dalszínházból indul, ahol Ilona próbál Tivadarral. Itt éri utol a hírvivő a vonó bajnokát, innen indul Jóska. E részben a városi folklór keveredik az erdélyi táncokkal, Erdélyben a táncosok autentikusabban ropják, a cigánytáborban pedig mintha Kalyi Jag szólna a háttérben.

A - színházbeli - dalszínházban a Messze a nagy erdő kezdetű népszerű dalhoz próbálják a táncosokat beállítani. E dallal vall ímmel-ámmal, rutinnal a - darabbeli - darab végén Ilona, s e dallal vall a Cigányszerelem végén dacból, elkeseredettségét leplezendő, ugyanakkor felülemelkedését demonstrálandó szinte ordítja. Frankó Tünde a két végletet ábrázolni tudta a két évvel ezelőtt a Dóm téren és az Operettben is. Pontosan, energikusan énekel, mindkét verzióban van érzelmi többlet. Ez nem csak egy operettsláger. Benne van az első verzióban a dámás pipiskedés, a másodikban az életet minden csalódása ellenére is szeretni tudó nagyasszony dacos hálája. Frankó Tünde az - annak ellenére, hogy a prózai szövegrészekbe ő sem tündököl - aki még tudja, amit a régi nagy operettszínészek (kell sorolni a neveket?) tudtak: van ritmusérzéke (ami nem csak azt jelenti, hogy pontosan lép be), tudja, mikor kell kivárni, mennyit kell várni a partnerre, mennyit kell a közönségre, hogy az kinevethesse magát.

Béres Attila rendezése nem ötlettelen, a forgószínpadon bravúrosan, mintha filmjelenetek váltanák egymást, tűnik el a nyírfaliget, és adja át a helyét a cigánytábor ekhós szekereinek vagy a kis faháznak. A poénok is ülnek, a sikamlósabbak és az aktuálpolitikaiak különösen, a kereskedelmi tévék kreálta sztárok nem viszik el a showt - Verebes István mikroportba szuszogása rendkívül zavaró, de ezen túltehetjük magunkat -, nem feltűnősködnek, alázattal szolgálják az előadást, mégsem elég vérbő, mégsem elég cigányos, elég dévaj ez a Cigányszerelem. Ez az általam látott előadásokon alapvetően a színészeknek tudható be: nem érzik egymás rezdüléseit, nem segítik egymást át a gyengébb poénokon, nem állnak be rendesen egymás alá, hogy a másik tőlük, az ő segítségükkel vegyen lendületet, így az előadás akadozik, helyenként le is ül.

Az átirat is lehetett volna persze még formásabb, lehetett volna még vágni a jeleneteket, de mintha a Jolánt adó Peller Annán és a már említett Frankó Tündén kívül nem érezte volna senki, hogyan is kell operettet játszani. Verebes István és a Dragojánt adó Benkóczy Zoltán túl lassú volt. A Velich Rita csodaszép jelmezeiben pompázó cigányokról sütött, hogy csak játsszák a cigányt, az erdélyiekről, hogy csak mímelik a városiak nyüzsgésétől megriadt falubelit. Ahogy az erdő egyáltalán nem tűnt erdélyi erdőnek, úgy nem tűntek most az Operett színészei operettszínészeknek: Vadász Zsolt szépen adta a Zórikát visszahívó dalát, de nem volt benne elég keserűség, nem volt e dalban féltés, vágy, Dolhai Attila pedig nem volt elég hetyke Jóska.

A nyírfás megmagyarázható azzal, hogy ez az előadás először a távoli keletre készült, olyan helyre, ahol a nyírfa a tájképeket meghatározó alapelem, vagy azzal, hogy ez a fa Béres Attila számára erdélyi tájat idéz. A színészek enerváltságára viszont az sem lehet magyarázat, hogy tulajdonképpen önmagukat kellett adniuk, hiszen a kiindulópont a színház, számosan a komédiások közül komédiást játszanak, ma meg a magyar színészek ilyenek. Az ernyedettség az önreflexióval már csak azért is nehezen indokolható, mert a darab végén, mikor mindenki mindenkivel táncra kél, magyar a cigány kezét fogja, melák a nyurgáét, és együtt pörögnek, nagy egyetértésben, úgy tűnik az üzenet - amit Béres Attila közvetíteni kívánt - éppen az, hogy egyetértés és megbékélés ma már csak a színpadon van, az össztáncban, egy operettben. Odakünn olyan dermesztő a hideg, mintha Jekatyerinburgból fújnának egyenesen a szelek.

Cigányszerelem - Budapesti Operettszínház

Zene: Lehár Ferenc

Szöveg: Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky

Fordító-átdolgozó: Zoltán Pál

Dalszöveg: Gábor Andor, G. Dénes György

Szereplők:

Ilona, vidéki primadonna: Frankó Tünde / Kalocsai Zsuzsa

Józsi, cigányprímás: Dolhai Attila / Vadász Dániel

Dragoján Péter, erdélyi földbirtokos: Spindler Béla / Faragó András

Zórika, a lánya: Lukács Anita / Fischl Mónika

Berta, nevelőnő: Lehoczky Zsuzsa / Szulák Andrea

Jolán, Dragoján unokahúga: Szendy Szilvi / Kékkovács Mara / Peller Anna