Zenés színház

Frankfurttól Fokvárosig

2013.04.23. 13:42
Ajánlom
Április 22-én este átadták az International Opera Awards díjait a londoni Hilton Park Lane hotelben. Az operajátszás gyakorlatilag valamennyi részletére kiterjedő, Oscar-jellegűnek szánt, újonnan alapított elismerést, amelyet a továbbiakban évente terveznek kiosztani azzal a céllal, hogy az opera műfaját közelebb vigyék a közönséghez, egy nagyrészt színházi szakemberekből és operakritikusokból álló, tíz tagú zsűri ítélte oda a kitüntetetteknek.

A világ legjobb társulata a Frankfurti Operáé lett, maga mögé utasítva a Theater an der Wien, az Opéra National de Lyon és a Staatsoper Stuttgart művészeit és személyzetét. A zsűri azzal indokolta döntését, hogy a Bernd Loebe intendáns vezetése alatt álló zenés színház az egyik legjobb európai operaházként szilárdította meg pozícióját a kulturális intézmények között.

A férfi operanékesek erős mezőnyében Jonas Kaufmann nyerte el a díjat Bryn Terfel, Piotr Beczała, Aleksandrs Antonenko, Joseph Calleja és Luca Pisaroni elől - nem utolsó sorban a Carmenben nyújtott alakításáért -, míg az énekesnők jelöltjei közül a Wagner-operák csillaga, a svéd Nina Stemme részesült a kitüntetésben, amelynek várományosa volt Joyce DiDonato, Evelyn Herlitzius, Sarah Connolly, Catherine Naglestad és Béatrice Uria-Monzon is. A legjobb operadirigensnek a brit Antonio Pappanót, a Királyi Operaház (Covent Garden) zeneigazgatóját találták.

Két kategóriában is díjat kapott az orosz színházművészet Arany Maszk-díjával is elismert orosz direktor, Dmitrij Csernyakov: elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, és a Holland Operával közösen részesült a legjobb első produkció díjából is, amelyet Rimszkij-Korszakov operája, a Legenda a láthatatlan Kityezs városáról és Fevronyija szűzleányról előadásának ítéltek oda.

A legjobb világpremier díját George Benjamin Written on Skin című darabja kapta, amely Franciaországban, az Aix-en-Provence-i fesztiválon debütált, mielőtt turnéra indulna a világ nagy operaházaiba. A fiatal énekesek kategóriájának győztese Sophie Bevan brit szoprán lett, míg a legjobb új karnagy/rendező kategóriában Daniele Rustioni olasz dirigens kapta az elismerést.

A legjobb zenekarnak a Metropolitan Operáét találták (a közönségbarát operaház mezőnyét is megnyerte a híres New York-i intézmény), a fesztiválok győztese Salzburg lett, a legjobb kórus díját pedig a Fokvárosi Opera énekkara érdemelte ki. Életműdíjjal George Christie, a brit Glyndebourne Operaház egykori igazgatójának munkásságát ismerték el.

A hétfő esti gálán John Allison, az Opera Magazine főszerkesztője reményét fejezte ki, hogy az új díjak több elismerést hoznak e gazdaságilag nehéz időkben az operaházaknak, amelyek közül sok anyagi gondokkal küszködik a magánadományok és az állami támogatások csökkenése miatt.

A díjazottak teljes névsora az International Opera Awards honlapján olvasható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.