Mr. Tökély. Mikor egyszer korábban, hosszas szervezést követően, egy másik lap számára sikerült vele Münchenben interjút készítenem, az elkészült cikknek szerkesztő kolléganőm mindenáron ezt a címet akarta adni. És valóban, nagyon úgy tűnt, olyan férfival hozott össze a sors, akiben lehetetlen hibát találni. „Még mindig azt keressük, mihez nem értek?” – kérdezett vissza a beszélgetés közepén, miután addigra már magabiztos igennel válaszolt azokra a kérdéseimre, tud-e főzni, IKEA-szekrényt összeszerelni és átpelenkázni egy kisbabát. És akkor még nem esett szó arról, hogy ha nem ő lenne a világ legkeresettebb tenorja, minden további nélkül megállná a helyét IT-szakemberként, hivatásos sofőrként vagy baristaként.

Jonas Kaufmann Photo Gregor Hohenberg 3 (Fotó/Forrás: Gregor Hohenberg)

Végül abban maradtunk, hogy a szervezettség az, ami nem erős oldala. „Művész vagyok, és nagy örömmel felépítek egy falat, de ahhoz már valaki másra van szükségem, hogy rendbe rakja utánam a szerszámokat” – fogalmazott. Ez azonban igazán könnyen megbocsátható valakinek, aki úgy énekel, hogy az emberek visszafojtott lélegzettel hallgatják, úgy játszik, hogy felsétálhatna a filmvászonra, olyan a külseje, hogy az újságok már régen neki adományozták „a legszebb férfi az opera világában” címet, és mindemellett hihetetlenül kedves, szerény és készséges.

Mindenkinek megvan a saját Kaufmann-története. Én a Youtube-on hallottam először: Schubert A szép molnárlányából A patak bölcsődalát énekelte. A videóhoz nem tartozott szexis fotó, találomra kattintottam rá, azt se néztem meg, ki az énekes. és akkor egyszer csak megszólalt egy hang, olyan tiszta, lágy és vigasztaló, hogy összeszorult a szívem. Akkor még nem tudtam, hogy híres pianóinak egyikét hallom, azt a varázslatos technikát, amellyel a leghalkabb hangokat is ugyanolyan intenzitással tudja megszólaltatni, mintha teli torokból énekelne. Nem véletlenül lett ő Pavarotti óta az első énekes, aki tétovázás nélkül vállalt dalestet a Met óriási termében: tudta, hogy a hangja még pianissimóban is el fog jutni a legutolsó sorokig.

Jonas Kaufmann (Fotó/Forrás: Mathias Bothor)

„Jonas kivételes tehetség. Mióta operába járok, nem láttam olyan tenort, aki mindarra képes lenne, amire ő: német, olasz és francia repertoár, hozzá daléneklés, a hangosfilm korszakának popslágerei meg szöveges szerep egy filmben – hol találni meg mindezt együtt egy énekesnél? Többnyire valami hiányzik. Senki sincs, aki az ő lehetőségeivel rendelkezne” – jellemezte őt Alan Green, a művészt világszerte képviselő New York-i Zemsky/Green Artists management tulajdonosa.

Sikereit azonban Kaufmann nem a karácsonyfa alatt találta. Az olasz Vanity Fair újságírójának kérdésére, hogyan lesz valakiből Jonas Kaufmann, azt válaszolta: „Kemény munkával. Nem voltam csodagyerek, és bár ötéves korom óta énekeltem kórusban, mindez évekig csak hobbit jelentett számomra. Meggyőződésem volt, hogy elveszíteném az éneklés iránti szenvedélyemet, ha ezt választanám foglalkozásomul.”

Végül mégis hátat fordított az egyetem matematika szakának, és átiratkozott a müncheni zeneművészeti főiskolára, de pályakezdőként karrierje majdnem derékba tört, amikor egy este a Parsifalban megnémult a színpadon. „Néhány frázis után tökéletesen berekedtem.

Kinyitottam a számat, és csak levegő jött ki rajta, hang egy sem. A karmester teljes döbbenettel meredt rám.

Egy énekes számára ez maga a lidérces álom. Akkor gondoltam először arra, hogy abbahagyom” – emlékszik vissza az esetre a róla szóló könyvben. Szerencsére az amerikai bariton, Michael Rhodes személyében talált egy tanárt, aki új technikát tanított neki, és megmentette a hangját. Ezzel kezdődött az a páratlan karrier, amelynek során nemcsak a csúcsra jutott, hanem hosszú évek óta ott is van, és remélhetőleg még sokáig ott is marad.

