– ezt a nyilatkozatot írta alá az Index információi szerint a Magyar Állami Operaház számos énekese. A nyilatkozat aláírása Ókovács Szilveszter kérésére történt, előzménye pedig egy több mint egy éves botrány, amely a Porgy és Bess legutóbbi, Erkel színházi színpadra állításától kíséri az Operát.

tehát a cselekményben szereplő két fehér rendőrt kivéve mindegyik karaktert fekete énekesnek kell alakítania. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Porgy-t szerte a világban csak vendégművészek játszhatják, ahogy az például 2017-ben a Margitszigeten történt.

Porgy és Bess a Margitszigeten 2017 nyarán (Fotó/Forrás: Toldy Miklós / Budapesti Nyári Fesztivál)

Tavaly viszont sikerült egy olyan szerződést aláírniuk az Operaháznak és a jogutódoknak, amelyben nem volt benne az „all black cast” kitétel. (Hogy ez miként sikerült, arról az Opera jogi osztálya ebben a cikkben beszélt.) Így négy előadásra törvényesen színpadra állhatott a Porgy, olyan énekesekkel, mint Palerdi András, Bakonyi Marcell, illetve Létay Kiss Gabriella és Sáfár Orsolya. Ha van olyan, hogy fekete hang, akkor ők egyáltalán nem azok, viszont a négy előadás lement gond nélkül – lévén, hogy a szerződés érvényben volt.

A jogutódok ekkor kaptak a fejükhöz, de a négy előadást tekintve már csak annyit tehettek, hogy kötelezték az Operát, hogy a plakátokon jelenjen meg, hogy ez az előadás „ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel”.

A hazai és a nyugati sajtó persze felkapta a történetet, a New York Times és a Guardian egyaránt írt az esetről, ahogy számos zenei szaklap is. Ókovács Szilveszter pedig, mintha csak szítani akarná a botrányt, a kezdetektől leszögezte, hogy a Porgy letiltása a valódi faji megkülönböztetés: „Mi az, hogy csak fekete szereplők? A fekete egy színt jelent? Akkor határozzák meg, hogy a színskála pontosan melyik színe megfelelő. Vagy származást?” – nyilatkozta.

A Porgyt áprilisban újra játszani kezdték, és bár voltak arról hírek, hogy a jogutódok meg akarják akadályozni az előadást, nem kísérte botrány az estéket. Ennek ellenére Ókovács az Operaház évadbejelentő sajtótájékoztatóján rögtön szóba hozta a dolgot, és az esemény végén, amikor személyes interjúkra invitálta a sajtót, hozzátette, hogy a Porgy-témával hozzá menjünk, az az övé.

Ókovács Szilveszter (Fotó/Forrás: Emmer László)

Most akkor ki az, aki faji megkülönböztetést alkalmaz?

Az a nyilatkozat, amelyből cikkünk elején idéztünk, Ókovács Szilveszter gondolkodását tükrözi, aki felteszi a kérdést, hogy ki a fekete, ki számít feketének, mi alapján döntjük el, hogy ki mennyire afroamerikai. Ugyanígy érvelnek a nyilatkozatot aláírók: mivel többé-kevésbé mindenki a világon találkozik a fekete kultúrával a bluestól a rapig, ezért joguk van arra, hogy elénekeljék a Porgy és Bess-t. A Serenát alakító Bakonyi Ildikó például így beszélt az Indexnek arról, miért tudott azonosulni a nyilatkozattal:

„Nem hazudtunk arról, hogy genetikailag fekete lenne a származásunk: ilyesmiről szó sem volt a nyilatkozatban.

Gershwin zenéje, a jazz és ezzel együtt az afroamerikai kultúra és művészet az összemberiség kulturális örökségét képezi, mindennapjaink részét képezi, hiszen napi szinten élvezzük ezt a kultúrát, ezt a zenét, így az identitásunk elválaszthatatlan részévé vált. Ebben semmi sértő nincsen senkire nézve.”

Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség ilyen nyilatkozatra, a főigazgató válasza különös logikát követ.

„Magyarországon nincs bőrszínnyilvántartás, bűnügyben sincs, személyes adat, és nem tudom megmondani a szereposztásról, hogy ez megfelel-e vagy nem felel meg a feltételnek, ezért inkább megkérdezem tőlük.”

Porgy és Bess (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Opera)

Van ennek neve

Pedig annak, amit Ókovács jelenleg csinál, az angolban neve is van: cultural appropriation, magyarra így lehetne fordítani: kultúrakisajátítás.

viselni, és ezzel bármilyen szinten nehezebb helyzetbe hozzák annak képviselőit. Például úgy, hogy alapesetben egy budapesti Porgyhoz hívni kéne egy fekete operatársulatot – így viszont nem.

Volt ebből hazánkat érintő eset is, amikor a Dior divatház 30 ezer euróért árult egy olyan ruhadarabot, amely a bihari hímzést másolta, vagy amikor Lena Hoschek grazi divattervező Kiss Me Piroschka néven árult matyómintás ruhákat.

Na most tegyük fel, hogy a világ minden országa úgy járna el a Porgyval, mint Ókovács Szilveszter. A Gershwin-opera jogbirtokosai nem véletlenül szeretnék, hogy – ahogy az a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon két éve is megvalósult – a Porgyhoz fekete énekeseket kelljen hívni. George Gershwin valódi „jazz-operát” akart írni a művel, és ragaszkodott ahhoz, hogy a premieren feketék énekeljék a feketék szerepeit, mert félt, hogy a fehér énekes nem képes az idiomatikus interpretációra. Az, hogy az „all-black cast” kitétele csak a testvérét jócskán túlélő Ira Gershwin végrendeletében található, nem magyarázható úgy, hogy nem kell figyelembe venni. A Porgy évtizedek alatt vált az operarepertoár ünnepelt darabjává, és amikor megszületett, a faji előítéletek miatt nem az volt a kérdés, hogy fogják-e fehérek játszani, hanem hogy lesz-e egyáltalán színház, amelyik felenged a színpadra egy fekete operát.

Kapcsolódó

Gershwin megírta a Nagy Amerikai Operát

Nem fogadta kirobbanó siker: az emberek nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy egy opera a jazz és a blues elemeiből építkezik. Pedig a Porgy és Bess egyike a valaha írt legjobb operáknak.

Ókovács Szilveszter arra hivatkozva tartja műsoron a Porgyt, hogy az az egyetemes zenekultúra kincse, nem lehet csak a feketéké. George Gershwin elsődleges megfontolásai zeneiek voltak, Ira Gershwin pedig szerepet szeretett volna adni azoknak az afroamerikai operistáknak, akik valóban nehezen jutottak munkához. Az Operaház azt állítja, hogy szerződés híján is elutalták a jogdíjat a megfelelő helyre. Lehet, hogy legközelebb megpróbálok úgy bejutni az Operaházba, hogy nem állok sorba a pénztárnál, hanem leteszem a küszöbre a pénzt, és helyet foglalok a páholyban. Akár ülnek ott, akár nem.