Sőt, mintha közülük többen szándékosan rombolnák a kivételesség és különlegesség dívákat kötelezően körülvevő mítoszát akkor, amikor még sokadrangú pletykalapok egynyári celebjeit megszégyenítő sztorikban is feltűnik a nevük. Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy marketingfogásról van-e szó vagy csupán véletlenül tudunk meg a kívánatosnál több információt az imádott hölgyekről. A végeredmény szempontjából persze egyre megy, hiszen a recept működik: a pletykaízű valóságmorzsák még több albumot adnak el, még több operaházat és koncerttermet töltenek meg.  Az operavilág sztárjai nemcsak eladott lemezeik példányszámában kelnek versenyre a popszakmában dolgozó kollégáikkal, hanem a körülöttük gerjesztett felhajtásban is. "Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam" - ez az olykor zavarba ejtő szalagcímek és interjúrészletek közös nevezője. "Kopasz férfinak maszkíroztatta magát az énekesnő új lemezének imázsfotóihoz" (Cecilia Bartoli). "Tizenöt különböző módon tudom elkészíteni a tojást reggelire... Imádok enni, kizárt, hogy diétába fogjak; felejtse el!" (Anna Netrebko). "Fiatal művészként arra vágytam, hogy Aspenbe költözzek, masszőr legyek és leborotváljam a fejemet kopaszra" (Renée Fleming). "Egy olyan országban nőttem fel, ahol az embernek nem lehetett saját véleménye, ez pedig mára erőssé tett... Van bátorságom ahhoz, hogy forradalmár legyek" (Angela Gheorghiu).

Misszió és krimi

Három évvel ezelőtti albumának, a Sacrificiumnak a borítóján Cecilia Bartoli mint "castrata" jelent meg: egy antik márványszobor ruhátlan férfi testére montíroztatta a fejét, új CD-jén, a nemrég a boltokba került Mission címűn pedig kiismerhetetlen tekintetű, tarfejű klerikusként tűnik fel, aki az ördögűzők gyakorlott mozdulatával mutat fel egy keresztet. Az eladási listák éléről kiűzhetetlen olasz énekesnő köztudottan zenetudós is: bő évtizede Vivaldi-albuma alapanyagát a torinói könyvtárban végzett kutatásai adták, most a tizenhetedik-tizennyolcadik század fordulóján működött Agostino Steffani életművébe betekintő Mission a British Library-ben fellelt szinte ismeretlen kottáknak köszönheti létét. Irigyei szerint persze az albumain azért olyan sok a világpremier felvétel, hogy a kritikusai véletlenül se méricskélhessék teljesítményét másokéhoz. Hogy Bartoli másban is tud kivételes lenni, azt a Mission megjelenését kísérő egyedülálló kampány bizonyítja: a kiadó az albumnak önálló weblapot hozott létre, ahová az elmúlt hónapokban nyolc kisfilmet töltöttek fel. A rejtélyes komponistát és a CD elkészítését egy krimi titokzatosságával bemutató klipekben egy-egy kulcsszót rejtettek el, amiket beütve egyre közelebb kerülünk a titokhoz, s a legelszántabb rajongók az album részleteit is meghallgathatták, még mielőtt az a boltokba került volna. A detektívmunka a könyvesboltokban folytatódik: Bartoli az ünnepelt amerikai krimiszerzőt, Donna Leont kérte fel, hogy írjon egy Steffanit középpontba állító bűnregényt - ez lett a lemezzel egy időben megjelent The Jewels of Paradise.

