Zenés színház

Bozsik Yvette Tündérkertet varázsol az Operett színpadára

2020.10.20. 12:20
Ajánlom
„Az Operettszínház újabb ünnepre készül” – mondta Kiss-B. Atilla főigazgató a Marica grófnő közelgő bemutatója kapcsán. Az október 23-tól látható operettet 96 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan ekkor mutatták be a Király Színházban, most pedig az új előadás szólistái, valamint Bozsik Yvette koreográfus-rendező, Berzsenyi Krisztina jelmeztervező és Cziegler Balázs díszlettervező idézték meg Kálmán Imre klasszikusát.

Ahogyan azt a Tasziló grófot Homonnay Zsolt is elmondta, nagyon komplex előadásról van szó, ami akár prózai műként is megállná a helyét. Megvan benne a dráma, komoly társadalomkritikát hordoz, ugyanakkor nem hiányzik belőle a szerelem, a romantika és a táncos-komikusokon keresztül a vígjátéki szál sem. Maga a szerep is igen összetett, ráadásul

énektechnikailag is kihívást jelent a színészek számára.

A készülő előadás próbafolyamata a megújulás jegyében zajlik, álom, mese és valóság keveredik a színpadon. Igazi totális színházat láthat majd a közönség, aminek – ahogy Kiss-B. Atilla fogalmazott – az Operett az egyik legkiválóbb helyszíne.

sajtotaj02-113824.jpg

Kiss-B. Atilla a Marica grófnő sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Bozsik Yvette egy

móriczi Tündérkertet álmodott a színpadra,

ahol a szerelmesek ugyanúgy egymásra találhatnak, mint például Shakespeare Szentivánéji álomjában, de mégsem akar elrugaszkodni a földtől. Olyan előadást képzelt el, amelyben a közönség szép lassan beavatódik egyfajta színpadi nyelvezetbe. Megtalálható lesz benne a groteszk látásmód, ugyanakkor visszahozza azt a természetközeli szépséget, ami itt van a szemünk előtt, noha egy kissé már eltávolodtunk tőle.

A jelmezek és díszletek is tökéletes összhangban vannak a koncepcióval: a ruhákat összesen 5000 virág díszíti, ebből 120 iparművészeti alkotásként, kézzel készült. A történet helyszínéül szolgáló épület pedig a Kolozsvár környéki kastélyokat idézi.

Nem feledkeznek el azonban arról sem, hogy a Marica grófnő tele van slágerekkel.

Olyan ismertté vált dallamok csendülnek fel ebben az elképzelt világban, mint a Mondd meg hogy imádom a pesti nőket, a Szép város Kolozsvár, a Te légy az álmom, vagy a Ringó vállú. Az előadáson a műfaj és a színház új karmester is avat, Pfeiffer Gyula főzeneigazgató mellett Dobszai Péter dirigál majd.

sajtotaj03-113624.jpg

Eleni Korani 2,5 millió forint értékű támogatást ajánlott fel (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Mindez azonban aligha jöhetne létre támogatók nélkül, Korani Eleni műkereskedő, műkincsszakértő elsőként ajánlotta fel a segítségét.

2,5 millió forint értékben 160 koronavírus-teszt költségét állja,

amit egy speciális orvoscsapat végez el. A tesztelést már meg is kezdték az intézményben.

Fejléckép: A Marica grófnő szólistái az előadás sajtótájékoztatóján (forrás: Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.