Az ausztrál-zsidó származású rendező, Barrie Kosky az utóbbi évtizedben erősen nyitott a könnyebb műfaj felé, operettek, musicalek, illetve a Kurt Weill–Bertolt Brecht alkotópáros művei színesítették a korábban elsősorban operai munkásságát.

míg végül Kosky úgy döntött, létrehoz egy előadást, amelyet teljes egészében a nem mindennapi művész adottságaira épít. Ebből először egy teljes egészében a zenére összpontosító Weill-est lett (maga a neves rendező ült a zongoránál), míg a 2023-ban bemutatott …und mit morgen könnt ihr mich! (melynek címe a zeneszerző 1929-es, Happy End című darabját idézte) a legváltozatosabb színpadi szituációkba helyezte a dalokat.

Katharine Mehrling és Michael Fernandez az …und mit morgen könnt ihr mich! előadásában (Fotó/Forrás: Barbara Braun / Komische Oper Berlin)

A huszonegy sláger nem adott ki kerek történetet, még ha elő is fordult, hogy néhányuk lazán összekapcsolódott, inkább egyfajta töredezettség, revüszerű szerkezet jellemezte az előadás felépítését. A két főszereplő, az énekesnő és a táncművész Michael Fernandez megannyi különböző alakban jelent meg, miközben mögöttük hömpölygött a Komische Oper statisztériája által festett, ugyan nem teljesen közömbös, de fokozatosan elidegenedő nagyvárosi világ, amellyel ők csak laza kapcsolatot tartottak fenn. Inkább az egész szituáció hátterét és hangulatát határozza meg ez a kissé mélabús közeg, amely nemcsak távolinak hatott, de azt érezhettük, hogy nem is lehet közel kerülni hozzá. Szerelem, csalódás, társadalom peremére kerülő figurák, lázadás és beletörődés, tipikusan női és általánosan emberi sorsok jelentek meg, és a világ minden romlottsága ellenére egyfajta humor is, a minden viszontagságon áttörő élni akarás.

Már leírva is elképesztőnek tűnhet mindaz a művészi teljesítmény, amit Katharine Mehrling az előadás alatt nyújtott, hát még végignézve,

Vagy egy tucatnyi átöltözés során (a jelmezeket Victoria Behr tervezte) egyik pillanatról a másikra új karakterként lépett színre, és egy-egy villanás erejéig mindegyiket teljes életével, komplex történetével állította elénk. Legyen szó a Koldusopera Salamon-dalának melankolikus filozófiájáról, a Happy End Surabaya-Johnnyját siratva vádoló asszony öt percbe sűrített drámájáról, hogy csak néhány különösen emlékezetes részletet emeljünk ki. Minden dal egy önálló világ lett; kicsit ugyan kiábrándultan, néha cinikusan, máskor elnézően megjelenített univerzum. Nem túl gyakran fordul elő, hogy egyetlen előadó gondolat és kifejezés ilyen tárházát tudja felvonultatni!

Jelenet az …und mit morgen könnt ihr mich! előadásából (Fotó/Forrás: Barbara Braun / Komische Oper Berlin)

Ugyanakkor nem szabad elvitatni a többi közreműködő szerepét sem az előadásban. Michael Fernandez Mehrlinghez hasonló kaméleon, játsszon férfit vagy nőt, extravagáns vagy hétköznapibb figurát, elképesztő mozgáskultúrájával mindegyikben hiteles lett – vagy épp mesterkélt, ha a szerep úgy kívánta, ráadásul a két előadó között kiváló összhang alakult ki. A produkció zene vezetője, Kai Tietje felelt a hangszerelésekért is, emellett ő vezényelte ezen az estén a Komische Oper Zenekarát. A muzsikusok kiváló stílusérzékkel tudták megmutatni a Weill-muzsika savát-borsát, valódi időutazásra hívva a közönséget. Amit hallottunk tőlük, egyszerre volt végtelenül hatásos, és közben igen magas színvonalú muzsikálás.

Mondják: a globalizálódó világban egyre kevésbé őrzik meg a városok egyedi kulturális karakterisztikájukat. A Komische Oper nem először bizonyította, hogy olyasmire képesek, amire egyetlen másik intézmény sem a világon: Berlin sajátos történelmi-szellemi hátterén alapuló, megismételhetetlen előadásokat létrehozni.

Fejléckép: Katharine Mehrling az …und mit morgen könnt ihr mich! előadásában (fotó/forrás: Barbara Braun / Komische Oper Berlin)