Zenés színház

Európa kultúrájának megmentésére indított petíciót Jonas Kaufmann és Ludovic Tézier

2020.04.28. 11:55
Ajánlom
A petícióval a munka nélkül maradt művészeket akarják támogatni és meg akarják védeni opera világát védelme az európai országokban.

Mi, művészek alázattal kérünk mindenkit, aki egyetért vele, írják alá ezt a petíciót, hogy támogassák egy olyan társadalom eszméjét, melyben a szépség és a kultúra nem tűnik el, és egy olyan Európát, melynek feladata saját civilizációjának legszebb öröksége, a művészet megőrzése

– fogalmaztak a petícióban. Tézier és Kaufmann számos alkalommal énekelt már együtt, például Verdi Aida, és Don Carlos című operáinak előadásában is.

A change.org weboldalon olvasható petíciót öt nyelven - az angol mellett franciául, spanyolul, németül és olaszul is - kiadták.

A művészek kiemelték: vigasztaló, hogy a drasztikus korlátozások idején sok színház és művész ingyen rendelkezésre bocsátja művészetét, miközben sok szerződés érvényét veszti kis összegű kompenzáció mellett vagy kompenzáció nélkül.

Ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy a színház valóban csak a színpadon él. "Ennek az egyedülálló művészeti formának és minden művészének a létezése olyannyira veszélyben van, mint még soha történelme során" - írják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.