Zenés színház

Jonas Kaufmann is közleményt adott ki a művészet politikai szerepvállalásáról

2022.03.07. 11:20
Ajánlom
A világhírű tenor Benjamin Britten, Richard Strauss és Viktor Ullmann példáján keresztül ismertette nézeteit, szükséges-e a művészeknek politikai kérdésekben állást foglalniuk.

Napjaink egyik legkeresettebb operaénekese, a német tenor, Jonas Kaufmann is megszólalt az ukrajnai háború kérdésében. Az énekes honlapján tette közzé kétnyelvű állásfoglalását.

A közlemény egymás mellé állít három, a II. világháború alatt bemutatott operát, Benjamin Britten Peter Grimes című művét, a Capricciót Richard Strausstól és Viktor Ullmann-nak a theresienstadti koncentrációs táborban írt darabját, az Atlantis császárát. Az első két mű (amelyek nem reflektálnak koruk politikai eseményeire) bekerült a legnagyobb operaházak alaprepertoárjába, míg a harmadikat, amely a háborús helyzetet meséli újra allegorikusan, jóval ritkábban játsszák.

Ám az énekes szerint ez nem azt jelenti, hogy célravezetőbb a politikai semlegesség, és hogy egy művész élhetne kizárólag a művészetnek

(„Vissi d'arte” – 'A művészetért éltem' – idézi a Tosca híres áriájának kezdősorát).

Az énekes beszámol róla, hogy nagyon megtisztelőnek érezte, mikor tavaly az ENSZ nagykövetének választották, és hogy hisz benne, a nemzetek felett csak egyetlen emberiség létezik (One Humanity a közlemény címe is).

Csak egyetlen Föld létezik, amelyen élhetünk, illetve élnünk kell. Mi értelme tehát harcolnunk egymással, ha egyikünk sem kerülheti el a közös végzetet. Az emberiség célja, hogy elfogadjuk és megértsük, csak akkor lehet jövőnk, ha megfogjuk egymás kezét, és együtt döntünk erről a jövőről.

Kaufmann hozzátette, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt ettől most nagyon távol kerültünk, így nem tudja elégszer hangsúlyozni, semmilyen konfliktust nem oldhatunk meg fegyverrel. Közleményét azzal zárja, hogy a művészek feladata az lehet, hogy hidakat építsenek, és hangsúlyozzák, hogy a közös kultúrának és érdekeknek békés megegyezéshez kell vezetniük.

A közleménnyel kapcsolatban erős kritikát fogalmazott meg az osztrák tenor, Wolfgang Ablinger-Sperrhacke. Nézete szerint Kaufmann több ponton is téved, egyrészt mert politikailag semlegesnek mutatja be a Háborús requiem íróját, Benjamin Brittent, aki forradalmi tettet hajtott végre azzal, hogy a homoszexualitás témáját operaszínpadra vitte. Az énekes természetesen maga is hisz a művészet társadalmi szerepvállalásában, és helyesnek tartja, hogy a jelenlegi orosz vezetés olyan egyértelmű támogatói, mint Valerij Gergijev, nem folytathatják a karrierjüket Nyugat-Európában,

ugyanakkor hibásnak tartja azt a hozzáállást, hogy minden orosz művészt nyílt állásfoglalásra kellene kényszeríteni,

hiszen ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer alatt nem térhetnek vissza hazájukba.

Fejléckép: Jonas Kaufmann (fotó/forrás: Gregor Hohenberg / Sony Classical)

Anna Netrebko lemondta dániai koncertjét és közleményt adott ki

Kapcsolódó

Anna Netrebko lemondta dániai koncertjét és közleményt adott ki

A világhírű szoprán és operaénekes férje, Yusif Eyvazov a dániai Aarhusban lépett volna fel február 25-én este, de az Ukrajna elleni orosz invázió miatt lemondták a fellépést.

Hevesen reagált a zenészvilág az ukrán háborúra

Hevesen reagált a zenészvilág az ukrán háborúra

Orosz és ukrán művészek fejtik ki véleményüket azután, hogy február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. Többen szót emeltek a béke érdekében, és az európai országok vezetőihez fordultak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.