Milyen motivációkkal pályázta meg a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztját?
A motiváció éppen adott volt az életemben, mert azt éreztem, a zenei karrieremben olyan szintre jutottam, ahol már nem az egyéni sikerek és örömök motiválnak, hanem az, hogy választott hazámért és a magyar kultúráért tegyek valamit. A motiváció mellett az időzítés is fontos volt, mert „a jókor, jó helyen” érzés fogalmazódott meg bennem akkor, amikor egy szakmai csapat felkeresett.
Éppen itthon voltam, és éppen tenni akartam a közért!
Tehát a motiváció és az időzítés találkozása adta meg az utolsó lökést az induláshoz. Korábban a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnál voltam évekig állandó karmester, majd három évig zeneigazgató, amikor részt vettem a Bartók Terem felújítási folyamatában is. Már harminchat éve élek Magyarországon – magyar állampolgár is vagyok –, de az utóbbi húsz évben nagyrészt külföldön dolgoztam. 2002-ben Athénban megnyertem a Mitropoulos-karmesterversenyt, ami után sok felkérést kaptam a világ minden tájáról. 2018-2020 között kulturális és művészeti igazgatója voltam a budapesti Gül Baba Kulturális Központnak és Kiállítóhelynek. A Covid kitöréséig rendszeresen tartottam zenekari mesterkurzusokat karmestereknek, itthon és külföldön egyaránt. Amikor a pandémia alatt minden leállt, úgy éreztem, ez fordulópont lehet az én életemben is. Egy ilyen nagy krízis közben az ember sok mindent átértékel magában. Ekkor fejeztem be a filozófiai doktori tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen, elkészítettem nyolcszáz oldalas, háromkötetes filozófiai tanulmányomat. Amikor tavaly ősszel megjelent az Opera főigazgatói pályázata, nem csigázta fel a fantáziámat. Aztán az első pályázat sikertelen lett, és ez már felkeltette az érdeklődésemet, mi is történik most az intézmény körül. Újra kiírták a pályázatot, immár több nyelven, és (az egyik) elvárás a nemzetköziség lett.
Úgy tűnt, a minisztérium máshogy képzeli az Opera leendő vezetőjét, mint eddig.
Többen kérdezték, nem találom-e vonzónak a lehetőséget, majd ezután keresett meg az említett szakmai csapat, hogy csatlakoznék-e hozzájuk főigazgató-jelöltként. Már az első beszélgetésünkön kiderült, mennyire hasonlóan gondolkodunk György Péter Bruno producerrel és Egerházi Attila balettigazgató-koreográfussal. Így belevágtunk.
Melyek a pályázata legfontosabb pontjai?
Szakmai programnak nevezem a pályázatomat, és konstruktív hozzáállással alkottam meg. Nem újrateremteni akarok dolgokat, hanem a meglévőkre építeni. Ókovács Szilveszter munkáját nem szabad alábecsülni, miközben jelenleg azért akad olyan az Opera működésében, ami további fejlesztésre szorul. Figyelembe kell venni a technológia és a társadalom változásait, és ez csak látszólagos ellentmondás azzal szemben, hogy az operai hagyomány a múltban gyökerezik. Hogyan lehet régit és újat összeegyeztetni? Ehhez szemléletváltás szükséges, amihez a kommunikáció a kulcs, a közbeszéd megfelelő tematizálásával.
Első lépésként vissza szeretném adni az Ybl-palotának az eredeti nevét: „Magyar Királyi Operaház”.
Ezáltal csatlakoznánk a mindössze hat másik királyi operaházhoz Európában. A három helyszínen működő társulatnak viszont Magyar Nemzeti Opera lesz a neve, ahogyan van Magyar Nemzeti Balett, Nemzeti Filharmonikus Zenekar és így tovább. Az állami szó rossz emlékeket ébreszt, a nevet az előző rendszerből örököltük. A névváltoztatás egy lépés a nemzetköziség felé, mivel az európai operák nagy része is nemzeti opera, kivéve Ausztriában és Németországban, ahol a saját történelmi múltjuk miatt csengene rosszul ez a szó.
Dr. Ertüngealp Alpaslan (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)
Ez a névváltoztatás tehát egyfajta brandépítés lenne?
