Hogy érzi magát, hogy ismét Budapesten lehet, és a Wagner-napokon énekelhet?
Imádok itt lenni! Már nem is tudom, mióta járok Budapestre, de az első pillanattól kezdve szívmelengető érzés volt részt venni a Wagner-napokon. Olyanok lettünk már, mint egy család, sok kolléga évről évre visszatér, és persze Fischer Ádám is mindig ugyanaz. (nevet) Nagyon koncentrált munka folyik, mégis kellemesen, felszabadultan érezzük magunkat.
Idén A walkür és Az istenek alkonya Brünnhildéjét énekli nálunk. Hogyan tudja újra felvenni a karaktert a tetralógia zárórészében, amikor nem szerepel a Siegfriedben?
Érdekes, ezen még sosem gondolkodtam. De nem is szokott vele problémám lenni, valószínűleg azért, mert már sokszor énekeltem a Siegfriedet. Nincs hiányérzetem, mert pontosan tudom, mi történt Az istenek alkonyáig, és könnyű kapcsolódni. Elő szokott fordulni, hogy a produkciók különböző Brünnhildékkel játsszák az egyes részeket, úgyhogy hozzá is szoktunk már ehhez a rendszerhez. Amikor először megkaptam a szerepet, a Siegfrieddel kezdtem, mint a legtöbben, utána került sor A walkürre, és végül mind a hármat elénekeltem egy produkcióban. A Siegfriedet sosem volt probléma önmagában előadni, bizonyos értelemben kerek egész, úgy érzed, lezárul a karakter története.
Emlékszem, A walkürrel sokkal több problémám volt. Amikor befejeztem, valami hiányzott, ahogy Brünnhilde elalszik, nyitva marad a történet.
Amikor aztán mind a három részt megcsináltam, ez az érzés eloszlott, mert teljes képet kaptam a lelki folyamatáról.
Vissza tudja idézni, hogyan változott a karakterről való elképzelése?
A karrierem során sok különböző karmesterrel, rendezővel és énekes kollégával dolgoztam már a Ringben. Brünnhilde nagyon összetett karakter, és minden alkalommal új színekkel gazdagodik, amikor befejezek egy produkciót, érzem, hogy megint több lett valamivel. Nem feltétlenül azért, mert új a rendezés és a kosztüm, hanem például a többi szereplő miatt, egyszer csak történik valami, és máshogy csináljuk a jelenetet, mint korábban. Sosem válik unalmassá, akkor se, ha már hússzor, ötvenszer vagy épp százszor formáltam meg a walkürlány alakját.
És minél többször játszottál el egy részt, annál nagyobb a szabadságod is. Jobban bele mersz menni az apró részletekbe, felvenni a szemkontaktust a többiekkel, hagysz időt a dolgokra.
Szerencsés vagyok, hogy ennyiszer énekelhetem a szerepet.
Iréne Theorin (Brünnhilde) és Aris Argiris (Wotan) A walkürben (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Müpa)
Az ön interpretációjában az egyik legszebb rész, amikor Az istenek alkonyában Brünnhilde a távolból búcsút vesz Wotantól. Meg tud bocsátani a főistennek?
Most Brünnhildét vagy Irénét kérdezi? (nevet) Művészként mindig nyitottnak kell maradnom, hiszen különböző instrukciókat vagy kéréseket kaphatok a produkciók során. Képesnek kell lennem mindenre, és bárkivé át kell tudnom alakulnom. A pályám kezdete óta arra törekszem, hogy a tapasztalataim és a képzettségem segítségével oldjam meg a karaktert, de nem válhatok túlságosan eggyé vele.
Persze kapcsolódnom kell az érzéseihez, de nem vehetem magamra azokat. Hiszen játszom olyan figurákat is, mint például Turandot, aki sorra gyilkolja meg a hercegeket.
Időnként többet viszel bele a saját lelkedből és érzéseidből a szerepekbe, máskor kevesebbet, és ez a különböző életperiódusokban is változhat.
És ha azt kérdezem, az idei Brünnhildéje meg fog-e bocsátani Wotannak?
Úgy hiszem, igen. Hiszen azért választja a tűzhalált, mert tudja, ez a helyes döntés. Egy istenség képességeivel, ugyanakkor emberi érzésekkel is rendelkezik. Képes megbocsátani, bármilyen nehéz is. És ha ezt én személy szerint nem tudnám elfogadni, nem játszanám több mint húsz éve.
Egy nappal az előadás előtt beszélgetünk. Mit szokott ilyenkor csinálni? Van valamilyen szokása vagy titka, ami segít tökéletes formába kerülni?
Hát, ez a tökéletes forma érdekes kérdés, mert minden egyes napunk különböző. Persze a tökéletesség a cél, de ritkán érjük el. Brünnhilde szerepe minden alkalommal olyan, mintha maratont futnánk. Amikor elkezdtem ezeket a hosszú szerepeket énekelni, rájöttem, hogy az embernek csak csinálnia kell, és bíznia a technikájában, miközben megpróbál eleget aludni és enni, mert energiára is szükség van hozzá. Fontos a folyadék is, mert rengeteget izzadunk a színpadon. Van ugyan egy pár szokásom, még ha nem is mindig vallom be őket, vagy akár nem is tudatosulnak bennem. Ilyenkor eléggé kerülöm a társaságot, már az előadás előtti napon is, ma is csak a postára mentem el, hogy egy csomagot küldjek haza, Svédországba. Remélem, ennyi felkészülés elegendő lesz holnapra!
Fejléckép: Iréne Theorin (fotó/forrás: Chris Gloag / Müpa)
hírlevél