Mindent Annáról

A civilben is legendásan közvetlen Bartolin messze túltesz az orosz szoprán, Anna Netrebko, akivel már rég nem csak a színpadon lehet találkozni. Ásványvíztől samponig már sok mindent reklámozott, de divatlapok címoldalain is éppúgy rendszeresen feltűnik, mint amilyen otthonosan mozog a különböző színvonalú és nem feltétlenül operarajongó törzsközönséggel rendelkező tévéshow-kban. Aki nem hiszi, járjon utána az interneten: tavaly májusban például a Wetten, dass...? című sikeres német tévéműsorban Netrebko szalmakalapot öltött, majd így várta, hogy párja, Erwin Schrott ragadós piros labdákat dobáljon a fejfedőjére... Netrebko a rajongóit beengedi a hálószobájába is: egy félkomoly riporteri kérdésre, ami azt firtatta, hogy a szerelem pillanataiban milyen nyelven beszél gyermeke apjával, habozás nélkül válaszolta, hogy természetesen spanyolul. A sürgő-forgó Anna a konyhában is megtekinthető és meghallgatható. A szoprán imád szupermarketbe járni, szereti a vaníliaés a csokifagyit (fia, a kicsi Tiago inkább a gyümölcsös jégkrémért van oda), fellépései napján pedig a vörös- és fokhagymán kívül bármit megeszik. Gondolnánk- e, hogy az ilyen és hasonló releváns információkat tartalmazó rövid, egy-másfél perces videoklipeket eddig közel kilencszázezren nézték meg a legnagyobb videomegosztó Ask Anna elnevezésű oldalán? Netrebkóék háza táján ugyanis bárki kíváncsiskodhat: a rajongói kérdések közül havonta néhány kedvére valót kiválaszt, amire azután a maga lehengerlő modorában válaszol is.

Királynő - humorérzékkel

A Metropolitanből világszerte élőben sugárzott operák szüneteiben a kamerának habozás nélkül grimaszoló Netrebkótól az eff éle fesztelenség talán nem is oly meglepő, viszont a közvetítéseket gyakran háziasszonyként vezető hideg szépség, Renée Fleming korábban idézett kitárulkozása legalábbis szokatlan. A dívákról alkotott hagyományos, arisztokratikus elképzeléshez látszólag ugyanis az ünnepelt amerikai szoprán áll a legközelebb, akit a Corriere della Serra néhány éve a "Metropolitan királynőjének", az "opera Grace Kelly-jének" nevezett. A pályáját céltudatosan és türelmesen építő, a bevallottan a klasszikus operarendezésekhez vonzódó, de a jazz iránti rajongását soha fel nem adó Flemingnek szerencsére humorérzéke is van. Egy interjúban előbb udvariasan hárította a kérdést, hogy adna-e zártkörű koncerteket cégeknek, majd visszakérdezett: "Várjon csak: ugye, ez a Wall Street Journalben fog megjelenni? Igen, nagyon szeretnék több magánkoncertet adni."

Lemond vagy nem mond le?

Ez persze gyakorlatilag semmi ahhoz képest, amit a román sztár, Angela Gheorghiu művel. Legkitartóbb rajongói is szinte csak a lemondott szerepléseit emlegetik, s még a viszonylag jóindulatú újságírók is azzal kezdik a róla szóló beszámolókat, hogy önálló művészetté emelte az operaigazgatókat és koncertszervezőket végromlásba döntő váratlan lebetegedéseit. Gheorghiu ugyanis kollégáihoz képest jóval aktívabban vállal részt a színpadi karakterek megformálásában, még akkor is (vagy főleg akkor?), ha az a rendezőnek nem való ínyére. 2011-ben a MET új Faust-előadásától azért lépett vissza, mert a rendezés az énekesnő véleménye szerint túlságosan messzire távolodott a francia romantikától, korábban pedig egy japán Carmen-turnét mondott le azért, mert Micaelaként szőke parókát kellett volna viselnie. Nem csoda, hogy egy blogon két éve bárki szavazhatott az Angela Gheorghiu Cancellometer, vagyis "lemondásjelző" segítségével arról, hogy a szoprán vajon melyik fellépését fogja legközelebb töröltetni... Nemrég még a volt férjével, Robert Alagnával folytatott macska-egér harctól voltak hangosak a lapok, egy idén májusban olaszul megjelent, meglehetősen szókimondó interjújában viszont már arról beszél, hogy 2016-ig tele a naptára. Meg arról, hogy ha Pavarotti ma menne el egy meghallgatásra, a külseje miatt egy hangot se énekelhetne, máris elküldenék; hogy szeretne Roberto Benigni egy filmjében játszani, és hogy ha újjászületne, legszívesebben Meryl Streep bőrébe bújna. Máskor meg saját - a fentiekből következően élőben alig hallható - hangja már-már mágikus erejéről sem átallt nyilatkozni: kijelentette, hogy oly csodás hangi adottságai vannak, amivel képes betegeket gyógyítani.