Pontosan, ez lenne a rebranding első lépése. A nemzeti szó arra is utal, hogy a magyar nemzeti értékeket meg kell őrizni. Következő lépésként tehát megfelelő szakmai programra, művészeti tartalomra, műsorpolitikára van szükség. Ezen a területen finomításokkal tovább lehet haladni az Ókovács Szilveszter által megkezdett úton, de a gazdaságos működésre kell fókuszálni. Ezért csökkenteni kell a premierek számát, évi öt-hat opera-, illetve ugyanennyi balettpremiert tervezek. A világon kétfajta játékrend létezik, a repertoárszínházi és a stagione rendszer, utóbbi esetében egy-egy produkcióra állnak össze a művészek. Vannak köztes megoldások is, és jelenleg a budapesti opera így működik. Magyarországon a repertoárjátszásnak van hagyománya, ráadásul
épp válsághelyzetben vagyunk, a szomszédban háború dúl, gazdasági problémák, energiakrízis fenyeget, ilyen esetben biztonságosabb megőrizni a már bevált működési rendszert.
Ugyanakkor az operákat többször kellene játszani, és újra műsorra tűzni a későbbi években. Hatékonyabb és gazdaságosabb működés szükséges. A balettrepertoárban a Seregi- és a Harangozó-koreográfiákat szeretném visszahozni, és az eredetik mellett összekapcsolni az azóta létrejött technológiai fejlesztésekkel. A balettegyüttest szét lehetne választani klasszikus és modern repertoárra specializálódott táncosokra, mert a kettő más fizikai adottságokat, mozgáskultúrát igényel.
Milyen szerepet szánna az Opera három játszóhelyének?
Az Operaháznak nagy a presztízsértéke, főleg most, a felújítás után, ott a klasszikus repertoárt kellene játszani. Ugyanakkor az Erkel Színháznak nagyobb a nézőtere, és szélesebb a színpada, ezért nagyobb lélegzetű produkciókat tudok elképzelni benne. Másrészt befogadóházként is működhet, akár más zenei műfajok produkcióit is elő lehet ott adni – sajnos egyelőre csak a fűtési szezonon kívül, az ismert körülmények miatt. Az Eiffel Műhelyház pedig kísérleti színház legyen, oda lehet vinni a kortárs operákat, illetve a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak szóló programokat, akár interaktív formában is, mert alkalmas rá a helyszín. Mindezek mellett a művészek új generációjára is figyelni kell, fontos, hogy a saját tehetségeinket, énekeseinket, zenészeinket, táncosainkat, koreográfusainkat, rendezőinket felkaroljuk. Együtt kell működni partnereinkkel, a Zeneakadémiával, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel, a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és más intézményekkel is.
Az Opera nem oktatási intézmény, de egy mentorprogramot szeretnék kidolgozni, amellyel segíthetünk a pályára lépő fiatal művészeknek,
hogy bekapcsolódjanak az intézmény működésébe. Az így kinevelt tehetségeket akár exportálni is tudjuk, hogy elvigyék a nagyvilágba a magyar kultúra hírnevét, de biztos vagyok benne, hogy egy részük ezután vissza fog térni hozzánk.
A gazdaságosság a pályázati kiírásnak is fontos eleme, milyen további tervei vannak ezen a területen?
Turnéra ne önköltségen menjünk, hanem kapjunk meghívást! Legrosszabb esetben is nullszaldós legyen a külföldi vendégszereplés! Ugyanakkor a gazdaságosságra törekvés mellett sem lenne jó jegyárat emelni, mert nem tudják megfizetni a nézők. Erre van is egy kettős megoldási javaslatom. Ha pedig a repertoárszínházi működést akarjuk megerősíteni, ahhoz egy magánénekesi társulat szükséges, ami a korábbi formájában tizenegy éve nem létezik. Ez szintén költséghatékonyságot jelentene, és már ki is dolgoztuk a jogi és gazdasági formáját.
Hetven-nyolcvan énekest kell szerződtetni, tehát a fellépők nagy része legyen társulati tag, de persze ezt az állományt nem lehet egyik pillanatról a másikra létrehozni,
csak lépcsőzetesen. Ebben fontos szerep jutna az említett mentorprogramnak, amivel kinevelnénk egy új művészgenerációt, miközben a meglévő jó hangokat is meg tudnánk őrizni. Emellett ki kell emelnem, milyen fontos segíteni a vidéki színházakat, és együttműködni a határon túliakkal is, koprodukciók formájában.
Dr. Ertüngealp Alpaslan (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)
Milyen változásokat tervez az Opera műsorpolitikájában?