„Jonas önálló kategóriát képviselő művész” – nyilatkozta róla a Metropolitan Opera főigazgatója, Peter Gelb, megerősítve, hogy van Kaufmann, és van mindenki más. Köszönhető ez jellegzetesen sötét színezetű, mégis fényesen tiszta hangjának, szenvedélyes színészi játékának, vonzó személyiségének, nem utolsósorban pedig annak a különleges képességének, amellyel eléri, hogy valahányszor énekel, ugyanazt érezzem, amit ő érez.

Jonas Kaufmann a Scalában 3 (Forrás Jonaskaufmanpuccinifilm.com) (Fotó/Forrás: Jonaskaufmanpuccinifilm.com)

„Azt hiszem, ennek az az oka, hogy az emberi hang nagyon különleges hangszer, hiszen a test belsejében található – magyarázta erről a jelenségről. – Velünk van az idők kezdete óta, és képes rá, hogy szavak nélkül is kifejezésre juttasson érzelmeket. Meg kell teremtenem magamban az adott szereplő érzéseit, és ebben nem szabad akadályozniuk az éneklés technikai feladatainak, azt kell elérnem, hogy gondolkodás nélkül énekeljek. 

Azt hiszem, ennek az az oka, hogy az emberi hang nagyon különleges hangszer, hiszen a test belsejében található – magyarázta erről a jelenségről. – Velünk van az idők kezdete óta, és képes rá, hogy szavak nélkül is kifejezésre juttasson érzelmeket. Meg kell teremtenem magamban az adott szereplő érzéseit, és ebben nem szabad akadályozniuk az éneklés technikai feladatainak,

azt kell elérnem, hogy gondolkodás nélkül énekeljek.

Ha az agyam, a lelkem szabad, és csak az érzéseimre figyelek, arra, mit érezhet az általam alakított szereplő, abban a pillanatban a hangom egy kicsit megváltozik, és ez az a változás, amelynek köszönhetően más is képes lesz átélni ugyanazt, amit én. Ezt persze nem könnyű elérni, és hiszek benne, hogy az érzéseket nem lehet színlelni, mert az azonnal meglátszik. Ezért mondom mindig, mennyire fontos, hogy normális magánéletem legyen, ne csak, ahogy mondani szokás, »a művészetnek éljek«. Meg kell tapasztalnom az örömöt, a fájdalmat, a legkülönfélébb emberi érzelmeket ahhoz, hogy a szerepeimben meg tudjam jeleníteni őket. Az egyik legbonyolultabb feladat a férfi és a nő kapcsolatának ábrázolása.

Ha az ember a színpadon el akar csábítani egy nőt, az csak akkor fog hihetően sikerülni, ha a való életben is csinált már ilyesmit.”

A szerepformálását jellemző szenvedélyt éppen a tökéletes odaadás miatt könnyű félreérteni, és saját bevallása szerint olykor elő is fordul kolléganőivel, hogy félreértik. Aki pedig a nézőtéren ül, különösen, ha a HD-kamerák nagy felbontású képei egészen közel hozzák hozzá a művész szép, átszellemült arcát, szintén könnyen érezheti úgy, hogy ezek az intenzív érzelmek egyenesen és kizárólag neki szólnak. Nem csoda, hogy Kaufmann minden lépését népes rajongótábor követi világszerte, és valahányszor lemondja egy-egy előadását, úgy érzik, összedőlt a világ.

Jonas Kaufmann 02 156 Gregor Hohenberg (Fotó/Forrás: Gregor Hohenberg)

Tavaly a Metropolitan Opera előcsarnokában én is találkoztam egy hölggyel, aki az édesanyjával együtt Berlinből szelte át az óceánt, hogy a Carmenben énekelni hallja Kaufmannt, ahogyan egy japán rajongója is kizárólag ezért repült át New Yorkba. Mielőtt a Met közzétette volna a lemondás hírét, a feketepiacon ezer dollárért kínálták a két előadásra szóló jegyet, miközben hivatalosan a legdrágább jegy sem kerül többe 475 dollárnál. Aztán amikor kiderült, hogy a náthás német tenor helyett az egyébként nagyszerű Jonghoon lee veszi át Don José szerepét, a jegyárak szédítő zuhanásba kezdtek, néhány néző pedig a teremben, a szemem láttára fordult sarkon és ment haza csalódottan.

Mert hát van Kaufmann – és van mindenki más.