Zenés színház

Béres Attila ismét Bukarestben rendez

2011.04.20. 12:10
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház főrendezője a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban rendezi a Budapesten nagy sikerrel játszott Rebecca című musicalt.

Béres Attila második alkalommal dolgozik a színházban: 2008-ban Lehár Víg özvegyét vitte színre sikerrel. A Sylvester Lévay-Michael Kunze-musical román fővárosi bemutatójára május 7-én kerül sor. Az előadás koreográfusa, csakúgy, mint a budapesti produkció esetében, Tihanyi Ákos, a jelmezeket Velich Rita, a díszletet Horesnyi Balázs tervezi, az előadás zenei vezetője Bolba Tamás. A musical nyolc szerepére mintegy száz jelentkezőt hallgattak meg két fordulóban.

Daphne du Maurier 1938-ban írta meg a musical alapjául szolgáló regényt, és csakúgy, mint a Jamaica Inn vagy a Madarak, a Rebecca is sikeresnek bizonyult a mozikban: a filmet A Manderley-ház asszonya címmel rendezte meg Alfred Hitchcock. A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d'Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. de Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. de Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit...

A Rebecca - A Manderley ház asszonya ősbemutatója 2006-ban Bécsben, a Raimund Theaterben volt, budapesti premierjére 2010. március 18-án került sor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.