Nagyon hiányolom a szimfonikus hangversenyeket, a kórus a cappella koncertjeit, hogy az együttesek ne csak opera-előadásokban vegyenek részt. Kamarazenei hangversenyeket is kellene tartani, mert nagyon jó muzsikusok, énekesek dolgoznak az Operában. A legnagyobb operaházak is rendeznek koncertsorozatokat, nálunk is voltak ilyen irányú törekvések az utóbbi időben, de ezek a kezdeményezések nem lehetnek pusztán esetlegesek. A hangversenyekre nagy karmestereket, szólistákat is meg lehet hívni. Ilyen jellegű sorozatok növelnék a társulat művészi és technikai színvonalát.
Opera-előadásokon is láthatunk majd neves külföldi művészeket?
Nekünk kell bekerülni az ő naptárukba, mert négy-öt évre előre lekötik őket. Stagione rendszerben persze könnyebb nagy neveket hívni, mert akkor csak arra a korlátozott időszakra kell megnyerni az énekeseket, míg repertoárjátszásnál sokkal nehezebb: ha egy premiert egy neves előadóval mutatnánk be, már nem lenne itt a következő előadási periódusban. Ezért úgy gondoltam, hogy rezidensi címet adunk egy-egy művésznek, aki abban az évadban több alkalommal visszatér majd hozzánk fellépni.
Több nemzetközi hírű művésszel ápolok baráti kapcsolatot, azt gondolom, őket meg tudnám nyerni az Opera számára.
A nagy művészek inspirálják a többi előadót, és emelik a színvonalat. Nekem mint karmesternek az inspirálás az elsődleges feladatom. Amikor haláláig Claudio Abbado asszisztense voltam (pedig neki egyszerre mindig csak egy asszisztense volt, és nehéz volt a bizalmi körébe kerülni), a világ legjobb zenekaraival és operaházaival dolgozhattam. Akkor jöttem rá, hogy egy zenekart nem dirigálni kell, hanem segíteni a muzsikusokat zenélni. A karmester erős támpont, ihletforrás legyen a tekintetével, a testbeszédével, inspirációjával. Úgy gondolom az operaházat is hasonlóan kell vezetni: ihletet adó vezető kell, aki erős támpontot jelent.
Mit emelne ki, miért ön lenne az alkalmas jelölt az Opera élére?
Az eddigi vezetői és művészi tapasztalataim, a multikulturális hátterem, a nemzetköziségem, valamint a hazai viszonyok ismerete és az öt nyelven való kommunikációs képességem a legfontosabb szempontok.
Szerencsésnek tartom magam, hogy egyszerre tudom egy karmester és egy filozófus különböző megközelítésében látni a világot.
Egy ilyen heterogén társulat vezetéséhez, amilyet a Magyar Állami Operaház művészei és munkatársai alkotnak, egyszerre pedagógus, pszichológus, mentor, vezető, csapatjátékos, coach és minden más kell legyek. Ugyanakkor nem vagyok mikromenedzser, ezért megfelelő szakemberekre bíznám a különböző feladatköröket.
Az Opera szempontjából fontos szempont az is, hogy legyen, aki nézi az előadásokat. Hogyan próbálna új közönségrétegeket megnyerni?
Ebben a kérdésben be lehet vonni a technológiát, a digitális fejlesztéseket. Az automatizáció segítségével például könnyebb felmérni az igényeket. A különböző korosztályok, eltérő zenei ízléssel rendelkező csoportok számára célzottan kell programokat tervezni. Be kell iktatni az AR vagy az XR technológiákat, akár a klasszikus operajátszásban is. Egy barátommal kísérleteztünk a zene vizuális megjelenítésén: a szoftver valós időben képezi le a digitális tartalmat az élő előadás folyamatában, annak egyedi, minden alkalommal különböző vonásaival, rugalmasságával. Ezt a technológiát például kísérleti jelleggel be lehetne mutatni a közönség számára az Eiffel Műhelyházban.
Végezetül egy elkerülhetetlen kérdés: főigazgatóként vezényelne az Operában?
Amint mondtam, fordulóponthoz érkeztem,
az eddigi tapasztalataimat, tudásomat a magyar kultúra, operajátszás fejlesztésére szeretném fordítani,
hogy ezáltal felzárkózhasson a nemzetközi zenei élethez. Nem a saját egyéni örömeimnek élek, hanem annak, hogy a pályázatomban kitűzött célokat megvalósítsam a közönség, a művészkollégák és az egész magyar nemzet számára!
A Fidelio a következő időszakban a többi pályázó számára is lehetőséget biztosít szakmai koncepciójuk ismertetéséhez.
Fejléckép forrása: Alpaslan Ertüngealp hivatalos oldala
hírlevél
